Zápor után

(Azok a kicsi fehér gyöngyöcskék a képen, a szúnyoghálón csillogó esőcseppek.)

Ha Pesten vagyok, háttérzenének mindig a Jazzy rádiót hallgatom. Ébredés után - korábban az óracsörgéséig, mióta nyugdíjas vagyok, felkelésig - az Info rádió megy, mert ott 15 percenként bemondják a pontos időt. Ma reggel is, ébredés után, vakon nyúltam a rádióhoz, és kezdtem lépegetni a Jezzytől az Infóig, mikor félúton megszólalt egy blues. Ott tipródtam, hogy továbbkapcsolok, de nem vitt rá a lélek. Szó szerint a lélek, mert hogy is lehetne egy blueson csak úgy továbblépni? Pedig olyan egyszerű a zenei képlete. Mégis a lélek minden gazdagsága belefér egy bluesba. Erről eszembe jutott a Világmindenség, ami egyes elméletek szerint véges, de határtalan. (Holnap megyek könyvtárba, mert Aranyosfodorkától megkívántam a Steven Howking könyvet. Mikor nálunk megjelent "Az idő rövid története" igazán nagy élvezettel olvastam. Igaz, Howking már túllépett ezen az elméletén. Számomra Howking maga a csoda. Nem mint tudós (ezt biztosan nem tudnám megítélni), hanem mint ember. Évtizedek óta űl egy tolókocsiban, nem tud mozdulni, nem tud beszélni, mégis az Univerzum él, működik az agyában.)
A blues és a Világmindenségről eszembe jutott J.S.Bach. Szépreményű exférjem annakidején leszólta az én Bach iránti mérhetetlen rajongásomat. Szerinte az a zene csak matematika. Van némi igazsága, csak a lényeget nem érintette. Igen, ha a Világmindenség harmóniája leírható matematikával, akkor Bach zenéje ennek a matematikának a megszólalása.
Ha a fizikusok, asztrofizikusok vissza tudnák fordítani Bach zenéjét matematikára, talán megtalálnák a Világmindenség törvényeit leíró egyesítő elméletet.