Túlélhető Új Évet kívánok mindannyiunknak!

Ahogy közös dolgaink most alakulnak, nekem úgy tűnik, hogy nem csak az évnek lesz hamarosan vége. Ezen a nem túl szívderítő gondolaton csak úgy tudok felülemelkedni, hogy kicsit tágítom a magam horizontját. Erre legalkalmasabbak Paul Davies: "Az utolsó három perc" című könyvének befejező mondatai:

"A Világegyetem végéről folytatott mindennemű eszmefuttatás során óhatatlanul felbukkan a cél kérdése. Már említettem, hogy a haldokló Világegyetem látomása Bertrand Russelt például a létezés teljes hiábavalóságáról győzte meg. Ez a felfogás jelent meg a közelmúltban Steven Weinbergnél is, akinek "Az első három perc" című könyve abban a végkövetkeztetésben csúcsosodik ki, hogy "Minél jobban megértjük az Univerzum történetét, annál értelmetlenebbnek és céltalanabbnak találhatjuk". A magam részéről amellett érveltem, hogy talán a lassú kozmikus hőhaláltól való félelmet korábban némileg eltúlozták, sőt, az is lehet, hogy ettől már egyáltalán nem kell félnünk, azonban a Nagy Reccs okozta hirtelen halál továbbra is fenyegető veszély marad. Szuperlények tevékenységéről elmélkedtem, akik csodálatos fizikai és szellemi célokat képesek hátrányos helyzetükben is megvalósítani. Röviden annak az eshetőségét is megvizsgáltam, hogy a Szellemnek akkor sincsenek korlátai, ha magának a Világegyetemnek vannak.
De vajon enyhítik-e ezek a különféle változatok a szorongásunkat? Egy barátom egyszer megemlítette, hogy amit ő eddig az Édenkertről hallott, annak alapján nem különösebben érdekli őt a dolog. Egyáltalán nem találta vonzónak az örök élet lehetőségét a fennkölt egyensúly állapotában. Jobb gyorsan meghalni, és túlesni rajta, mint szembenézni az öröklét unalmával. Ha az örökkévalóság nem egyéb, mint ugyanazok a gondolatok és érzékelések szakadatlan ismétlődése, akkor a lét valóban céltalannak tűnik. Ha azonban a halhatatlanságba némi előrehaladás is vegyül, akkor elképzelhetjük az életünket az örökös újdonság állapotában, miközben mindig tanulunk vagy teszünk valami újat, izgalmasat. Most már csak egy probléma marad, a miért. Amikor az emberi lények valamilyen terv megvalósításán dolgoznak, mindig van valamilyen konkrét céljuk. Ha a célt nem sikerül elérni, a vállalkozás kudarcba fullad, bár a tapasztalatok nem feltétlenül hiábavalóak. Ha viszont a célt sikerül elérni, akkor a tervet megvalósítják, és az erre irányuló tevékenységet befejezik. Lehet-e vajon egy vállalkozáson belül olyan célt kitűzni, amelyet soha nem lehet teljes egészében megvalósítani? Lehet-e a létezésnek értelme, ha maga a létezés együtt jár egy végtelen utazással egy olyan uticél felé, amelyet soha nem érünk el.
Ha van a Világegyetem létzésének célja, és eléri ezt a célt, akkor a Világegyetemnek meg kell szűnnie, mert további létezése indokolatlan és céltalan lenne. Ha viszont a Világegyetem örökké létezik, akkor nehéz elképzelni, hogy létezésének lenne bármiféle célja. A kozmikus halál tehát az az ár, amelyet a kozmikus sikerért fizetni kell. Talán a legtöbb, amit remélhetünk az, hogy az utódainknak sikerül megtudniuk, mi a Világegyetem létezésének célja, még mielőtt az utolsó három perc eltelne."

RUMI :: English Version

Úgy legyen!

Ezt talán még én is bevállalhatom

Hiába, szerelem terén a spanyolok nagyon megbízhatók. Még a koromnak megfelelő szerelmes verset is megtaláltam:

Baltasar Del Alcazar

Dal

Szívem belső hajlatán
három tárgy van dicsbe-fonva:
szép Inésem, meg a sonka,
és a sajtos padlizsán.
Lányok, Ifjak! Oly nehéz,
oly nagy volt Inés hatalma,
hogy meggyűlöltem miatta
mindent, ami nem Inés.
Tébolyogtam lábnyomán,
teljes évig félbolondja,
míg egyszercsak az uzsonna
sonka volt és padlizsán.
Még Inésé volt a pálma,
de nehéz volt döntenem,
melyiknek lesz lelkemen
mostmár ékesebb varázsa.
Mert egyenlők jobbadán
ízre, súlyra, fokra, fontra:
hol Inés kell, hol a sonka,
hol a sajtos padlizsán.
Szép Inésem bája húz,
sonkám Aracéna éke,
s padlizsánom főerénye
az, hogy antik-andalúz.
Nem tévedhetek, nem ám,
mostmár pártatlan kimondva:
egyet ér: Inés, a sonka,
és a sajtos padlizsán.
Új szerelmem új igáját
használnom jó arra lesz tán,
hogy olcsóbban kapjam eztán
szép Inésem drága báját.
Ha szabódik szép babám,
és magát csak húzza-vonja,
ellensúlynak ott a sonka
és a sajtos padlizsán.

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)

A Csodakert

Egy időben Szabi rosszakat álmodott. Lehet, hogy túl sok volt a dinoszauroszos film, vagy a kiállítás életnagyságú makettekkel, élethű hangokkal. Amikor itt volt nálunk, nem akart elaludni, nehogy rosszat álmodjon.
Mondtam neki, hogy erre csak egy orvosság van: a Csodakert. Elalvás előtt arról fogunk beszélgetni, és arra gondolunk, miközben szépen elalszunk. Akkor biztosan nem fogunk rosszat álmodni, mert alvás közben is a Csodakertben leszünk.
Megbeszéltük, hogy a Csodakertet egy hatalmas, áthatolhatatlan burok veszi körül, amin semmi gonosz, rossz dolog nem juthat keresztül. A kertben egy hatalmas fa lombjában van a lakásunk. Kezdetben a fa odvában létrán lehetett feljutni. Ma már egy lifttel közlekedünk a fa törzsén, mégpedig olyan lifttel, ami kívánságra akár hálószobává is át tud alakulni. A kertben mandarinos- narancslétenger partján csokisdrazsé kavicsok vannak. A marcipánhegyen csokis meggy a szikla, a gesztenyepüré dombon pedig banáncsokis fák állnak. A völgyekben a gumicukor réteken óriási szelíd bölények legelnek. Gyakran meglátogatnak bennünket a kedvenc állataink a lomblakásunkban: a háromujjú lajhár, a zászlósfarkú hangyászsün, meg a vombat...
Mára már rántotthalas folyó is folyik a sültkrumlis partok között burgonyapüré-szigetekkel, és szépen virágzik a rántotthusis bokor is.
Szabi tegnap este is ittaludt. Az ágyból olyan TV műsort szeretett volna végignézni, amit én már a kezdés előtt is untam, hátmég a vége felé. Mondtam is Szabikámnak, hogy én most már inkább aludnék, úgyhogy kezdek a Csodakertre gondolni. Erre Szabi kétségbeesetten kérlelőre fogta a dolgot:
- Várjál, ne menj be nélkülem.

Ma sincs ez másképp...

Juan Ruiz, Hita főpapja

Példázat a pénz tulajdonságairól

Sokat mível az arany, igen kedves falat,
korcs leszen épkézláb, nyomorék nem marad,
szóra fakad a néma, a sánta meg szalad,
kinek karja levásék, az is utána kap.

Ha ki tudatlan fickó, faragatlan paraszt,
a pénz kivált nemessé, tudóssá teszi azt,
kinek marhája számos, drága, mint a malaszt,
a csúfságos szegénység szolgasorban maraszt.

Ha pénzzel rakva ládád, ugyan leszen vigalmad,
örömöd, víg napod s a pápától javadalmad,
paradicsomba jutván üdvöt nyerhetsz magadnak,
kinek pénze temérdek, áldott a napja annak.

Rómában, hol a szentség honol, jól szemrevettem,
mind hódoltak a pénznek fönséges tisztelettel,
nagy tisztességet tettek ünnepélyes seregben,
főt, térdet hajta néki, mint fönségnek az ember.

Megtett priort, püspököt, nem kevesebb apátot,
érseket, doktort, bírát, pátriárkát megáldott,
véle a tudatlan pap nagy méltóságra hágott,
sok hazugot igazra, igazt hazugra váltott.

Papot tett, szerzetest tett, lám fölötébb sokat,
sok csuhást, apácát, fölkent barátokat,
sok tudatlant barátnak kegyesen megfogad,
mondja a szegénynek, hogy ígen botorak.

Sok rossz döntést hoza, sok gonosz ítéletet,
sok hamis ügyvédekkel sok gonosz pereket
művelt, e hamisokkal szűrvén össze levet,
hol bűnösök kegyelmet aranyért nyertenek.

Ártalmas vasbilincset igencsak könnyen eltép,
űzi pellengér, béklyó és börtön veszedelmét,
ki nem adna elő pénzt, hamar bilincsbe vernék,
széltében a világon csodák történnek eképp.

Láték csodát ahelyben, hol pénzzel sokat éltek,
véle vígan valának, kik halálra megértek,
ám számos bűntelennek csak halálát nyeré meg,
sok lelket mennybe váltott, sok lelket megkisértett.

Szegénnyel elveszejté házát és szöllejét,
asztalát, ágyát, földjét, szétdúlá mindenét,
mint rüh és ótvar terjed a földön szerteszét,
hol arany a bíró, összekacsint a nép.

Tudatlan falusiból nagy lovagot teremtett,
szerzett hitvány parasztból grófot és gazdag embert;
kinek iszákja telve, peckesen lépve megvet,
kezet csókolnak minden országban az ilyennek.

Láttam sokhelyt, ahol az arany hatalma nagy,
nagy, magas, drága, szép és kifestett házakat,
kastélyt és örökséget, tornyos városokat,
kik szolgálják, és hasznot csak neki hajtanak.

Külön féle és számos jó étkeket evett,
aranyos ruhát ölte, jóféle szövetet,
vigalmon mulatozván drága ékszereket,
nemes ménjein drága csattok, hevederek.

Láték számos barátot, kik fennen prédikáltak,
sorolák sok, nagy bűnét az ördög aranyának,
de aranyért kijárt a megváltó bűnbocsánat,
feloldották a böjtöt, s mondák a szent imákat.

Bár ellene a téren gyúlnak heves haragra,
rakják a kolostorban köcsögbe, poharakba,
ha szükséget szenvednek, markolnak az aranyba,
több a tallérjok, mint zöld erdőn a rigó, szarka.

Fráterek és barátok, kik szolgái az égnek,
megsejdítik lejártát a gazdag idejének,
futván futnak ágyához, hol csöndülnek a pénzek,
ordítván hajbakapnak, mind vinné az egészet.

Méghogy a drága tallért a pap nem szíveli!
Szaporán kacsingat rá, ha cinkosát leli,
imhol küld érte, futnak gyors kamarásai,
magát szegénynek mondja, s kincstartó kell neki.

Ha elpatkol a gazdag, aranya kire száll?
Még él, de pater nostert mond a sok vészmadár,
mint hollók, kik lenyúzzák, ha döglött a szamár.
"Holnap visszük, mert nékünk ez jog szerint kijár!"

Minden világi asszony, nemes, rangbéli dáma
örvend a gazdagságnak, az aranyat kívánja,
nincs oly hölgy e világon, ki koldusbotra vágyna,
nagy ottan a nemesség, hol a kincs garmadában.

Bíró az arany, törvényt teszen, dicséretest,
tanácsnoknak, ügyvédnek kiváló és eszes,
kisbíró, országbíró, erős félelmetes,
minden rangban, tisztségben otthonos és helyes.

Végezetül peniglen mondom: tartsd igen sokra,
az arany a világnak legnagyobb mozgatója,
úrból szolga lesz véle, véle lesz úr a szolga,
a nagy világnak sorja az arany kénye, dolga.

