Ismerős?

Spiró György

Szinopszis

"Nyugdíjazták a börtönparancsnokot, a raboknak azt mondták, válasszanak maguknak újat. Ez váratlan volt, páran érdeklődtek, vajon nem lehetséges-e, hogy inkább kiengedjék őket a börtönből, de azt mondták, hogy erre még egy kicsit várni kell, addig is a börtönben nagy lesz a szabadság, és demokratikusan tessék választani. Az épületet át lehet alakítani, falakat ide-oda lehet tologatni, ahogy a rabok többsége akarja, csak erről is tessék szépen, szabályosan, parlamentárisan szavazni. Ezentúl a börtönben az történik, amit a rabok akarnak, pontosabban amit a rabok többsége akar, ahogy ez a szabad világban szokás.
A változásnak a fiatalok és az öregek örültek, a középkorúak kevésbé, azok csöndben maradtak. Nem mintha közöttük nem akadt volna, aki a börtönigazgatói posztra ne kívánt volna aspirálni - mert börtönigazgatónak kellett ezután hívni a börtönparancsnokot, ilyen szép polgárian. Az egyik várományos, régi rab, nagy tekintélyű ember, félrehúzódott egy sarokba és sakkfigurákat farigcsált tovább. Nagy eredmény volt, hogy már vagy húsz éve nem kenyérbélből kellett sakkfigurákat gyártani, e vívmányért kemény harcok vívattak hajdan, s azokban ez a tekintélyes rab is részt vett. Senki se tudta egyébként róla, hogy került börtönbe, ő maga sem, talán a szülei követtek el régesrég valamit, ő ide gyerekként került.
Már másnap kiderült, lehetett valami igaza, a megérzése nem hagyta el talán, mert kiadták az ukázt, amit most kérésnek hívtak, hogy ezentúl ismét kenyérbélből szíveskedjenek sakkfigurákat gyártani, mert váratlan fahiány lépett fel, de kenyér van és lesz is bőven.
A nagy változás csinnadrattás ünnepséggel pecséltetett meg, sokan beszéltek, a rabok ácsorogtak, s ez alkalomból a magas betonkerítés egy darabját felvirágzott bulldózerrel el is távolították. Az eseményt sok állam tévéje közvetítette. A rabok felszólíttattak, hogy önszántukból maguk is veselkedjenek neki az immár meglazított falrésznek. Ezt a vehemensebbek meg is tették. Kaptak érte mosolyt és kézszorítást. A betonkerítést a rabokkal emeltették annakidején, erre már csak az idősebb rabok emlékeztek, azok közül nagyon kevesen segédkeztek a lebontásban. De ki nem mehetett senki, a betonfal mögött ott állt az új, átlátszó, acélnál keményebb műanyagból készült, a szabad világ tudósainak ez volt az egyik legutóbbi találmánya. Annyira átlátszó volt, hogy sokan nekimentek, és annyira ruganyos, hogy méterekre pattantak róla vissza, ezen aztán nagyokat lehetett nevetni. Hát ilyen vidáman ért véget az ünnepség!"

(Spiró György: T-boy rémnovellák
Ab Ovo 1994.)