Vörös óriások és fehér törpék...

Sajnos Aranyosfodorkától megkívánt Stephen Hawking könyv nem volt meg a könyvtárban. Helyette 2 másikat hoztam ki, amiből az egyik "A tér és az idő természete", amit Hawking közösen írt Roger Penrose-zal. A könyv 1994-ben Penrose és Hawking között lezajlott vita anyaga. Ami teljesen lenyűgözött olvasás közben, az elegancia, ahogy ez a két ember vitatkozik. Nem akarják a másik felet az agyagba döngölni, nincs egyetlen bántó, a másik embert lekicsinylő mondatuk. Végig azt éreztem, hogy nem a másik ember fölébe akarnak kerekedni, hanem a témában a helyes megoldást megtalálni. Egyikük sem restelli bevallami, hogy valamiben korábban tévedett, vagy a jelenlegi elméletében maga is érzi a bizonytalanságot, amihez akár a vitapartnere segítségét is szívesen elfogadnák. Úgy látszik nekik van mire szerénynek lenni.
Vajon a mi politikusaink, vezetőink mitől olyan magabiztosak, honnan veszik a bátorságot ahhoz, hogy mindenkit "lenyomjanak", becsméreljenek, sértegessenek, "felmossák velük a padlót", ha eltér a véleményük a hatalmon lévőkétől?

Innen-onnan megmutatok néhány mondatot ennek a két szellemi óriásnak a vitájából.

Hawking:

"Egy korábbi cikkemben azt állítottam, hogy az idő iránya megfordul, amikor a Világegyetem elkezd összehúzódni. Később azonban a Don Page-dzsel és Raymond Laflamme-mal folytatott viták meggyőztek arról, hogy életem legnagyobb tévedését követtem el, legalábbis ami a fizika területén elkövetett tévedéseket illeti: a Világegyetem ugyanis az összeomlás eredményeképpen nem fogja elérni a korábbi sima és rendezett állapotát."

Penrose:

"A Weyl-görbület hipotézie. Amennyire sikerül megértenem Stephen álláspontját, nem hiszem, hogy jelentős nézeteltérés lenne közöttünk ezzel kapcsolatban. Bármely kezdeti szingularitásra a Weyl-görbület közelítőleg nulla, míg a végső típusúak Weyl-görbülete nagy. Spetphen érvelése szerint a kezdeti állapotban kis kvantumfluktuációknak kell jelen lenniük, ezért rámutatott, hogy nem ésszerű az a feltételezés, mely szerint a kezdeti Weyl-görbületnek pontosan nullának kellett lennie. Én azonban nem hiszem, hogy itt valódi véleménykülönbségről lenne szó."

"Szerintem Stephen és én egyetértünk abban, hogy a második feltétel nem áll fenn, de a magam részéről azt hiszem, hogy az első feltevés is hibás.
Számomra úgy tűnik továbbá, hogy a Stephen által a határ nélküli elképzeléssel kapcsolatban kifejtett álláspontból nem következik, hogy léteznek fehér lyukak. Ha helyesen értelmezem Stephen felfogását, akkor a határ nélküli elképzelésből az következik, hogy alapvetően kétféle megoldás létezik:...."

Hawking:

"Előadásaink nagyon világosan megmutatták a kettőnk felfogása közötti különbséget. Roger platonista, én viszont pozitivista vagyok. Ő azért aggódik, mert Schrödinger macskája olyan kvantumállapotba kerülhet, ahol félig élő és félig holt egyszerre. Úgy érzi, hogy ezzel elszakad a valóságtól. Ez azonban engem cseppet sem zavar. Nem követelem meg, hogy valamely elmélet megfeleljen a valóságnak, mert nem tudom, mi az a valóság. A valóság nem olyan minőség, amit lakmuszpapírral meg lehet mérni. Engem az egészből csakis az érdekel, hogy az elméletnek meg kell jósolnia a kísérletek eredményeit."

"A következőkben a Roger által említett gondolatkísérlet segítségével bemutatom, miért tekinthetők azonosnak a fekete és a fehér lyukak."

Penrose:

"Mindenekelőtt szeretném kijelenteni, hogy sokkal több kérdésben egyezik meg kettőnk véleménye, mint ahányban nem értünk egyet. Kétségtelenül léteznek azonban bizonyos (alapvető) kérdések, ahol nem értünk egyet. A következőkben elsősorban ez utóbbiakkal szeretnék foglalkozni."

"Mai vitánk kezdetén Stephen azt állította, hogy szerinte ő pozitivista, én viszont platonista vagyok. Nagyon örülök neki, hogy ő pozitivista, de azt hiszem ezúttal az a lényeg,hogy én viszont inkább realista vagyok. Ha pedig a vitánkat Einstein és Bohr mintegy hetven évvel ezelőtti híres vitájához hasonlítjuk, akkor nézetem szerint inkább Stephen játssza Bohr szerepét, én pedig Einsteinét!"