A szavalóversenyről jutott eszembe...

Egyre gyakrabban kihagyom az éjszakai alvást. Valahogy nem sikerül elaludnom. Tv-t nézni, olvasni sem tudok, mert a szemem nem kívánja a fényt, ezért bekapcsolom a rádiót. Szövegre állítom, abban a reményben, hogy az emberi beszéd monotóniája segít elaludni. (Egyébként nem segít.) A betelefonálós műsorokat eleve kizárom, mert azt a sötétséget még éjszaka sem tudom elviselni. Ennélfogva kénytelen vagyok - fülemre húzott kispárnával - a közélet szereplőit hallgatni. Legutóbb Vitézy Dávid nyilatkozott, de lehetett volna más is, amikor valóságos fizikai fájdalom lett rajtam úrrá. Olyan tempóban, olyan keményen, mint a géppuskaropogás, megsorozta az agyamat. Utána a riporter alig valamivel finomabban, de ő is ezres tempóban lekonferálta a műsort. Eszembe jutott Montágh Imre, a kiváló beszédtechnika tanár. Egyszer tréfásan bemutatta a beszélő ember szellemi szintje és a beszéd artikuláltságának nagyon szoros összefüggését. Kíváncsi lennék mit mondana ma a beszélő pszichéjének és a "ki beszél többet egységnyi idő alatt" mai előadásmód összefüggéséről. Popper Péter is foglalkozott a témával egy előadásában. Talán pont abban az időben hírdettek meg egy "gyorsasági- beszélőversenyt". Elrettentő példaként hozta fel a "kérdezze meg orvosát vagy gyógyszerészét" reklámszöveget. Sajnos ma már nagyon sok reklám használja ezt a "minél gyorsabban, minél több szöveget, minél rövidebb idő alatt ledarálni" technikát. Értem én; drága a reklámidő. Azonban ez nem magyarázat, arra, hogy még csak a lehetőségét sem adjuk meg a hallgatónak, hogy valami kis gondolatcsíra kibújjon a hallottak alapján. Vagy talán pont ez a cél? Tényleg, nehogy bárki is gondolkodni kezdjen arról, amivel az agyunkat megsorozzák. Lehet, hogy a hazugságot gyorsan kell mondani, hogy ne vegyék észre? Így már érteném a közélet szereplőit is.