Aranytól változik meg a világnak folyása,
hízelkedésre hajtja az asszonyt balga vágya,
szívét is felcseréli ékszerre, díszruhára;
az arany sziklát roppant, a kemény fát kivágja.

Magos torony, kemény fal tőle omlik vala,
bánatból, nagy szükségből arany segít tova,
rabszolgának aranytól leszen fényes sora,
kinek adnia nincs mit, annak áll a lova.

Orbán Ottó fordítása
(Spanyol költők antológiája
Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest 1962.)

Pénzügyek alapjai

Főiskola első osztályában az analizis mellett ez a tárgy volt a kedvencem. A művészeti gimnázium után annyira új volt nekem, amit ott hallottam. Tetszett a dolog logikája.
Mostanában éjszakánként rádiót hallgatok altatóként, mert félek, hogy függőség alakulna ki a tablettáktól. Kivert a víz, amikor hajnalban hallom, hogy a kormány össze akarja vonni a PSZÁF-et az MNB-vel. Az ellenzék is a szokásos szöveget nyomja: ez már tényleg az utolsó szög a demokrácia koporsójába. Ami igaz is, de még ennél is súlyosabb dologról van szó. Valójában van a nyomornak egy szintje, ahol már a társadalmi forma nem játszik. Ha éhenhalsz, vagy megfagysz télen a lakásodban, teljesen mindegy, hogy demokráciában vagy diktatúrában történik veled mindez.
A pénzügyek alapjában, egészen az elején megtanultuk, hogy mi a nemzeti bankok feladata: A hazai fizetőeszköz védelme, a vásárlóértékének megőrzése. Azt is megtanultuk, hogy a kormányok rövidtávon szívesen szabadítják országukra az inflációt, mert azzal elolvaszthatják az adósságukat. Rövid távon ez be szokott jönni, viszont hosszabb távon ennek az az ára, hogy az infláció szétzilálja a hazai gazdaságot. Az infláció beindítása után előbb utóbb emelkednek a kamatok, leértékelődik a hazai fizetőeszköz, leállnak a beruházások, nő a munkanélküliség... széteseik a gazdaság.
A kormányok ezen törekvését a nemzeti bank, persze csak a kormánytól független nemzeti bank, tudja meggátolni. Ezért olyan fontos a kormányzatnak, a forradalmi 2/3-nak, hogy saját emberei uralják a Monetáris Tanácsot, és vezessék az MNB-t. Ezért olyan fontos, hogy még 2013-előtt elhúzzon az élről a jelenlegi jegybankelnök.
Ha ez sikerül a fiúknak, akkor jobb ha gyorsan zsírpárnákat növesztünk, és néhány évre elvonulunk téliálmot aludni. Ébredés után pedig sürgősen be kellene vezetni egy új tárgyat az általános iskolai oktatásban: a "Pénzügyek alapjai"-t.

Kicsi karácsonyi forradalom

Tavaly Karácsonykor Dédi meg akart kímélni bennünket az ajándékok utáni rohangálástól. De lehet, hogy csak nagyon unta már az újabbnál újabb konyhai eszközöket. Megvette magának az ajándékokat (pólót, krémet, harisnyát...). Kiosztotta közöttünk a csomagokat, hogy tegyük a fa alá, és majd jól meglepődik. Annyira jól sikerült a dolog, hogy idén kiterjesztettem az önajándékozást magamra is. Tegnap megvettem vagy 8 darab CD-t diszkont áron (klasszikusok 600.-Ft, népek zenéje 1.290.-Ft)és egy 5 részes Sci-Fi utolsó kötetét. Az első hármat már olvastam. Sajnos a negyedik kötet már nem volt a boltban, de mondták, hogy a könyv hátulján szerepel az a kiadó, ahol valószínűleg még megkaphatom azt is. Már alig várom a karácsonyt, hogy belenézhessek a könyvbe és azt is megvegyem. A cédékre is nagyon kíváncsi vagyok. Szépen becsomagoltam mindent, és várom, hogy az ajándékozók odategyék a fa alá.
Talán még soha ilyen izgalommal nem vártam a Karácsonyt.

Lajkó Félix- A madárnak

Nagyon-nagyon szeretem



Hát ilyenné is össze tud állni a csillagpor.

Porból vétetett, porrá lészen...

Lassan már rögeszmémmé válik, hogy a vallásos történetek, szövegek egy a miénket megelőző civilizáció tudományos tanainak a félremagyarázott, töredékei. Valószínű, hogy akkor sem volt mindenki atomfizikus, kozmológus, kémikus, biológus. Ezért egyszerűsítették le a tudományos tételeket a köznép számára is érthető történetekké, szövegekké. Ez viszont azt mutatja, hogy az akkori tudósok nem voltak egy irigy népség.
Bár nem azzal a céllal olvasom a természettudományos sorozatok egy-egy darabját, hogy erre vadásszak, de óhatatlanul beugrik időnként valamilyen vallásos szöveg az olvasott gondolat felhangjaként.
Mint most is:

Paul Davis
Az utolsó három perc

"Kétségtelen, hogy a szupernóvarobbanás az illető csillag pusztulását jelenti, ugyanakkor azonban a robbanásnak van bizonyos teremtő jellege is. A felszabaduló óriási mennyiségű energia olyan hatékonyan forrósítja fel a csillag külső rétegeit,
hogy egy rövid időre azok az atommagreakciók is lehetővé válnak, amelyek nem termelik, hanem fogyasztják az energiát. Ebben az utolsó és minden korábbinál forróbb tüzű csillagkohóban megszületnek a vasnál nehezebb elemek, mint például az arany, az ólom vagy az urán. Ezek az elemek az atommagok felépülésének korábbi szakaszában létrejött könnyebb magokkal - például a szénnel és az oxigénnel - együtt kidobódnak a világűrbe, ahol azután összekeverednek számtalan más szupernóva hamvával. Évmilliárdok során azután ezek a nehezebb elemek csillagok és bolygók újabb generációjává gyűlnek össze. Ha ezek az elemek nem épülnének föl és nem szóródnának szét a térben, akkor nem jönnének létre a Földhöz hasonló bolygók. Az életet adó szén és oxigén, a bankok aranytartalékai, atomreaktoraink urán fűtőanyagrúdjai, a háztetőket borító rézlemezek földijelenlétüket mind-mind annak köszönhetik, hogy még jóval a Nap keletkezése előtt csillagok garmada pusztult el. Beleborzongunk a gondolatba, hogy testünk anyagának jelentős része réges rég elpusztult csillagok nukleáris hamvából áll."

Azt hiszem sokkal szebb lenne, ha pontosítanánk a címben szereplő vallásos szöveget:
Csillagporból vétetett, csillagporrá lészen. És újra, meg újra... Hát mi ez, ha nem a legtökéletesebb feltámadás, az örök ÉLET?

STEFÁNIA JAZZ KLUB - MRS. COLUMBO -

Figyeld a bőgőst: HUDÁK ZSÓFI
Olyan, de olyan muzikális és elegáns és NŐ



(Ne ijedj meg, hogy az egész este itt van! Bármikor abbahagyhatod.)

8 évesek bölcsessége

Ma délután meglátogatta Szabit a nagyapja Bécsből. Mielőtt elment, le kellett hajolnia, hogy be tudja kötni a cipőjét. Szabi felülről meglátta az erősen kopaszodó fejtetőt. Szeretettel megsímogatta, miközben mondogatta: itt van haj, itt nics, itt van haj, itt nincs...
Nagyapó megpróbálta zavarát szellemességgel elütni, és azt mondta "eladtam".
Mire Szabi azonnal visszakérdezett:
- Kinek, az időnek?

Érdekes gondolat

Lehet, hogy mi is azért nyomorgunk, mert túl nagy a jólét?

Ismail Kadaré

A piramis

"Tehát egy válságos korszakról van szó, ismételte meg a főpap néhány pillanat után. A krónikák tanúsága szerint egyszer régen a fáraó hatalma meggyengült. Kétségkívül ez nem volt új jelenség. A régi papiruszokon sok szó esik ilyen viszontagságokról. Ami ebben új volt, az egészen más dolog. A válság oka szokatlan, különös, sőt elképesztő volt. Egy alattomos, példa nélküli ok: mert a válságot nem ínség hívta életre, sem a Nílus megkésett áradása, sem a pestis, mint ahogyan ez addig történt, hanem éppen ellenkezőleg, a bőség idézte elő.
A bőség, ismételte Hemiunu. Másképpen fogalmazva, a jólét.
...
Először nagyon nehezen tudtuk megállapítani ezt az okot. Számos bölcs elme és sokan a fáraó bizalmasai közül is, akik elsőként tárták ezt fel, a fejükkel fizettek félelmetes felfedezésükért, vagy pedig száműzték őket. De magyarázatukat - mely szerint a jólét az embereknek függetlenséget ad, szellemüknek nagyobb szabadságot biztosít, és általában szembefordítja őket a hatalommal, nevezetesen a fáraó tekintélyével -, bár kezdetben számos ellenzője akadt, végül fokozatosan elfogadták. Csak egyetlen kérdést kellett megvitatni: hogyan is találhatnák meg ebből a kiutat?
...
Az a hír terjedt el, hogy érdekes módon éppen Reneferefnek, a háremőrnek támadt az az ötlete, hogy olyan eljárást kell keresniük amelynek segítségével semlegesíteni tudják Egyiptom gazdagságának egy részét. A Kelet országaiban akkreditált nagykövetek a nagyszabású mezopotámiai öntözőrendszereket javasolták, amelyeknek a gazdasági haszna, legalábbis a szóbeszéd szerint, messze nem volt arányban a megalkotásukba fektetett pénzösszegekkel. És ha ez igaz volt, márpedig annak látszott, akkor Egyiptomnak is kell találni valamilyen módot arra, hogy a nép fölösleges energiáját elvonja. Egy olyan vállalkozásba kell fogni, amely fölülmúl minden képzelet, és amely annál jobban csökkenti a jólétet, minél monumentálisabb maga a mű. Összefoglalva, mind a test, mind a lélek számára valami kimerítő, romboló dolgot kell találni, ami ráadásul teljesen felesleges is. Vagyis pontosabban egy olyan alkotást, ami éppen olyan szükségtelen az alattvalók számára, mint ahogyan nélkülözhetetlen az állam szempontjából.
Annak idején a fáraó számos javaslatot kapott minisztereitől: ássanak egy feneketlen lyukat a földbe a pokol kapui felé; építsenek egy bástyát, amely körülveszi egész Egyiptomot vagy egy mesterséges vízesést... De bármennyire magasztosak, hazájukat pártolóak vagy éppen misztikusak is voltak ezek a javaslatok, a fáraó sorra elvetette őket. A fal esetében az volt a kifogás, hogy egy nap csak befejezik a munkálatokat, és a talajba fúrt lyuk csupán elkeserítené a népet, pontosan azáltal, hogy feneketlen. Mást kell tehát kitalálni, valamit, ami éjjel-nappal oly mértékben köti le az embereket, hogy még saját magukról is megfeledkeznek. Ennek viszont olyan alkotásnak kell lennie, mely a természtéből adódóan egyszerre befejezett is és örökre befejezetlen. Szóval olyasmi, ami állandóan megújítható. És ráadásul szembetűnő.
A fáraó és miniszterei - mint ahogyan a papirusztekercsek tanúsítják - így jutottak el lassan a nagy síremlék gondolatához.
...
A piramis minden feltételt egyesített magában. A lehető legmagasztosabb gondolatra alapult: a fáraóra és a halálra, pontosabban az uralkodó istenséggé válására. Az építmény jól látható, akár nagy távolságból is. A harmadik döntő érv, amely szintén a piramis mellett szólt: természetéből adódóan egyszerre befejezett és befejezetlen. Minden egyes fáraónak lesz saját piramisa, úgyhogy még mielőtt egy generáció magához térne kimerültségéből és tompultságából, már ott a következő fáraó és az ő piramisa, hogy ismét igába hajtsa a népet. És ez így folytatódik visszavonhatatlanul, egészen az idők végezetéig..."

(Holnap Kiadó, 1994.)

