Túlélhető Új Évet kívánok mindannyiunknak!

Ahogy közös dolgaink most alakulnak, nekem úgy tűnik, hogy nem csak az évnek lesz hamarosan vége. Ezen a nem túl szívderítő gondolaton csak úgy tudok felülemelkedni, hogy kicsit tágítom a magam horizontját. Erre legalkalmasabbak Paul Davies: "Az utolsó három perc" című könyvének befejező mondatai:

"A Világegyetem végéről folytatott mindennemű eszmefuttatás során óhatatlanul felbukkan a cél kérdése. Már említettem, hogy a haldokló Világegyetem látomása Bertrand Russelt például a létezés teljes hiábavalóságáról győzte meg. Ez a felfogás jelent meg a közelmúltban Steven Weinbergnél is, akinek "Az első három perc" című könyve abban a végkövetkeztetésben csúcsosodik ki, hogy "Minél jobban megértjük az Univerzum történetét, annál értelmetlenebbnek és céltalanabbnak találhatjuk". A magam részéről amellett érveltem, hogy talán a lassú kozmikus hőhaláltól való félelmet korábban némileg eltúlozták, sőt, az is lehet, hogy ettől már egyáltalán nem kell félnünk, azonban a Nagy Reccs okozta hirtelen halál továbbra is fenyegető veszély marad. Szuperlények tevékenységéről elmélkedtem, akik csodálatos fizikai és szellemi célokat képesek hátrányos helyzetükben is megvalósítani. Röviden annak az eshetőségét is megvizsgáltam, hogy a Szellemnek akkor sincsenek korlátai, ha magának a Világegyetemnek vannak.
De vajon enyhítik-e ezek a különféle változatok a szorongásunkat? Egy barátom egyszer megemlítette, hogy amit ő eddig az Édenkertről hallott, annak alapján nem különösebben érdekli őt a dolog. Egyáltalán nem találta vonzónak az örök élet lehetőségét a fennkölt egyensúly állapotában. Jobb gyorsan meghalni, és túlesni rajta, mint szembenézni az öröklét unalmával. Ha az örökkévalóság nem egyéb, mint ugyanazok a gondolatok és érzékelések szakadatlan ismétlődése, akkor a lét valóban céltalannak tűnik. Ha azonban a halhatatlanságba némi előrehaladás is vegyül, akkor elképzelhetjük az életünket az örökös újdonság állapotában, miközben mindig tanulunk vagy teszünk valami újat, izgalmasat. Most már csak egy probléma marad, a miért. Amikor az emberi lények valamilyen terv megvalósításán dolgoznak, mindig van valamilyen konkrét céljuk. Ha a célt nem sikerül elérni, a vállalkozás kudarcba fullad, bár a tapasztalatok nem feltétlenül hiábavalóak. Ha viszont a célt sikerül elérni, akkor a tervet megvalósítják, és az erre irányuló tevékenységet befejezik. Lehet-e vajon egy vállalkozáson belül olyan célt kitűzni, amelyet soha nem lehet teljes egészében megvalósítani? Lehet-e a létezésnek értelme, ha maga a létezés együtt jár egy végtelen utazással egy olyan uticél felé, amelyet soha nem érünk el.
Ha van a Világegyetem létzésének célja, és eléri ezt a célt, akkor a Világegyetemnek meg kell szűnnie, mert további létezése indokolatlan és céltalan lenne. Ha viszont a Világegyetem örökké létezik, akkor nehéz elképzelni, hogy létezésének lenne bármiféle célja. A kozmikus halál tehát az az ár, amelyet a kozmikus sikerért fizetni kell. Talán a legtöbb, amit remélhetünk az, hogy az utódainknak sikerül megtudniuk, mi a Világegyetem létezésének célja, még mielőtt az utolsó három perc eltelne."

RUMI :: English Version

Úgy legyen!

Ezt talán még én is bevállalhatom

Hiába, szerelem terén a spanyolok nagyon megbízhatók. Még a koromnak megfelelő szerelmes verset is megtaláltam:

