Ma sincs ez másképp...

Juan Ruiz, Hita főpapja

Példázat a pénz tulajdonságairól

Sokat mível az arany, igen kedves falat,
korcs leszen épkézláb, nyomorék nem marad,
szóra fakad a néma, a sánta meg szalad,
kinek karja levásék, az is utána kap.

Ha ki tudatlan fickó, faragatlan paraszt,
a pénz kivált nemessé, tudóssá teszi azt,
kinek marhája számos, drága, mint a malaszt,
a csúfságos szegénység szolgasorban maraszt.

Ha pénzzel rakva ládád, ugyan leszen vigalmad,
örömöd, víg napod s a pápától javadalmad,
paradicsomba jutván üdvöt nyerhetsz magadnak,
kinek pénze temérdek, áldott a napja annak.

Rómában, hol a szentség honol, jól szemrevettem,
mind hódoltak a pénznek fönséges tisztelettel,
nagy tisztességet tettek ünnepélyes seregben,
főt, térdet hajta néki, mint fönségnek az ember.

Megtett priort, püspököt, nem kevesebb apátot,
érseket, doktort, bírát, pátriárkát megáldott,
véle a tudatlan pap nagy méltóságra hágott,
sok hazugot igazra, igazt hazugra váltott.

Papot tett, szerzetest tett, lám fölötébb sokat,
sok csuhást, apácát, fölkent barátokat,
sok tudatlant barátnak kegyesen megfogad,
mondja a szegénynek, hogy ígen botorak.

Sok rossz döntést hoza, sok gonosz ítéletet,
sok hamis ügyvédekkel sok gonosz pereket
művelt, e hamisokkal szűrvén össze levet,
hol bűnösök kegyelmet aranyért nyertenek.

Ártalmas vasbilincset igencsak könnyen eltép,
űzi pellengér, béklyó és börtön veszedelmét,
ki nem adna elő pénzt, hamar bilincsbe vernék,
széltében a világon csodák történnek eképp.

Láték csodát ahelyben, hol pénzzel sokat éltek,
véle vígan valának, kik halálra megértek,
ám számos bűntelennek csak halálát nyeré meg,
sok lelket mennybe váltott, sok lelket megkisértett.

Szegénnyel elveszejté házát és szöllejét,
asztalát, ágyát, földjét, szétdúlá mindenét,
mint rüh és ótvar terjed a földön szerteszét,
hol arany a bíró, összekacsint a nép.

Tudatlan falusiból nagy lovagot teremtett,
szerzett hitvány parasztból grófot és gazdag embert;
kinek iszákja telve, peckesen lépve megvet,
kezet csókolnak minden országban az ilyennek.

Láttam sokhelyt, ahol az arany hatalma nagy,
nagy, magas, drága, szép és kifestett házakat,
kastélyt és örökséget, tornyos városokat,
kik szolgálják, és hasznot csak neki hajtanak.

Külön féle és számos jó étkeket evett,
aranyos ruhát ölte, jóféle szövetet,
vigalmon mulatozván drága ékszereket,
nemes ménjein drága csattok, hevederek.

Láték számos barátot, kik fennen prédikáltak,
sorolák sok, nagy bűnét az ördög aranyának,
de aranyért kijárt a megváltó bűnbocsánat,
feloldották a böjtöt, s mondák a szent imákat.

Bár ellene a téren gyúlnak heves haragra,
rakják a kolostorban köcsögbe, poharakba,
ha szükséget szenvednek, markolnak az aranyba,
több a tallérjok, mint zöld erdőn a rigó, szarka.

Fráterek és barátok, kik szolgái az égnek,
megsejdítik lejártát a gazdag idejének,
futván futnak ágyához, hol csöndülnek a pénzek,
ordítván hajbakapnak, mind vinné az egészet.

Méghogy a drága tallért a pap nem szíveli!
Szaporán kacsingat rá, ha cinkosát leli,
imhol küld érte, futnak gyors kamarásai,
magát szegénynek mondja, s kincstartó kell neki.

Ha elpatkol a gazdag, aranya kire száll?
Még él, de pater nostert mond a sok vészmadár,
mint hollók, kik lenyúzzák, ha döglött a szamár.
"Holnap visszük, mert nékünk ez jog szerint kijár!"

Minden világi asszony, nemes, rangbéli dáma
örvend a gazdagságnak, az aranyat kívánja,
nincs oly hölgy e világon, ki koldusbotra vágyna,
nagy ottan a nemesség, hol a kincs garmadában.

Bíró az arany, törvényt teszen, dicséretest,
tanácsnoknak, ügyvédnek kiváló és eszes,
kisbíró, országbíró, erős félelmetes,
minden rangban, tisztségben otthonos és helyes.

Végezetül peniglen mondom: tartsd igen sokra,
az arany a világnak legnagyobb mozgatója,
úrból szolga lesz véle, véle lesz úr a szolga,
a nagy világnak sorja az arany kénye, dolga.

Aranytól változik meg a világnak folyása,
hízelkedésre hajtja az asszonyt balga vágya,
szívét is felcseréli ékszerre, díszruhára;
az arany sziklát roppant, a kemény fát kivágja.

Magos torony, kemény fal tőle omlik vala,
bánatból, nagy szükségből arany segít tova,
rabszolgának aranytól leszen fényes sora,
kinek adnia nincs mit, annak áll a lova.

Orbán Ottó fordítása
(Spanyol költők antológiája
Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest 1962.)