Nagy Gáspár

A történet vége

A nyolcvanas évek elején
még 20 forint se volt
egy szép kiállítású verseskötet
a dedikációk pedig barátiak
sugallatosak... hogy majd
mi leszünk a történet folytatói
és jut hely az asztalnál
a szent tülekedés előtt
még mindent átbeszéltünk
a köz- és magánélet kudarcait -
de aztán semmire sem maradt idő!

Csak a gyűlölet és a sértettség
mocsaraiban gázló férfiakat láttuk
akik már kora délutánra eltűntek
a bugyborékoló mélyben -
aki nem halt meg időnap előtt
az is hulla lett midőn panaszos áriák
és a kicsinyesség világbajnokaként
vonulgat fogadásról fogadásra
mintha megátkozott királyfiak
járnák ezt az országot
s csalódásaik hatalmas gallérja
már-már az eget böködi.

Csak hát a fej - nem az égből
hanem nagyon alacsonyról!
S ugyanazon fényesre koptatott
gondolatokat ismételgeti napestig
melyekre persze még összeverődik
néhány tenyér -
bár tántoríthatatlan szurkolók
stopperrel mérik a tapsok hosszát
száll a por és dobognak a lábak
de a kivérzett koreográfiában
már a ruhatári anyókák sem hisznek.

Sikerült mindent elkövetnünk
mindent amikre elleneink
legszebb álmaikban sem gondolhattak
sikerült sikerült hát vivát
egymást elárulni föladni hátba szúrni
nem volt könnyű de sikerült
saját erőnkből beletalálni
a nagy semmi remegő közepébe
akár ki is húzhatnánk magunk
csak az erősen deformálódott
gerinc ne fájna annyira
s ne hallanánk a csigolyák közti mész
irgalmatlan robajlásait.

(1996. Nagyhét)
(Nagy Gáspár: Tudom, nagy nyári délután lesz
Kortárs Kiadó 1998.)

Ismerős?

Spiró György

Szinopszis

"Nyugdíjazták a börtönparancsnokot, a raboknak azt mondták, válasszanak maguknak újat. Ez váratlan volt, páran érdeklődtek, vajon nem lehetséges-e, hogy inkább kiengedjék őket a börtönből, de azt mondták, hogy erre még egy kicsit várni kell, addig is a börtönben nagy lesz a szabadság, és demokratikusan tessék választani. Az épületet át lehet alakítani, falakat ide-oda lehet tologatni, ahogy a rabok többsége akarja, csak erről is tessék szépen, szabályosan, parlamentárisan szavazni. Ezentúl a börtönben az történik, amit a rabok akarnak, pontosabban amit a rabok többsége akar, ahogy ez a szabad világban szokás.
A változásnak a fiatalok és az öregek örültek, a középkorúak kevésbé, azok csöndben maradtak. Nem mintha közöttük nem akadt volna, aki a börtönigazgatói posztra ne kívánt volna aspirálni - mert börtönigazgatónak kellett ezután hívni a börtönparancsnokot, ilyen szép polgárian. Az egyik várományos, régi rab, nagy tekintélyű ember, félrehúzódott egy sarokba és sakkfigurákat farigcsált tovább. Nagy eredmény volt, hogy már vagy húsz éve nem kenyérbélből kellett sakkfigurákat gyártani, e vívmányért kemény harcok vívattak hajdan, s azokban ez a tekintélyes rab is részt vett. Senki se tudta egyébként róla, hogy került börtönbe, ő maga sem, talán a szülei követtek el régesrég valamit, ő ide gyerekként került.
Már másnap kiderült, lehetett valami igaza, a megérzése nem hagyta el talán, mert kiadták az ukázt, amit most kérésnek hívtak, hogy ezentúl ismét kenyérbélből szíveskedjenek sakkfigurákat gyártani, mert váratlan fahiány lépett fel, de kenyér van és lesz is bőven.
A nagy változás csinnadrattás ünnepséggel pecséltetett meg, sokan beszéltek, a rabok ácsorogtak, s ez alkalomból a magas betonkerítés egy darabját felvirágzott bulldózerrel el is távolították. Az eseményt sok állam tévéje közvetítette. A rabok felszólíttattak, hogy önszántukból maguk is veselkedjenek neki az immár meglazított falrésznek. Ezt a vehemensebbek meg is tették. Kaptak érte mosolyt és kézszorítást. A betonkerítést a rabokkal emeltették annakidején, erre már csak az idősebb rabok emlékeztek, azok közül nagyon kevesen segédkeztek a lebontásban. De ki nem mehetett senki, a betonfal mögött ott állt az új, átlátszó, acélnál keményebb műanyagból készült, a szabad világ tudósainak ez volt az egyik legutóbbi találmánya. Annyira átlátszó volt, hogy sokan nekimentek, és annyira ruganyos, hogy méterekre pattantak róla vissza, ezen aztán nagyokat lehetett nevetni. Hát ilyen vidáman ért véget az ünnepség!"

(Spiró György: T-boy rémnovellák
Ab Ovo 1994.)

Ó, ha ilyen egyszerű lenne az élet






Péntek délután jutott idő egy kis játékra suli után.
Szabi az 5. fokozatú rendőrnyomozó-tábornok munka közben, háttérben Dédi a 3. fokozatú tábornok. Én nem vagyok látható, mert épp bűnözöm Piszkos Fred bandájának és két alvezérének - Fülig Jimmi és Tuskó Hopkins - nagyon kicsi beosztottjaként. Hogy mennyire sikeres volt a nyomozás, az látható a kitüntetések garmadáján. Középen az a kerek, nagyon különleges kitüntetés egyben titkos kamera is. Abba kellett megígérnem, miután vádalkut kötöttünk, hogy soha többé nem bűnözök, és természetesen a fővezért összes alvezérével együtt rendőrkézre adom. Meg is kaptam a századosi rangot egyből, sőt még egyenruhát is kaptam, de azon csak egy csillag volt, mert sajnáltam a másik blézeremet is kilyuggatni a kitüntetésekkel.

Pici, lapos, sunyi pú...

A napokban levelet kaptam a Nyugdíj Igazgatóságtól. Felbontottam, mert azt hittem, hogy megérkezett az értesítő a 2012-es nyugdíjam összegéről. De nem! Hajdanvolt kedevencem legszebb PR mosolya buggyant ki a levélből. Olvasatlanul dobtam a kukába. Ha előre tudom, mi van a borítékban, bontatlanul tettem volna ugyanezt. Tettem volna ezt minden felháborodás nélkül. Most viszont mélységesen felháborított az a pitiáner sunyiság, ami ebből az eljárásból kivillant, ami az egész regnálásukat jellemzi. Ha én levelet küldök a barátaimnak, azt a saját címemről teszem, és nem csempészem be a levelemet a szomszédom borítékjába, és nota bene , nem vele fizettetem meg a postaköltséget. (Persze tudom én, hogy mindent a Zemberek fizetnek, mert a nyulak és kenguruk nem adóznak.)Ha Orbán Viktor levelet küld nekem (mert annyira szívén viseli a sorsomat), akkor megengedhetné magának, hogy a Miniszterelnöki Hivatalból (van még ilyen?) tegye. Tudom, hogy azt is az én pénzemből teszi, de valahogy mégis elegánsabb.
Most nem akarok kitérni arra a kicsit demagóg izű megjegyzésre, hogy ezt az összeget nemesebb célokra is fordíthatta volna a Nyugdíjigazgatóság, különösen a közelgő Karácsony fenyegetésének árnyékában. Azonkívül: akiknek rajongása továbbra is töretlen, azokat nem kell meggyőzni, akik pedig "nem annyira" rajonganak, azokat úgysem lehet ezzel megnyerni. Tehát, ennek az akciónak még a PR értéke is erősen konvergál a nullához. Az őszinteségéről pedig szó se essék (ahogy @X mondaná)!

A Mikulásról

Patríciám nagycsoportos óvodás volt, amikor "lebukott" a Mikulás. Csalódottan, könnyek között fakadt ki: - mert mindent azok a szemét szülők csinálnak!
Ez jutott eszembe, tegnap, amikor suli után Szabi elővette a titokzatos arcát, és belekezdett: - már 4 éves korom óta gondolkodom ezen a dolgon, hogy mi is van a Mikulással? Most van, vagy nincs?!
Elkezdtem a történetet Szent Miklósról, de az első mondat után leintett, hogy ezt már ismeri. Megpróbáltam kisiklani ilyesféle mondatokkal: - Aki hisz benne, annak van, aki nem hisz benne, annak nincs.
- No de akkor mi van az ajándékokkal? Hogy viheti el a Mikulás minden gyerekhez a világon?
- Repülővel.
- Nem, nem mert ott vannak a rénszarvasok. Kis gondolkodási szünet után: - de a rénszarvasok nem is tudnak repülni. Aki nem hisz benne annak ki hozza az ajándékot?
Mondtam, hogy a családtagok, akik szeretik egymást...
- De mikor?
- Éjszaka.
- De éjszaka nem is mennek el vásárolni.
- Korábban megveszik.
- De akkor miért nem látom?
- Eldugják.
- De hova? Ha mégis van Mikulás, miért van az, hogy nem mindig azt hozza, amit a gyerek szeretne? ..... és így tovább, míg meg nem érkezett Anya. Most is megkérdezte, hogy milyen volt a nap, történt-e valami különleges...?
Szabi mondta, hogy igen, történt... fontos dolog.
- Mi történt, milyen fontos dolog?
Szabi újra felöltötte a legtitokzatosabb arcát, és hozzám fordult:
- Mama, mondd el Neki, tudod? Azt, azt a dolgot a Mikulással.
Kezdtem mesélni Anyának, mire Szabi kifutott a szobából, mindkét kezét a fülére szorítva. Hallani sem bírta ezt a "szörnyűséget". Közben Anya kiment a fürdőszobába, a mosógéppel volt valami halaszthatlan ügye.
Szabi újra mellém telepedett: - elmodtad Neki, tudja már? Az ajándékokat is? Ki kellett mennem Anya után, hogy az ajándékokról is felvilágosítsam. Eközben Szabi utánam osont, és a nyitott fürdőszoba ajtó mellett hallgatózott, mindkét kezét erősen a fülére szorítva. Majd a beszélgetést ellenőrizendő, még megkérdezte: - rendesen elmodtad Neki?
Végül abban maradt Önmagával, hogy megbeszéli Papiékkal, hagyják bekapcsolva a videófelvevőt, és majd visszajátszuk. Akkor megtudjuk, hogy van-e Mikulás, vagy nincs.
Ennél jobb megoldás nekünk sem jutott eszünkbe.

Olyan ismerős...

Talán ez lenne a megoldás. Még egy kis utazás a csillagok között Stanislaw Lemmel...

"...a Galaktika magja táján (mellesleg ez szörnyen poros vidék, kozmosz szerte párját ritkítja) találkoztam egy csillagközi nomád törzzsel, a vigontokkal.
E szerencsétleneknek egyáltalán nincs hazájuk. Hogy finoman fejezzem ki magam, hallatlanul fantáziadús lények, mert mindegyikük egészen mást mesélt nekem a törzs történetéről. Később aztán hallottam, hogy egyszerűen nyakára hágtak a bolygójuknak: kapzsiságukban rablómód bányászták és exportálták ásványkincseiket. Úgy feltúrták és kirámolták az égitest belsejét, hogy teljesen kiürült, a végén csak egy gödör maradt belőle, és egy napon szétesett a lábuk alatt. Igaz, mások azt állítják, a vigontok egy szesztúrán annyira berúgtak, hogy egyszerűen eltévedtek, és nem találtak haza. Nem tudni mi történt valójában, de annyi tény, hogy ezeket a csillagnomádokat senki sem látja szívesen; amikor az űrben vonulva érintenek egy bolygót, ott csakhamar kiderül, hogy valaminek lába kelt: hol egy kis levegő tűnt el, hol egy folyó száradt ki hirtelen, hol a szigetek száma nem akar stimmelni.
Az Ardenúrián egyszer állítólag egy egész földrészt meglovasítottak, még szerencse, hogy parlagon heverő, mert jeges kontinens volt. Folyton ajánlkoznak, hogy bérmunkát vállalnak, holdak tisztítását és pályaköszörülést, de nemigen akad, aki ilyen felelős munkát rájuk bízna. A purdéik kövekkel dobálják az üstökösöket, korhadt meteorokon száguldoznak, egyszóval - rengeteg baj van velük. Úgy gondoltam, fel kellene hagyniuk ezzel a tekergő életmóddal, hát kis időre megszakítva utazásomat, ügyködni kezdtem az érdekükben, nagyon eredményesen, mert sikerült alkalmi áron megszereznem egy még egészen használható holdat. Kicsit helyrepofozták, és hála jó kapcsolataimnak, bolygóvá léptették elő.
Levegője ugyan nem volt, de gyűjtést rendeztem; a környékbeli lakosok jó szívvel adakoztak, és azt látni kellett, milyen boldogan masíroztak be a derék vigontok a saját bolygójukra! Hálálkodásuknak nem volt se vége, se hossza. Szivélyesen elbúcsúztam tőlük, és továbbutaztam. Már csak hatkvintillió kilométer választott el az Amaurópiától; magam mögött hagyva utamnak ezt az utolsó szakaszát, megtaláltam a keresett bolygót (bár van ott annyi, mint a nyű), és megkezdtem a leszállást.
Egyszerre csak, amikor bekapcsoltam a féket, döbbenten tapasztaltam, hogy nem működik, és én szabadon zuhanok a bolygóra, akár egy kő. Kikukkantva a csapóajtón, látom ám, hogy fékeim nincsenek. Felháborodva gondoltam a hálátlan vigontokra..."

