Olyan ismerős...

Talán ez lenne a megoldás. Még egy kis utazás a csillagok között Stanislaw Lemmel...

"...a Galaktika magja táján (mellesleg ez szörnyen poros vidék, kozmosz szerte párját ritkítja) találkoztam egy csillagközi nomád törzzsel, a vigontokkal.
E szerencsétleneknek egyáltalán nincs hazájuk. Hogy finoman fejezzem ki magam, hallatlanul fantáziadús lények, mert mindegyikük egészen mást mesélt nekem a törzs történetéről. Később aztán hallottam, hogy egyszerűen nyakára hágtak a bolygójuknak: kapzsiságukban rablómód bányászták és exportálták ásványkincseiket. Úgy feltúrták és kirámolták az égitest belsejét, hogy teljesen kiürült, a végén csak egy gödör maradt belőle, és egy napon szétesett a lábuk alatt. Igaz, mások azt állítják, a vigontok egy szesztúrán annyira berúgtak, hogy egyszerűen eltévedtek, és nem találtak haza. Nem tudni mi történt valójában, de annyi tény, hogy ezeket a csillagnomádokat senki sem látja szívesen; amikor az űrben vonulva érintenek egy bolygót, ott csakhamar kiderül, hogy valaminek lába kelt: hol egy kis levegő tűnt el, hol egy folyó száradt ki hirtelen, hol a szigetek száma nem akar stimmelni.
Az Ardenúrián egyszer állítólag egy egész földrészt meglovasítottak, még szerencse, hogy parlagon heverő, mert jeges kontinens volt. Folyton ajánlkoznak, hogy bérmunkát vállalnak, holdak tisztítását és pályaköszörülést, de nemigen akad, aki ilyen felelős munkát rájuk bízna. A purdéik kövekkel dobálják az üstökösöket, korhadt meteorokon száguldoznak, egyszóval - rengeteg baj van velük. Úgy gondoltam, fel kellene hagyniuk ezzel a tekergő életmóddal, hát kis időre megszakítva utazásomat, ügyködni kezdtem az érdekükben, nagyon eredményesen, mert sikerült alkalmi áron megszereznem egy még egészen használható holdat. Kicsit helyrepofozták, és hála jó kapcsolataimnak, bolygóvá léptették elő.
Levegője ugyan nem volt, de gyűjtést rendeztem; a környékbeli lakosok jó szívvel adakoztak, és azt látni kellett, milyen boldogan masíroztak be a derék vigontok a saját bolygójukra! Hálálkodásuknak nem volt se vége, se hossza. Szivélyesen elbúcsúztam tőlük, és továbbutaztam. Már csak hatkvintillió kilométer választott el az Amaurópiától; magam mögött hagyva utamnak ezt az utolsó szakaszát, megtaláltam a keresett bolygót (bár van ott annyi, mint a nyű), és megkezdtem a leszállást.
Egyszerre csak, amikor bekapcsoltam a féket, döbbenten tapasztaltam, hogy nem működik, és én szabadon zuhanok a bolygóra, akár egy kő. Kikukkantva a csapóajtón, látom ám, hogy fékeim nincsenek. Felháborodva gondoltam a hálátlan vigontokra..."

(Stanislaw Lem: Csillagnapló
Tizenegyedik utazás)