Rossz kedvem tavasza....

Az első rózsáim 2011-ben.

Nem nagyon szeretek nő-írókat, költőket olvasni. Elég nekem a magam nőisége, ez a rengeteg érzelmi zűrzavar. Időnként alig-alig tudok megbírkózni vele. Jobban szeretem a tárgyilagosabb agyféltekét. Illetve azokat a férfiakat, akiknek egyáltalán van agyféltekéjük.

Kicsit fanyalogva kezdtem olvasni Elizabeth Moon: "A sötét sebessége" című regényét. A könyv megírását az írónő autista gyermeke inspirálta. Szívesen ajánlom olyanoknak, akik nálam toleránsabbak a női írókkkal. Kedvcsinálónak néhány sort idemásolok. Amikor ezt olvastam, egy pillanatra bevillant Jung: "Válsz Jób könyvére" című írása is.

"A rehabilitációs központba, ahova gyerekkoromban annyit jártam, volt egy ember, aki mindig azt mondogatta, a fogyatékossággal Isten lehetőséget ad az embernek, hogy kimutassa a hitét. Anyám összeszorította a száját, de nem válaszolt semmit. Akkoriban valami kormányprogram az egyháznak adott pénzt, hogy rehabilitációs programokat indítsanak, és szüleimnek csak erre tellett. Anyám félt, hogy ha vitatkozna, kitennének a programból. De legalábbis többet kellenne hallgatnia a lelki fröccsöket.

Én nem így értem Istent. Nem hiszem, hogy Isten csak azért tesz rosszat, hogy az emberek spirituálisan fejlődjenek. A rossz szülők megnehezítik, fájdalmassá teszik a gyerekeik életét, aztán azt mondják, azért tették, hogy segítsenek gyerekeiknek felnőtté válni. A fejlődés, meg az élet amúgy is eléggé nehéz; a gyerekeknek nem kell, hogy még nehezebb legyen. Azt hiszem, ez igaz a normális gyerekekre is. Figyeltem kicsi gyerekeket, amikor járni tanultak; folyton küszködtek, és sokszor elestek. Az arcukon látszott, hogy ez nem könnyű. Butaság lenne téglákat kötni rájuk, hogy még nehezebb legyen. Ha ez igaz a járni tanulásra, szerintem igaz minden más fejlődésre és tanulásra is.

Isten állítólag a jó szülő, az Atya. Ezért úgy gondolom, hogy Isten nem nehezítené meg a dolgokat még jobban. Nem hiszem, hogy azért vagyok autista, mert Isten úgy gondolta, a szüleimnek kihívásra van szükségük, vagy nekem van szükségem rá. Úgy gondolom, inkább olyan ez, mintha kisbaba koromban rám esett volna egy nagy kő. Bármi okozta is, véletlen baleset volt. Isten nem akadályozta meg a balesetet, de nem is ő okozta.

Az emberekkel történnek balesetek; anyám barátnője, Celia azt mondta, a legtöbb baleset valójában nem véletlen baleset, az az okuk, hogy valaki valami butaságot követett el, de aki megsérül, nem mindig az, aki a butaságot tette. Én úgy vélem, az autizmusom véletlen baleset, de hogy mit teszek vele, az én vagyok. Anyám ezt mondta.

Többnyire így gondolom. De néha nem vagyok biztos benne."