(Stanislaw Lem: Csillagnapló
Tizenegyedik utazás)

Aranyosfodorka bejegyzéséhez kapcsolódva...
avagy
nem kis rettegéssel gondolok a karácsonyi ajándékvásárlás megpróbáltatásaira

Olyan sok hülyeséggel futottam össze az utóbbi időben. Már majdnem leterítettek. Nem is gondoltam, hogy a könyv, ami most került a kezembe, segít kicsit magamhoz térni.

Stanislav Lem
Csillagnapló

Tizenharmadik utazás

"Első ízben Európia bolygón találkoztam Vajha Mester tevékenységének áldásaival. Ez a bolygó, mióta a világ világ, fortyogott a savaktól, a gyűlölettől és lakosai kölcsönös acsarkodásától. Testvér irigyelte ott a testvért, tanítvány gyűlölte oktatóját, beosztott a fölöttesét. Ám amikor én odakeveredtem, rögtön feltünt nekem, hogy ellentétben e planéta rabiátus hírével, a bolygóközösségnek kivétel nélkül minden tagjából csak úgy árad a közhatályú nyájasság és a gyöngéd szeretet egymás irányában. Természetesen igyekeztem kipuhatolni, mi lehet emez épületes változás forrása.
Egyszer, a főváros utcáin sétálva egy odavalósi ismerősömmel, észrevettem, hogy sok kirakatban láthatók életnagyságú fejek, tartókra helyezve, mintha kalapok volnának, meg nagy bábuk, melyek európia lakosainak szakasztott másai. Kérdésemre ismerősöm elmagyarázta, hogy ezek a rühelléscsillapítók. Aki ellenszenvvel vagy előítélettel viseltetik valaki iránt, bemegy egy ilyen boltba, és megrendeli a kiszemelt illető élethű mását, hogy azután otthonának meghitt falai között kedvére elbánhasson vele. A tehetősebbeknek egész bábura is telik, a szegényebbek kénytelenek beérni a fejek sanyargatásával.
A társadalomtechnika e vívmányát, melyről addig még sosem hallottam, a Szabad Cselekvés Pótlékának nevezték. Rögtön kíváncsi lettem az alkotójára, és kiderült, hogy Vajha Mester az."

(Magyar Könyvklub, 1995.)

Kerekes Band - Csángó Boogie

Véletlenül találtam Rájuk a YouTube-on...

Szerintem fergeteges. Imádom őket.

Néha úgy neki tudok keseredni semmi kis problémák miatt...

A mostani olvasmányom után kicsit elszégyelltem magam.
Nem szeretem az életrajzokat. Most mégis elolvastam két kismonográfiát: az egyik Albert Einsteinről szólt (Johannes Wickert: A relatív kerekasztal lovagja), a másik Paul Strathern: Hawking
Mindkettőjüket szeretem, de Hawkingot kicsit jobban.

"Ekkorra Hawking betegsége aggasztó mértékben súlyosbodott. Már segítséggel sem tudott járni, motoros tolószékbe kényszerült. Nem tudott egyedül menni, és a fejét sem tudta tartani. Szörnyű csapás volt ez egy büszke, akaratos embernek, aki féltve őrizte függetlenségét. Voltak azonban még nyugtalanítóbb fejlemények. Hawking beszédképessége tovább romlott - már a hozzá legközelebb állók is alig értették, amit mondott. Eközben egyre nagyobbb nehézségei támadtak az írással. Elméje elérte képességeinek csúcsát - de hogyan közölje gondolatait?
Mit is várhatnánk mást: 15 év telt el azóta, hogy mindössze két évet jósoltak neki. Életben maradása is csoda volt - majdnem olyan csodálatos, mint kozmológiai felfedezései. E kettő közötti hasonlóság nem véletlen: mindkettő kivételes elmére és akaraterőre vall.
...
Talán ez a kép legjellemzőbb rá: a motoros tolószékbe süppedt kicsi alak a számítógép-monitorjával, tükörrel, kusza drótok és kattogó felszerelés között; Hawking aprólékos számítást illeszt az óriási elmélethez. Szemben vele az íróasztalon másik képernyő és papírhalmaz. Felette a szellemi megbízatását teljesítő Marilyn Monroe óriási poszterről tekint le rá gyengéd pillantással. A környezetéről megfeledkezve Hawking a világegyetem harárainak feszíti elméjét.
...
A csoportból valaki időnként feltesz egy kérdést a tolószékes, összeroskadt alaknak, és ő kipötyögi a választ, amely a szintetizátor monoton hangján hallható. Ekkor valaki elejt egy tipikusan rossz izlésű, diákos megjegyzést, erre a tolószékes alak bemutatja híres, széles vigyorát. Elemében van: saját matamatikai univerzmának középpontjában, élő legendaként."

(Elektra Kiadóház, 2000.)

Az utolsó levél a magnólia bokron, az utolsó rózsák a kertből. Csak a nyírfácskám nem akarja levetni a szépséges arany színű ruháját.

Előre! Irány Albánia!

Ma megnéztem az "alkotmányos kifestőkönyvhöz" készült képeket. Erre már nincs szavam.
Magyar Anyák! Abortáljatok!

Ravi Shankar feat Philip Glass - Sadhanipa

Szépséges vasárnapot kívánok Mindenkinek!

Kint füstköd van, én bezárkóztam a szobába, de ezzel a zenével messzire jutok.

Halottak napján



József Attila

Verstöredék

"... ámulok, hogy elmúlok ..."

Ilyen gyönyörű az őszutó Szárszón





A másik dolog, amiben gyönyörűségemet leltem mostanában az új kedvencem (persze csak Hawking után) Paul Davies. Az "Egyedül vagyunk a Világegyetemben?" című könyvét sikerült megcsípnem a könyvtárban. Eddig azt hittem, hogy csak egy kendőzendő perverzitás részemről a matematika szeretete. Igaz, ez olyan messziről szeretős, mondhatnám viszonzatlan szerelem. A főiskolán az Analízis volt a kedvenc tárgyam, annak ellenére, hogy csak 1 "uv" (ez nem az a bizonyos sugárzás) után sikerült abszolválnom. Már az általam korábban olvasott Davies könyvből is világos volt, hogy Paul Davies rajong a matematikáért. A most olvasott könyvben is olyan szépen ír róla, hogy gondoltam, idézek belőle egy rövid részt:

"A természetben tehát minden annak törvényein nyugszik. Ezek a figyelemreméltóan zseniális törvények lehetővé teszik az anyag önszerveződését egészen addig a pontig, ahol a kozmoszban felbukkan a tudat - tehát az anyag szellemmé szerveződik - és megjelenik az emberi elme legmeghökkentőbb terméke, a matematika. Ez az elképesztő ebben a folyamatban. A matematika nem olyasvalami, ami az utcán hever. Ez a tudomány az emberi szellem alkotása. Ugyanakkor, ha feltesszük a kérdést, vajon hol fejti ki működését legeredményesebben a matematika, kiderül, hogy mondjuk a részecskefizikában vagy az asztrofizikában, vagyis a legelvontabb alaptudományok területén, amelyek igazán távol esnek hétköznapi ügyeinktől. Valójában ezek az alaptudományok, illetve a hétköznapi élet problémái az emberi agy működésének két ellentétes végletét képviselik. Másképp kifejezve, azt látjuk, hogy a természetben általunk ismert legbonyolultabb rendszer, az emberi agy összhangot talál a természet legátfogóbb, legegyszerűbb és legalapvetőbb szintjével, a világot felépítő elemi alkotórészekkel.
Véleményem szerint ez a meghökkentő és váratlan fejlemény azt sugallja, hogy a tudat és a matematikai képesség nem lehet pusztán a véletlen műve, nem lehet jelentéktelen közjáték és a törzsfejlődés elhanyagolható mellékteméke, amely valamilyen más, gyakorlatias tulajdonság potyautasaként fejlődött ki. Sokkal inkább annak az általam kozmikus kapcsolatnak nevezett mély összefüggésnek a létezésére utal, amely a matematika megalkotására képes elme, és az elmét létrehozó természet alapvető törvényei között fennáll."

(Vince Kiadó Kft, 2001.)

Ugye milyen szép?

Palya Bea - Tchiki tchiki + lyrics (Transylvania)

Istenem, micsoda nép lehetne!
Néhány napja nyugtalanít ez a gondolat, mert annyira ellentmond a tapasztalásnak. Végül beugrott: hiszen a legszebb virág is trágyából nő.

Mágia akkor és most ...

Robert Bauval
A titkos kamra

"Korunkban a mágiával kapcsolatban sok téveszme él. A megállapodott vallásos szervezetek, látszólag az üdvösségünk érdekében, felvállalták, hogy üldözzék a mágiát, és most, két évezredes harc után, ezt a feltehetően "démonikus" gyakorlatot gyökerestül kiirtották, vagy legalábbis ezt állítják. Valójában azonban a mágia még mindig él, csak a kizsákmányolás eszközévé vált, és a "marketing", a "nyilvánosság", a "reklám" és a legveszélyesebb formájában, a "politika" képében álcázza magát. A mágia, más szavakkal élve, inkább kereskedelmi és politikai, mint szellemi eszközzé vált. A legfurcsább az, hogy pont azok a szervezetek, amelyek leginkább élnek vele, vagyis: a vallásos intézmények, átkozzák el a legepésebben és a legszigorúbban."
.....
"Thotról úgy vélték, hogy az "igazságot" mindenek elé helyezte. Azt is hitték, a mágia alkalmazásánál rendkívül fontos, hogy a kiejtett szavakat az "igazság" töltse be. Így Thot becsületességéhez nem férhetett semmi kétség. Thotot hívták bírónak a Hórusz, Ozirisz fia és Sztéth, Ozirisz testvére és gyilkosa között folyó örökösödési harcban. Szintén Thot volt a felelős az égi, "egymillió év hajójának" navigálásáért és útvonaláért, amelyen a legfelsőbb isten, atum-Ré kísérete utazott az időn és téren át. Thot volt az, aki a csillagok mozgása által meghatározott isteni idő mérője volt. Ezekhez mind az "igazságosságnak" való teljes elkötelezettség szükségeltetett. Így a varázsló volt az igazság és a Heka, vagyis igazi mágia, vagy még inkább: mágikus igazság letéteményese. A Heka szó, az "igazság" mellékjelentésében, tulajdonképpen még ma is él Egyiptomban. A tiszta arab nyelvben az egyiptomiak még mindig azt mondják: "hake", arra, hogy "igaz", illetve "helyes". Ha valaki "hake", az akkor egyben bölcs és igaz. Egyik sem áll meg a másik nélkül."

(Alexandra Kiadó)

Úgy látszik, valamit mindig elveszítünk.

Lakásnéző....

Patríciával már jó ideje lakást keresünk. Ma reggel is láttunk egy felújítandót és egy beköltözhetőt. Osztottunk, szoroztunk, de sehogy sem jött ki a végeredmény (a takarónk vége, amin túl már hiába is nyújtózkodnánk).
Az igényeink már megvannak, csak a pénz hiányzik.

Gyurkovics Tibor

Szerencse

Anyám azt mondta mindig:
ne totózz, ne lottóz, ne rulettezz,
ne add a fejed
semmilyen hecchez,
s amikor megnyerte
a szomszéd a főnyereményt,
csak igazított egyet
a lábosfedőn
kecsesen és előkelőn:
"Néha bejön."

(Gyurkovics Tibor
Apa csak 1 van)

Az utóbbi idők két legkedvesebb olvasásélménye

Először Atkins könyvét a "Teremtés"-t olvastam. Ő szeretné kiiktatni Istent a Teremtésből, Paul Davies pedig keresi benne. Bár véletlen, de szerencsés volt az olvasás sorrendje is. Nem mondom, hogy egyiket jobban élveztem volna a másiknál, mégis számomra megnyugtatób volt Paul Davies könyvének szavaival befejezni ezt a szellemi kalandozást. Olyan jó, amikor okos emberek, nem gondolják magukat tévedhetetlennek, és nem csak alázattal, hanem szeretettel közelítik meg a kutatásuk tárgyát.
Mindkét könyv megerősített abban, hogy az igazi vallásos iratokban ugyanazokat a tudományos tételeket fogalmazták meg (az általunk történetinek nevezett idők előtt), amikről a mai kor tudományos felfedezései szólnak. Ahogy olvastam, többször beugrott néhány verssor Krisnás könyvekből. Amikor a fraktálokról olvastam, a Teljes és a rész teljességéről, vagy a fény és hanghullámoknál az Aum (Om)hang rezgéséről. De bevallom, nehezen tudtam szabadulni a Jin és Jangot ábrázoló kerek szimbólumtól, amikor a fekete- és fehérlyukakról olvastam, vagy a lótusz ábrázolásoktól, amikor az atommag belsejét leíró részeknél jártam.
Félve írom le, de egyre inkább hiszem, hogy óriási tévedés az idealisták és a materialisták szembenállása. Valójában ugyanannak a dolognak a "finomságbeli" szinteltéréséről van szó. Lehet, hogy a buddhistáknak van igazuk, és a hagymahéjak lehántása után nem marad semmi, amin vitatkozhatnánk?

Paul Davies
Isten gondolatai
Egy racionális világ tudományos magyarázata

"A misztika nem helyettesítheti a tudományos vizsgálódást és logikai okfejtést, amíg csak ez a megközelítés következetesen alkalmazható. Mindössze a végső kérdéshez érve hagy cserben minket a tudomány és a logika. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy rossz válaszokat adnának, de vaószínűleg alkalmatlanok azt olyan "miért" típusú kérdések felvetésére (a "hogyannal" szemben), amelyek bennünket nyugtalanítanak.
....
Néha a misztikus tudás nem jelent mást, mint egyfajta belső béke megtapasztalását - "együttérző, örömteli csöndet a sokaság nyüzsgésén túl", ahogyan egyik kollégám egyszer jellemezte nekem. Einstein "kozmikus vallásosságáról" beszélt, amely arra ösztönözte, hogy elgondolkozzon a természet rendjéről és harmóniájáról. Egyik-másik tudós - jelesül Brian Josephson és David Bohm - hisz abban, hogy csöndes meditációs gyakorlatok során rendszeresen megtapasztalt misztikus megvilágosodások hasznos útmutatóul szolgálhatnak tudományos elméletek megfogalmazásához."

Ferenc Snétberger, Richard Bona, Paolo Vinaccia,"kis kece lányom", sound...

dörnerek helyett szeretettel....
(Milyen lehetett a koncert, ha ez csak a hangbeállás volt?!)

Népszámlálás


Véletlenül, már ha vannak véletlenek, Bibó István 1942-ben írt tanulmányát olvastam az elitről.
Ha a jövendő Hátország (színház) valóban a nyertes pályázat szintjén fog működni, akkor kár a világításért. Nincs olyan fény, amely azt a sötétséget elűzné.

Bibó István

Elit és szociális érzék

" Az elit legfőbb szerepe az, hogy az élet élésére, az emberi helyzetekben való erkölcsi viselkedésre s az emberi szükségletek mélyítésére, finomítására és gazdagítására mintákat, példákat adjon, azaz kultúrát csináljon. Erre a szerepre pedig már csak valamilyen elit, vagy valamilyen értékelési rend szerint kiválasztott embercsoport alkalmas: az értékelési rend tudja csak biztosítani az elit által adott példák, minták érvényességét és kötelező erejét.
Hogy milyen szempont szerint választja ki a társadalom a maga elitjét, ez népenkint és koronkint változhatik aszerint, hogy mi az illető társadalomnak a meggyőződése az emberi értékesség kritériumai felől. A megkülönböztető szempont lehet a születés, a vagyon vagy az öröklés intézménye révén kombinálva mindkettő. Lehet valamely különleges nevelési rendszeren, vizsgákon való átmenetel, lehet valamely vallásos szervezet, világnézeti közösség, beavatott társaság, politikai párt tagsága. Bármi is a kiválasztó szempont, minden elit nyugodt és termékeny működésének az az első feltétele, hogy az elit kiválasztását igazoló érétkelési rend mögött olyan eleven társadalmi közmeggyőződés álljon, mely ezt az értékelést magáévá teszi, s az elit kiválasztottságát egészében elismeri. Másik feltétele az elit nyugodt és termékeny működésének az, hogy a társadalom valóságos szervezete az elfogadott értékelési rendnek egészében megfeleljen, s az elit tagjai a társadalom szervezetében olyan helyeket foglaljanak el, ahonnan valóban képesek is a társadalmat irányítani, reá hatni s vezetői tevékenységük mögött a követés nagyfokú valószínűségét kiváltani."

(Bibó István
Válogatott tanulmányok 1935-1944
Magvető Könyvkiadó)

Azt hiszem, ha a nemzetiségemet kérdezik népszámláláskor, én inkább piréznek vallom magam, mint magyarnak.

Szárszó, 2011. október 1.

Befőzések ideje...

Úgy látom, a befőtt kezdi eltenni a Nagymamát (láb alól?).
Érdeklődve hallgattam a hírekben, hogy a békésen randalírozó, kocsikat borogató, gyújtogató tömeg mennyire megrettent a politikai terrorizmus által vezényelt rendőri brutalitástól. Eközben a tömeget felheccelő politikusok pedig a gyújtó hangú, forradalmi beszédek elmondása után, gorilláik védelme alatt, sietősen bevágják magukat a szolgálati autójukba, és elhajtanak, mert pontosan tudják, hogy mikor kell kitörni a balhénak (szervezésben tényleg nagyok a fiúk).

Füst Milán

Kántorok:

Uram, ez az éved is de furcsa!
Úgy látszik rosszúl böjtölünk. Az évszakok
Zordak: - a nap, a hold és a Mercurius
Tán rosszúl bolyong e világi űrben? - Kérünk,
Add meg a mi boldogságunk' is, hogy énekünket
Szelíd ősszel, a sárga és szelíd lomb alatt
A hűs fasorban, az üres templomból messzire hallják
A sétáló uraságok!

S áldd meg a mi idős anyánkat is; csúnya őszön
Oly borús szegény - fél a haláltól!
Áldd meg az anyókát, ki a padokból hallgatja,
- (Ájtatos szegény!) - a fia szép énekét!
Áldd meg a hitközség népét gabonával, fordúljon a kedved.
Adj jó évszakokat s meglásd a harangozó is
Boldogan kongatja majd a messzeségbe sovárgó
Éneklő harangot!

S büszke lesz szegény, hogy urának hívó szava: a Tiéd
A tiszta napsütésben oly messzire hallik!

(Füst Milán összes versei
Fekete Sas Kiadó Budapest, 1997)

Szezonvég....


A hétvégén Ágotával lenyomtunk úgy 150 km-t bringával. Útirány: Szárszó-Szántód (komp)-Tihany-Badacsony-Szigliget-Keszthely. Másnap csak laza kerekezés Keszthelyen és Hévízen. Harmadnap Keszthely-Fonyód-Lelle-Szárszó. A Balaton vize 23-24 fok volt. Természetesen vízre szálltunk. Ennél szebb vénasszonyok nyarát nem is kívánhatnánk magunknak. Sajnos a Déi parton szinte már minden bezárt. A kedvenc fagyizóm Balatonmárián is lehúzta a rolót. A vízben is nagyon kevesen voltunk, de aki bemerészkedett, az nehezen tudta otthagyni, olyan selymes-símogató volt.
Pesten meg várt az "agyhalál". A húgyszagú kánikulában, a belvárosi mocsokban álldogálva a közlekedési lámpánál olyan szerencsésnek éreztem magam, hogy csak néhány nap és rohanhatok vissza az én kicsi falumba.
Pesten sajnos jobban elér a mocsok, a világ, a politika. 120 kilométerrel odébb nemcsak a város, de ezek is lassan mögöttem maradnak.

Kudelász Nóbel

Nem lett jó vége

Ádám meghalt. Eltemettük.
Évának a foga hull.
Egy dobozzal a kezében
öregesen, konokul

áll a kertben.Már csak
almalevet ihat,
tartósított bűnt nyakalhat.
Szervezetére kihat

az ellopott bűnbeesés
okozta felfordulás.
Postára vár. Utánvéttel
érkezik a megváltás.

(A hétfejű zsákmány
Fiatal költők antológiája
Mentor Kiadó Marosvásárhely, 1998.)

Mit is jelent nagyszülőnek lenni?

Szeptember elsején a vonaton valamelyik kereskedelmi adót hallgattam. A műsorvezető így vezette fel a következő nótát: "Tele van a lég a nagymamák megkönnyebbült sóhajával, hogy imádott unokájuk újból iskolába ment, és végre ők is visszanyerték a szabadságukat." ... És ez így igaz. DE..., hogy mit is jelent nagyszülőnek lenni, azt csak most értettem meg igazán, amikor elolvastam Aranyosfodorka ajánlására Stephen Hawking "A világegyetem dióhéjban" című könyvét. Stephen Hawkingot, az írót, tudóst eddig is szerettem, de most véglegesen és teljesen a szívembe zártam. Valójában egy mesterségesen életbentartott eleven agy, vagy inkább értelem ez az ember. A tudományos nagyságát nem tudom megitélni, csak csodálni. Még ennél is nagyobb csodálatot érzek iránta, mert minden fizikai nyomorúsága ellenére szellemes, jó homorú, szeretni képes ember maradt. Ez az ember a legbonyolultabb tudományos tételek kifejtése, a világmindenségről való gondolkodása közben szükségét érezte, hogy egy hihetetlenül egyszerű mondattal becsempéssze azt az információt, hogy ő nagyapa, és megmutassa a világnak az unokáját. Vagyis: a nagyszülői státusz, az unoka, egy ember számára, még ha a világ vezető tudósa is az az ember, olyan csoda, ami megelőzi az Univerzum összes csodáját.

Balkan Fanatik feat. & Geszti Péter - Repülj madár, repülj

Nekem ma ettől szép a vasárnap.

Paradigmaváltás

Most olvastam Aranyosfodorka bejegyzését. Ő a külső környezet pusztulásáról ír. Én sajnos a belsővel találtam szembe magam.
Már tegnap óta gondolkodom, hogy érdemes-e írni arról a kiábrándító érzésről, amivel Pestre érkezésem első perceiben találkoztam. Vajon nem csak a szokásos nemzedéki ellentétről van szó? Hiszen fiatal koromban én sem szerettem a felnőtteket. Arra viszont nem emlékszem, hogy ennyire érezhető lett volna a gyűlölet az emberek, akár csak a fiatalok és öregek között is.
A Déli pályaudvartól metróval utaztam a Deák térig. Nem volt épp üres a kocsi. Voltak a vonattal érkezők, fiatal és nem annyira tiatal túristák, szerencsétlen, csak dolguk után rohanók. Az ajtóban egy fiatal pár ölelkezett. A kocsi utasai bölcs megértéssel nem vettek róluk tudomást. A Deák téri megállóban (a legnagyobb átszállóhely) a leszálló és a felszálló embereknek keresztül kellett rajtuk nyomakodni. Sajnos nem bírtam ki megjegyzés nélkül, és tényleg csak halkan mondtam, hogy "vissza lehetne szállni, ha most egy kicsit kilépnének az ajtóból". "Nem érdekel" volt a válasz. Tényleg ennyire nem érdekel már senkit a másik ember?
A kijáratnál a rosszkedvem csak fokozódott. A 30 fok melegben, a napon állva egy csinos, 8. hónap körül járó kismama fújta önfeledten a cigarettafüstöt. Azonnal belémnyilallt a kérdés, "hát ennyire nem érdekel a saját gyereked"? De most már nem mertem megkérdezni.

Ki merné azt mondani, hogy véletlen volt?

Nem tudom, mit írnak a horoszpókok a mai napról, de nekem irtó nagy mákom volt.
Már eltelt pár nap, hogy befejeztem a "Popper könyvet". Nem tudom, hogy az ajánlást író melyik könyvére gondolt, mert én ezen nemigen mosolyogtam. Ezzel szemben nagyon is a hatása alá kerültem. Azóta is gyúrkálom-gyűrkélem magamban némelyik gondolatát. Így volt ez délelőtt is, amikor eltekertem Siófokra csak úgy testedzés gyanánt. Amikor "odabent" elég jól elvagyok, bizony neki-neki szaladok pár kátyúnak(nemcsak az úton).
Egyre tolakodóbb volt a gondolat, hogy milyen nehéz lehet egy gondolkodó ember számára elfogadni a személyes Istent. Azzal a saját képmásra teremtéssel valami nagyon nincs rendben. Vagy a képmás sikerült nagyon torzra, vagy (ezt csak nagyon félve merem leírni)az eredetivel lehet komoly gond. Eltekintve az embertől, és az általa formált világtól,elég, ha csak a táplálékláncra gondolok. Minden élő élőt eszik. Talán még a növény is? Hogy érzi magát a gazella egy éhes nagymacsaka előtt rohanva, vagy a hal a horgon lógva a horgász kezében...
Ugyanakkor óriási bátorságra van szüksége az embernek, ha a nem személyes Istent, az ürességet választja. Hiába vigasztaljuk magunkat, hogy a "semmi is valami". A bajban ez kevés. Talán ezért választotta magának a nyugati ember, mintegy köztes megoldásnak a materializmust. Az már valami, ha nem is jutunk vele messzire.
Szóval, ilyesféle gondolatokkal zötykölődtem az úton a kátyúk között, és szépen kiesett a biciklis csomagtartómból valahol Szárszó és Siófok között a kistáskám. Csak a személyim, bankkártyám, kulcscsomóm, mobiltelefonom, és a nyugdíjamig kitartó 4500,-forint volt benne. Siófokon vettem észre, amikor be akartam menni az áruházba. Helyette azonnal rendőrség, bank, letiltás...
Hazafelé -biztos, ami biztos- kértem a védőangyalomat, hogy ugyan beszélje már meg a megtaláló védőangyalával, hogy vigye be a táskámat valamelyik rendőrségre, mert nagyon szarul érzem magam.
Szerencsére a kertkaput mindig nyitva hagyom, ha nem vagyok otthon, hogy ne kelljen senkinek betörtni, ha valamiért olyan nagyon be szeretne jönni hozzám. Éppen betettem a biciklit az árnyékba, amikor a szomszédom (a jegyzőasszony) rámkérdez, hogy megvan-e a táskám? Mert ha nincs, akkor menjek be az önkormányzathoz, ugyanis valaki bevitte.
Úgyhogy most egy kicsit szégyenkezve előszedegettem a Krisnás magnókazettákat, és fergeteges kirtant (Krisnás nóták totál hangerővel)csapok a szomszédok nagy örömére.

Rejtély

Szép lassan visszatérek a megszokott, kissé elvonult életmódomhoz. 2 hét után végre könyvet vehettem a kezembe. Mivel a könyvtár még zárva van, a könyvszekrényben keresgéltem. Mikor Patrícia férjhezment és elköltözött, rámhagyta néhány leánykori homiját: fényképalbumokat, szerelmesleveleket, könyveket, régi szemüvegeket ...
Így előfordul, mint most is, hogy a könyvek között találok néhány általam még nem olvasottat. Ilyen hagyaték a kezembe került Popper Péter "Sárkányok barlangja" című könyve is. Nagyon kellemes délutáni olvasmány. Az ismertető szerint "Olyan szellemi kalandozásban lesz része az olvasónak, ami szokatlan tájakra repíti elméjét, és az élet megpróbáltatásai egészen más megvilágításba kerülnek. Olykor nevetni kényszerülünk azon, amin eddig esetleg keseregtünk."
Ha rossz kedved van, nyugodtan olvass bele egy kicsit, nem lesz károdra!

"...Hogyan van ez? - Kérdezte Izashan a lakatlan egektől? Mi, siető emberek siető Istent hoztunk létre? Aki sietett a teremtéssel, sietett az özönvízzel, és most siet, hogy a második emberiséget minél hamarabb a kárhozatba taszítsa... A tudósok Isten sietését egyre fokozódó gyorsulásnak nevezik. Látják, hogy nemcsak az emberi tevékenység - a közlekedés, az információ, a technika és a politika stb. - gyorsul, hanem a nagy természeti és társadalmi mozgások is. Gyorsabban jön el a serdülés, a rák, gyorsabban jelennek meg új betegségek, évekkel gyorsul fel az egzisztenciális érés, gyorsabban pusztulnak el a világbirodalmak - már egy emberöltő alatt széthullik néhány. Gyorsabban lehet beavatást kapni valamilyen gyorsan csalódást okozó szelleminek nevezett műhelyben. Gyorsabban mennek tönkre emberi kapcsolatok, a házasságok, a szerelmek. A kommunizmus is túlságosan sietve akarta megteremteni a földi paradicsomot, a fasizmus is az ezeréves birodalmat, a globalizáció is a saját egyeduralmát. Válságról beszélünk.
De vajon a gyökerek táján gazdasági vagy szellemi válságról van-e szó? Nem az európai kultúra hanyatlásából indul ki a mostani válság? Nem az idézi elő, hogy a világ kulturális és tudományos központja most szemmel láthatóan visszaindul Kelet felé, ahonnét érkezett? Nem lehetséges-e, hogy néhány évtized elteltével már nem Európa és Amerika lesz a világ irányítója, hanem India, Kína, Brazilia és Japán?
Isten egyre gyorsabban pörgeti a világot, mintha ő lenne a Sátán, s mi egyre szédültebben, és egyre bizonytalanabbul nyújtogatjuk a kezünket nem létező kapaszkodók felé."

(Saxum Kiadó Kft)

Kerestem a kiadás dátumát, és meglepetésemre az utószónál látom, hogy ez a könyv Popper Péter halála után került kiadásra, így pedig nem lehet leánykori hagyaték. Nem tudom, hogyan került a könyvszekrényembe.
Mindenesetre a legjobbkor került oda.

Nyaraltunk (vagy teleltünk?)

Szinte átmenet nélkül kerültünk a 38 fokból 15-16 fokba. Az átmenetet egy kiadós vihar jelentette. Július végén kétszer bekapcsoltuk a fűtést (igaz, csak 10 percre). Egyszer, amikor Kisimi átjött csúszni-mászni, másik nap pedig reggel, hogy legyen kedvünk kibújni a meleg ágyból.
Ezzel együtt nagyon szép volt az elmúlt két hét.

"Mi a valóság, és valós-e az, amit mi annak hiszünk?"

Aranyosfodorka blogjában olvastam ma ezt a kérdést.
A napokban fejeztem be Stephen Hawking és Leonard Mlodinow: "A nagy terv (új válaszok az élet nagy kérdéseire) című könyvét. Élmény volt ezt a könyvet kézbe venni. Mindenekelőtt azért, mert megértettem, de maga a könyv fizikai megjelenésében is élmény volt. Nekem nagyon tetszetős illusztációkkal és szellemes (az igazán nagy tudósok úgy látszik megengedhetik magunkank az öniróniát is) karikatúrákkal.
Az egyik fejezet címe: "Mi a valóság?" Erre a kérdésre az általam olvasott előző Hawking könyvben nyilatkozott úgy a tudós, hogy Ő bizony nem tudja. Talán a most olvasottak kicsit pontosították számomra a választ, vagyis, hogy mi az abszolút valóság, azt bizony Ő sem tudja:

"Néhány évvel ezelőtt az olaszországi Monza városi tanácsa megtiltotta a kisállatok tulajdonosainak, hogy aranyhalaikat gömbakváriumokban tartsák. (Azóta már az Európai Unió valamennyi országában betiltották a díszhalak gömbakváriumban tartását. A lektor megjegyzése.) A rendelkezés előterjesztője részben azzal magyarázta az intézkedés szükségességét, hogy kegyetlenség a halat a görbe oldalfalú edényben tartani, mert így a bentről kifelé bámuló hal torzított képet kap a világról. De biztosak lehetünk-e abban, hogy mi magunk valóságosan, torzítatlanul látjuk a valóságot? Nem fordulhat elő, hogy mi is valamilyen óriási gömbakvárium belsejében élünk, látásunkat pedig hatalmas lencsék torzítják? Az aranyhal világról alkotott képe vitathatatlanul különbözik a miénktől, de vajon biztosak lehetünk-e abban, hogy az ő képe kevésbé valóságos?
Az aranyhal világképe tehát nem azonos a miénkkel, de az aranyhal ettől függetlenül megfogalmazhatná az akváriumon kívüli világban általa megfigyelt tárgyak mozgását irányító tudományos törvényeket. A fellépő torzítás következtében az általunk megfigyelhető, magára hagyott, és ezért egyenes vonalú mozgást végző testet az aranyhal görbült pálya mentén látja mozogni. Mindamellet, az aranyhal meg tudja fogalmazni a torzult vonatkoztatási rendszeréből megfigyelt tudományos törvényeket, amelyek mindig igaznak bizonyulnak, és amelyek lehetővé tennék, hogy az aranyhal megjósolja az akváriumon kívüli tárgyak jövőbeli mozgását. Ezek a törvények bonyolultabbak lennének, mint a mi vonatkoztatási rendszerünkben érvényes törvényszerűségek, noha az egyszerűség ízlés kérdése. Ha az aranyhal felállítana egy ilyen elméletet, akkor el kellene ismernünk, hogy az a kép a valóság érvényes leírását adja."
Talán ha napi meditációs gyakorlattá tehetnénk a sok "igennagyember" számára ezeket a gondolatokat, kevesebb konfliktus, háború, öldöklés lenne az "akváriumunkban".

Ne vegyetek "T-mobile"-os mobil internetet!

Most sem tudok képet csatolni, mert abban a pillanatban, hogy elkezdeném csatolni a képet, a mobil kütyü teljesítménye azonnal nullára csökken, majd kiírja, hogy "kapcsolódási probléma".

Aranyosfodorka problémafája nyomán szeretttem volna megmutatni azt a fácskát, aminek ma elég nagy problémát okoztunk.
Szegényke egyszer csak megjelent a ház mögött, mint kicsiny magonc. Valószínjű, hogy a szél odafújta a magot. Eleinte nem tudtam, hogy mi lesz belőle, de később kiderült, hogy egy japán akác (illetve csak gondolom, hogy az). A ház mögött mindig árnyék van és hideg, mert semmi nem állja útját a déli és az északi szélnek. A szomszédok is figyelmeztettek, hogy a gyökérzet bemászik a ház alá, és legjobb lenne kivágni, mert mára már fácskává serdült a hajdani csemete. Nem volt szívem kivágni, így elhatároztam, hogy átültetjük a ház elé, ahol ugyan nem sok hely van, de a nap süt, és társasága is lenne szegénynek, ha túlélné a beavatkozást.
Ma végre rászántam magam és baráti segítséggel, nomeg ásóval, csákánnyal, kapával nekiveselkedtünk. Sajnos nem tudtuk gyökerestől kiszedni, mert már bemászott a beton alá. Végül elültettük az új helyre a maradék törzset, igaz, meglehetősen csonkolt állapotban. Most félóránként locsolgatom, hátha kinöveszti a gyökerét. Megkértem, hogy szedje össze magát, mert jó helye lesz az ablak előtt és nagyon fogjuk szeretni. Remélem ez segít neki.

Édesélet...

Olyan kellemes volt az élet számítógép nélkül, hogy meg is feledkeztem róla. Ágota még a szépidős napokban átkerekezett hozzám Keszthelyről. Közben a két biciklimet próbáltam meg felújíttatni, de az első kísérlet nem hozott teljes sikert, mert az elkészült, felújított bringával másnap tekerhettem vissza egy hátsó belsőcserére (útközben háromszor kellett felpumpálnom, míg Szárszótól Lelléig elértem). Utána már csupa öröm volt Fonyódig lejutni Ágota elé. Egy puhatolózó fürdőzés után visszamentünk Szárszóra. Másnap Szárszó-Szántód-Tihany (komppal)- Balatonfüred-Almádi-Fűzfő-Kenese-Akarattya-Aliga-Siófok-Zamárdi-Szárszó. Gyönyörű volt. Természetesen csak egy dolgot felejtettem otthon, a fényképezőgépet. Emiatt most mégegyszer meg kell csinálnunk az utat. Csak az a baj, hogy már Ágota nem hiszi el, amikor azt mondom, hogy "mindjárt ottvagyunk". Az utána következő héten Szabival voltunk Pesten Állatkertben, strandon, ahol sikerül szegényt kicsit megpörkölni a nappal, pedig ki sem jöttünk a vízből 4 órán keresztül. Hétvégére Anyuval, Szabival lementünk Szárszóra. Olyan szerencsénk volt, hogy csütörtök délután még a Balatonban hűthettük a leégett bőrünket. Ezen a héten pedig 3 napra kirándultam Bécsbe Ani-barátnőmhöz. Railjettel mentem. Nagyon kellemes volt az utazás ezen a vonaton. El is határoztam, hogy legközelebb nem szállok ki Bécsben, hanem továbbmegyegy Sazlburba. Kicsit fájt a szívem, mikor ki kellet szállnom, ellentétben a nagykanizsai gyorssal. Bécsbe vittem fényképezőgépet, de a barátnőmmel csupa olyan programot csináltunk, ami inkább családi volt, mint túristaprogram (bringa- Alt Dunau- kiülős fagyizós, kerti nyugágyas, iszogatós beszélgetős a fa alatt...) Nem hagytam magam rábeszélni a 30 fokos melegben a városnézésre, kultúrprogramra. Arra leginkább tavasszal vagy ősszel vagyok hajlandó. Azért nem úsztam meg a belvárost, mert egy kevés időnk maradt még a visszaindulás előtt. Ugyanolyan koszos, mint Budapest, ugyanakkora tömeg, mint a Váci utcában, elég sok arab család... Szóval semmi, ami meggyőzött volna arról, hogy valamit kihagytam.
Hát így teltek a napok, és egyszer sem éreztem, hogy be kellene kapcsolnom a számítógépet.

A legrövidebb nevelési útmutató...

Kato:

Örökség

Ma hangyát öltem,
s megijedtem: fiaim
figyeltek közben.

(Haikuk és vakák
Japán versek
Szukits Könyvkiadó, 2001.)

Vörös óriások és fehér törpék...

Sajnos Aranyosfodorkától megkívánt Stephen Hawking könyv nem volt meg a könyvtárban. Helyette 2 másikat hoztam ki, amiből az egyik "A tér és az idő természete", amit Hawking közösen írt Roger Penrose-zal. A könyv 1994-ben Penrose és Hawking között lezajlott vita anyaga. Ami teljesen lenyűgözött olvasás közben, az elegancia, ahogy ez a két ember vitatkozik. Nem akarják a másik felet az agyagba döngölni, nincs egyetlen bántó, a másik embert lekicsinylő mondatuk. Végig azt éreztem, hogy nem a másik ember fölébe akarnak kerekedni, hanem a témában a helyes megoldást megtalálni. Egyikük sem restelli bevallami, hogy valamiben korábban tévedett, vagy a jelenlegi elméletében maga is érzi a bizonytalanságot, amihez akár a vitapartnere segítségét is szívesen elfogadnák. Úgy látszik nekik van mire szerénynek lenni.
Vajon a mi politikusaink, vezetőink mitől olyan magabiztosak, honnan veszik a bátorságot ahhoz, hogy mindenkit "lenyomjanak", becsméreljenek, sértegessenek, "felmossák velük a padlót", ha eltér a véleményük a hatalmon lévőkétől?

Innen-onnan megmutatok néhány mondatot ennek a két szellemi óriásnak a vitájából.

Hawking:

"Egy korábbi cikkemben azt állítottam, hogy az idő iránya megfordul, amikor a Világegyetem elkezd összehúzódni. Később azonban a Don Page-dzsel és Raymond Laflamme-mal folytatott viták meggyőztek arról, hogy életem legnagyobb tévedését követtem el, legalábbis ami a fizika területén elkövetett tévedéseket illeti: a Világegyetem ugyanis az összeomlás eredményeképpen nem fogja elérni a korábbi sima és rendezett állapotát."

Penrose:

"A Weyl-görbület hipotézie. Amennyire sikerül megértenem Stephen álláspontját, nem hiszem, hogy jelentős nézeteltérés lenne közöttünk ezzel kapcsolatban. Bármely kezdeti szingularitásra a Weyl-görbület közelítőleg nulla, míg a végső típusúak Weyl-görbülete nagy. Spetphen érvelése szerint a kezdeti állapotban kis kvantumfluktuációknak kell jelen lenniük, ezért rámutatott, hogy nem ésszerű az a feltételezés, mely szerint a kezdeti Weyl-görbületnek pontosan nullának kellett lennie. Én azonban nem hiszem, hogy itt valódi véleménykülönbségről lenne szó."

"Szerintem Stephen és én egyetértünk abban, hogy a második feltétel nem áll fenn, de a magam részéről azt hiszem, hogy az első feltevés is hibás.
Számomra úgy tűnik továbbá, hogy a Stephen által a határ nélküli elképzeléssel kapcsolatban kifejtett álláspontból nem következik, hogy léteznek fehér lyukak. Ha helyesen értelmezem Stephen felfogását, akkor a határ nélküli elképzelésből az következik, hogy alapvetően kétféle megoldás létezik:...."

Hawking:

"Előadásaink nagyon világosan megmutatták a kettőnk felfogása közötti különbséget. Roger platonista, én viszont pozitivista vagyok. Ő azért aggódik, mert Schrödinger macskája olyan kvantumállapotba kerülhet, ahol félig élő és félig holt egyszerre. Úgy érzi, hogy ezzel elszakad a valóságtól. Ez azonban engem cseppet sem zavar. Nem követelem meg, hogy valamely elmélet megfeleljen a valóságnak, mert nem tudom, mi az a valóság. A valóság nem olyan minőség, amit lakmuszpapírral meg lehet mérni. Engem az egészből csakis az érdekel, hogy az elméletnek meg kell jósolnia a kísérletek eredményeit."

"A következőkben a Roger által említett gondolatkísérlet segítségével bemutatom, miért tekinthetők azonosnak a fekete és a fehér lyukak."

Penrose:

"Mindenekelőtt szeretném kijelenteni, hogy sokkal több kérdésben egyezik meg kettőnk véleménye, mint ahányban nem értünk egyet. Kétségtelenül léteznek azonban bizonyos (alapvető) kérdések, ahol nem értünk egyet. A következőkben elsősorban ez utóbbiakkal szeretnék foglalkozni."

"Mai vitánk kezdetén Stephen azt állította, hogy szerinte ő pozitivista, én viszont platonista vagyok. Nagyon örülök neki, hogy ő pozitivista, de azt hiszem ezúttal az a lényeg,hogy én viszont inkább realista vagyok. Ha pedig a vitánkat Einstein és Bohr mintegy hetven évvel ezelőtti híres vitájához hasonlítjuk, akkor nézetem szerint inkább Stephen játssza Bohr szerepét, én pedig Einsteinét!"

Zápor után

(Azok a kicsi fehér gyöngyöcskék a képen, a szúnyoghálón csillogó esőcseppek.)

Ha Pesten vagyok, háttérzenének mindig a Jazzy rádiót hallgatom. Ébredés után - korábban az óracsörgéséig, mióta nyugdíjas vagyok, felkelésig - az Info rádió megy, mert ott 15 percenként bemondják a pontos időt. Ma reggel is, ébredés után, vakon nyúltam a rádióhoz, és kezdtem lépegetni a Jezzytől az Infóig, mikor félúton megszólalt egy blues. Ott tipródtam, hogy továbbkapcsolok, de nem vitt rá a lélek. Szó szerint a lélek, mert hogy is lehetne egy blueson csak úgy továbblépni? Pedig olyan egyszerű a zenei képlete. Mégis a lélek minden gazdagsága belefér egy bluesba. Erről eszembe jutott a Világmindenség, ami egyes elméletek szerint véges, de határtalan. (Holnap megyek könyvtárba, mert Aranyosfodorkától megkívántam a Steven Howking könyvet. Mikor nálunk megjelent "Az idő rövid története" igazán nagy élvezettel olvastam. Igaz, Howking már túllépett ezen az elméletén. Számomra Howking maga a csoda. Nem mint tudós (ezt biztosan nem tudnám megítélni), hanem mint ember. Évtizedek óta űl egy tolókocsiban, nem tud mozdulni, nem tud beszélni, mégis az Univerzum él, működik az agyában.)
A blues és a Világmindenségről eszembe jutott J.S.Bach. Szépreményű exférjem annakidején leszólta az én Bach iránti mérhetetlen rajongásomat. Szerinte az a zene csak matematika. Van némi igazsága, csak a lényeget nem érintette. Igen, ha a Világmindenség harmóniája leírható matematikával, akkor Bach zenéje ennek a matematikának a megszólalása.
Ha a fizikusok, asztrofizikusok vissza tudnák fordítani Bach zenéjét matematikára, talán megtalálnák a Világmindenség törvényeit leíró egyesítő elméletet.

Végre esik...

Azt mondják az itteniek, hogy Szárszó neve a "száraz aszó"-ból alakult ki. Biztosan van benne valami, mert amíg az egész országban zivatarok jönnek mennek, itt bizony locsolni kell a kertet. Ma délután végre néhány percre megnyíltak az égi csatornák.
Az igazat megvallva, nem csak a jó idő miatt nem nyitottam ki a gépet. Elveszítettem az olvasó szemüvegemet. Hiába próbálkoztam a bolti olvasó szemüvegekkel. Végül ráfanyalodtam a régi, "kinőtt" szemüvegekre, de sem ezekkel, sem a boltival nem látok rendesen. Kivételesen engedtem a reklám rábeszélésének, és elmentem az Ofotértba csináltatni egy 7000,- forintos szemüveget. Tényleg nem hazudtak, mert lencsével, kerettel együtt (meghatározott keretek között lehetett választani), tényleg egy fillérrel sem került többe. Az optikus nagy örömére elég érdekes a szemem: az egyik plusszos, a másik mínuszos, és még cilinderes is. Hát ezért erőlködtem én hiába a bolti szemüvegekkel. 3 nap múlva értesítettek, hogy kész a szemüveg, de az sajnos Pesten van, én meg Szárszón.
De nem csak ez vette el a kedvemet a géptől. Valami miatt nem tudok kommentelni. Hiába próbálkoztam napokig a Csendszigeten, sőt még saját magamnál sem tudtam az előző bejegyzésem kommentjeire válaszolni. Egyszerűen nem ismer fel a gép, pedig már ötször bejelentkeztem, elfogadta a mailcímet és a jelszót is, mégis mindig visszaküld, mert ismeretlen vagyok neki.
Így most itt köszönöm Bemkának, hogy ellátogatott hozzám. Az én "vapitim" Anyu-Apu és az én életem munkájának gyümölcse, amit harmadik éve élvezhetek. A családban én voltam a szerencsés. Talán a "háromból egy" nem is olyan rossz arány.
A héten nemcsak az optikust örvendeztettem meg, hanem a bőrgyógyászt is. Annyira megörült a szép bőrömnek, és hogy neki nincs semmi tennivalója velem, hogy nagy jókedvében seperc alatt elköszönt tőlem. Csak otthon néztem meg az interneten, hogy mi a bánat van mégis a fülem fölött. Az alapbetegségem kordában tartásához használt gyógyszer miatt minden baktérium és vírus imád engem. Míg mások ezerrel erősítik az immunrendszerüket, én (és a gyógyszerkassza) súlyos pénzeket fizetünk azért, hogy jól legyengítsük az enyémet. (Hiába, így jár az aki túlságosan egészséges.) A baktériumok, vírusok meg röhögnek rajtam, és jó kis dzsemborikat rendeznek bennem. Ez is valami vírusos izé rajtam.
Sajnos, a vírusok átterjedtek a telefonomra is, mert egyszer csak eltünt az összes név és telefonszám a memóriájából. Már éppen el akartam menni egy kis software frissítésre, amikor az ismerősöm azt mondta, hogy kapcsoljam ki a készüléket, és visszakapcsolás után majd minden visszatér belé. Úgy is történt, csak éppen a pinkódom nem akart visszatérni az agyamba, és már majdnem letiltott a telefontársaság, amikor véletlenül mégiscsak eltaláltam.
Nos, el is állt az eső. Nem volt túl sok, de arra elég, hogy kicsit vaksizzak a gép előtt. Most megyek és feltörlöm az előteret meg az erkélyt, mert amilyen szerencsés volt ez a hét, félő, hogy egy kéz- és lábtörés még beleférne.

Átadás-átvétel

Múlt héten Patrícia felfedezett egy sötét foltot rajtam. Azonnal bejelentkeztem a bőrgyógyászatra, és mára kaptam időpontot. Fiatalabb koromban hírhedett napimádó voltam. Viszont 10 éve már csak fa alatt, árnyékban "napozom". Ma már nem bírom a Napot (valamelyikünk nagyon megváltozott).
Az elmúlt héten kicsit számotvetettem a dolgaimmal, és szépen kezdtem rendet rakni magam körül. Amikor nyugdíjas lettem, a munkaköröm átadásához bő 2 hónapra volt szükség. Igaz, az utódom távozásomkor, február végén egy hatalmas tulipán csokorral köszönte meg az átadás-átvételt. Azt mondta, hogy így, ilyen biztonsággal, még soha nem vett át munkakört.
Ahogy a múlt héten végiggondoltam a függő ügyeimet, a folyamatos teendőimet, kötelezettségeimet, rájöttem, hogy egy óra bőségesen elég lesz az átadás-átvételre. Még egy tejeskávé is belefér! Azóta is azon gondolkodom, hogy ez vajon életem sikere, vagy kudarca?
Viszont ma a bőrgyógyász megnyugtatott, hogy ez csak a kor. Még itt sincs semmi teendőm, a bőröm pedig csodálatos.
A napokban fejeztem be Boris Vian: "Piros fű" című regényét. Szerepel benne egy Dupont szenátor nevű beszélő kutya, aki egész életében egy vapitira vágyott, amit végül meg is kapott. Talán van némi párhuzam köztem és a szenátor között, hiszen én is megkaptam a magam vapitiját Szárszóban.

"-Mi történt? - kérdezte Wolf.
A vapiti ott aludt a szenátor mancsai közt, maga a szenátor pedig gúvadt szemmel meredt a semmibe, csorgatta a nyálát és összefüggéstelen szavakat dúdolgatott.
- A szenátor - mondta Lil és elcsuklott a hangja.
- Mi van vele? - kérdezte Wolf.
- Nem tudom - mondta Lil. Nem tudja, mit beszél, és nem válaszol, ha kérdezek tőle valamit.
- Viszont boldognak látszik. - mondta Wolf. - Énekelget.
- Olyan, mintha szenilis volna - súgta Lil.
A szenátor megcsóválta a farkát, és az értelem szikrája csillant a szemében.
- Úgy van - szólalt meg. - Szenilis vagyok, és az is maradok.-
azzal folytatta a hátborzongató dudorászást.
- Nincs semmi baj - mondta Wolf. - Öregecske.
- Olyan boldognak látszott, hogy megkapta a vapitiját - mondta Lil, és folytak a könnyei.
- Boldog, vagy szenilis, hát nem ugyanaz? -mondta Wolf.
-Aki már semmire se vágyik, az nyugodtan lehet szenilis.
-Ó- mondta Lil. - Szegény szenátor.
-Jegyezd meg, hogy kétféleképpen lehet már semmire se vágyni - mondta Wolf-:ha az ember megkapja, amire vágyott, vagy ha elcsügged, mert nem kapta meg.
- De hát most már örökre ilyen marad?- mondta Lil.
- Megmondta, hogy igen. Ez az üdvözültek boldogsága.
Ő azért boldog, mert megkapta, amire vágyott. De azt hiszem, hogy mindkét esetben az a vége, hogy öntudatlanságba zuhan az ember.
- Én ezt nem bírom nézni - mondta Lil.
A szenátor összeszedte minden maradék erejét.
- Idehallgassanak! - mondta. - Most, utószor még felcsillan bennem az értelem. Boldog vagyok. Értik? Tökéletes a boldogságom, vagyis vegetatív, és ezek lesznek az utolsó szavaim. Kapcsolatba lépek ... visszatérek az ősforráshoz.
Ha élek, és mégse vágyom semmire, akkor már nem kell intelligensnek lennem. Megjegyzem, így kellet volna kezdenem. - Ínyenc módjára megnyalta az orrát, és illetlen hangot adott. - Működöm. Minden egyéb bakfitty. Most szépen beállok a sorba. Szeretem magukat, lehet, hogy eztán is érteni fogom, hogy mit beszélnek, de mondani semmit se fogok. Én megkaptam a vapitimat. Találják meg a magukét!"
Lil megtörülte az orrát, és megsimogatta a szenátort. A szenátor megtcsóválta a farkát, a vapiti nyakához nyomta az orrát és elaludt."

Ma megpróbáltam megnyalni az orrom.

A szavalóversenyről jutott eszembe...

Egyre gyakrabban kihagyom az éjszakai alvást. Valahogy nem sikerül elaludnom. Tv-t nézni, olvasni sem tudok, mert a szemem nem kívánja a fényt, ezért bekapcsolom a rádiót. Szövegre állítom, abban a reményben, hogy az emberi beszéd monotóniája segít elaludni. (Egyébként nem segít.) A betelefonálós műsorokat eleve kizárom, mert azt a sötétséget még éjszaka sem tudom elviselni. Ennélfogva kénytelen vagyok - fülemre húzott kispárnával - a közélet szereplőit hallgatni. Legutóbb Vitézy Dávid nyilatkozott, de lehetett volna más is, amikor valóságos fizikai fájdalom lett rajtam úrrá. Olyan tempóban, olyan keményen, mint a géppuskaropogás, megsorozta az agyamat. Utána a riporter alig valamivel finomabban, de ő is ezres tempóban lekonferálta a műsort. Eszembe jutott Montágh Imre, a kiváló beszédtechnika tanár. Egyszer tréfásan bemutatta a beszélő ember szellemi szintje és a beszéd artikuláltságának nagyon szoros összefüggését. Kíváncsi lennék mit mondana ma a beszélő pszichéjének és a "ki beszél többet egységnyi idő alatt" mai előadásmód összefüggéséről. Popper Péter is foglalkozott a témával egy előadásában. Talán pont abban az időben hírdettek meg egy "gyorsasági- beszélőversenyt". Elrettentő példaként hozta fel a "kérdezze meg orvosát vagy gyógyszerészét" reklámszöveget. Sajnos ma már nagyon sok reklám használja ezt a "minél gyorsabban, minél több szöveget, minél rövidebb idő alatt ledarálni" technikát. Értem én; drága a reklámidő. Azonban ez nem magyarázat, arra, hogy még csak a lehetőségét sem adjuk meg a hallgatónak, hogy valami kis gondolatcsíra kibújjon a hallottak alapján. Vagy talán pont ez a cél? Tényleg, nehogy bárki is gondolkodni kezdjen arról, amivel az agyunkat megsorozzák. Lehet, hogy a hazugságot gyorsan kell mondani, hogy ne vegyék észre? Így már érteném a közélet szereplőit is.

Kicsit a fákról, emberekről, emberi dolgokról....


Ma egy nagyon szép, embernek való írást olvastam a http://www.andrassew.blogspot.com/ -on. Olyan jól érzem magam utána.
Nincs az a gyújtó hangú közéleti igazságosztás, ami felérne egy ilyen irással. Pokolba a politikával, a morálisan zombi, agyhalott politikusokkal !!! Mi lenne velük, ha mindannyian elfordulnánk tőlük, és tényleg csak a magunk dolgával, az emberi dolgokkal foglalkoznánk? Például egy fa "átkísérésével"....

Rossz kedvem tavasza....

Az első rózsáim 2011-ben.

Nem nagyon szeretek nő-írókat, költőket olvasni. Elég nekem a magam nőisége, ez a rengeteg érzelmi zűrzavar. Időnként alig-alig tudok megbírkózni vele. Jobban szeretem a tárgyilagosabb agyféltekét. Illetve azokat a férfiakat, akiknek egyáltalán van agyféltekéjük.

Kicsit fanyalogva kezdtem olvasni Elizabeth Moon: "A sötét sebessége" című regényét. A könyv megírását az írónő autista gyermeke inspirálta. Szívesen ajánlom olyanoknak, akik nálam toleránsabbak a női írókkkal. Kedvcsinálónak néhány sort idemásolok. Amikor ezt olvastam, egy pillanatra bevillant Jung: "Válsz Jób könyvére" című írása is.

"A rehabilitációs központba, ahova gyerekkoromban annyit jártam, volt egy ember, aki mindig azt mondogatta, a fogyatékossággal Isten lehetőséget ad az embernek, hogy kimutassa a hitét. Anyám összeszorította a száját, de nem válaszolt semmit. Akkoriban valami kormányprogram az egyháznak adott pénzt, hogy rehabilitációs programokat indítsanak, és szüleimnek csak erre tellett. Anyám félt, hogy ha vitatkozna, kitennének a programból. De legalábbis többet kellenne hallgatnia a lelki fröccsöket.

Én nem így értem Istent. Nem hiszem, hogy Isten csak azért tesz rosszat, hogy az emberek spirituálisan fejlődjenek. A rossz szülők megnehezítik, fájdalmassá teszik a gyerekeik életét, aztán azt mondják, azért tették, hogy segítsenek gyerekeiknek felnőtté válni. A fejlődés, meg az élet amúgy is eléggé nehéz; a gyerekeknek nem kell, hogy még nehezebb legyen. Azt hiszem, ez igaz a normális gyerekekre is. Figyeltem kicsi gyerekeket, amikor járni tanultak; folyton küszködtek, és sokszor elestek. Az arcukon látszott, hogy ez nem könnyű. Butaság lenne téglákat kötni rájuk, hogy még nehezebb legyen. Ha ez igaz a járni tanulásra, szerintem igaz minden más fejlődésre és tanulásra is.

Isten állítólag a jó szülő, az Atya. Ezért úgy gondolom, hogy Isten nem nehezítené meg a dolgokat még jobban. Nem hiszem, hogy azért vagyok autista, mert Isten úgy gondolta, a szüleimnek kihívásra van szükségük, vagy nekem van szükségem rá. Úgy gondolom, inkább olyan ez, mintha kisbaba koromban rám esett volna egy nagy kő. Bármi okozta is, véletlen baleset volt. Isten nem akadályozta meg a balesetet, de nem is ő okozta.

Az emberekkel történnek balesetek; anyám barátnője, Celia azt mondta, a legtöbb baleset valójában nem véletlen baleset, az az okuk, hogy valaki valami butaságot követett el, de aki megsérül, nem mindig az, aki a butaságot tette. Én úgy vélem, az autizmusom véletlen baleset, de hogy mit teszek vele, az én vagyok. Anyám ezt mondta.

Többnyire így gondolom. De néha nem vagyok biztos benne."