Baltasar Del Alcazar

Dal

Szívem belső hajlatán
három tárgy van dicsbe-fonva:
szép Inésem, meg a sonka,
és a sajtos padlizsán.
Lányok, Ifjak! Oly nehéz,
oly nagy volt Inés hatalma,
hogy meggyűlöltem miatta
mindent, ami nem Inés.
Tébolyogtam lábnyomán,
teljes évig félbolondja,
míg egyszercsak az uzsonna
sonka volt és padlizsán.
Még Inésé volt a pálma,
de nehéz volt döntenem,
melyiknek lesz lelkemen
mostmár ékesebb varázsa.
Mert egyenlők jobbadán
ízre, súlyra, fokra, fontra:
hol Inés kell, hol a sonka,
hol a sajtos padlizsán.
Szép Inésem bája húz,
sonkám Aracéna éke,
s padlizsánom főerénye
az, hogy antik-andalúz.
Nem tévedhetek, nem ám,
mostmár pártatlan kimondva:
egyet ér: Inés, a sonka,
és a sajtos padlizsán.
Új szerelmem új igáját
használnom jó arra lesz tán,
hogy olcsóbban kapjam eztán
szép Inésem drága báját.
Ha szabódik szép babám,
és magát csak húzza-vonja,
ellensúlynak ott a sonka
és a sajtos padlizsán.

(Nemes Nagy Ágnes fordítása)

A Csodakert

Egy időben Szabi rosszakat álmodott. Lehet, hogy túl sok volt a dinoszauroszos film, vagy a kiállítás életnagyságú makettekkel, élethű hangokkal. Amikor itt volt nálunk, nem akart elaludni, nehogy rosszat álmodjon.
Mondtam neki, hogy erre csak egy orvosság van: a Csodakert. Elalvás előtt arról fogunk beszélgetni, és arra gondolunk, miközben szépen elalszunk. Akkor biztosan nem fogunk rosszat álmodni, mert alvás közben is a Csodakertben leszünk.
Megbeszéltük, hogy a Csodakertet egy hatalmas, áthatolhatatlan burok veszi körül, amin semmi gonosz, rossz dolog nem juthat keresztül. A kertben egy hatalmas fa lombjában van a lakásunk. Kezdetben a fa odvában létrán lehetett feljutni. Ma már egy lifttel közlekedünk a fa törzsén, mégpedig olyan lifttel, ami kívánságra akár hálószobává is át tud alakulni. A kertben mandarinos- narancslétenger partján csokisdrazsé kavicsok vannak. A marcipánhegyen csokis meggy a szikla, a gesztenyepüré dombon pedig banáncsokis fák állnak. A völgyekben a gumicukor réteken óriási szelíd bölények legelnek. Gyakran meglátogatnak bennünket a kedvenc állataink a lomblakásunkban: a háromujjú lajhár, a zászlósfarkú hangyászsün, meg a vombat...
Mára már rántotthalas folyó is folyik a sültkrumlis partok között burgonyapüré-szigetekkel, és szépen virágzik a rántotthusis bokor is.
Szabi tegnap este is ittaludt. Az ágyból olyan TV műsort szeretett volna végignézni, amit én már a kezdés előtt is untam, hátmég a vége felé. Mondtam is Szabikámnak, hogy én most már inkább aludnék, úgyhogy kezdek a Csodakertre gondolni. Erre Szabi kétségbeesetten kérlelőre fogta a dolgot:
- Várjál, ne menj be nélkülem.

Ma sincs ez másképp...

Juan Ruiz, Hita főpapja

Példázat a pénz tulajdonságairól

Sokat mível az arany, igen kedves falat,
korcs leszen épkézláb, nyomorék nem marad,
szóra fakad a néma, a sánta meg szalad,
kinek karja levásék, az is utána kap.

Ha ki tudatlan fickó, faragatlan paraszt,
a pénz kivált nemessé, tudóssá teszi azt,
kinek marhája számos, drága, mint a malaszt,
a csúfságos szegénység szolgasorban maraszt.

Ha pénzzel rakva ládád, ugyan leszen vigalmad,
örömöd, víg napod s a pápától javadalmad,
paradicsomba jutván üdvöt nyerhetsz magadnak,
kinek pénze temérdek, áldott a napja annak.

Rómában, hol a szentség honol, jól szemrevettem,
mind hódoltak a pénznek fönséges tisztelettel,
nagy tisztességet tettek ünnepélyes seregben,
főt, térdet hajta néki, mint fönségnek az ember.

Megtett priort, püspököt, nem kevesebb apátot,
érseket, doktort, bírát, pátriárkát megáldott,
véle a tudatlan pap nagy méltóságra hágott,
sok hazugot igazra, igazt hazugra váltott.

Papot tett, szerzetest tett, lám fölötébb sokat,
sok csuhást, apácát, fölkent barátokat,
sok tudatlant barátnak kegyesen megfogad,
mondja a szegénynek, hogy ígen botorak.

Sok rossz döntést hoza, sok gonosz ítéletet,
sok hamis ügyvédekkel sok gonosz pereket
művelt, e hamisokkal szűrvén össze levet,
hol bűnösök kegyelmet aranyért nyertenek.

Ártalmas vasbilincset igencsak könnyen eltép,
űzi pellengér, béklyó és börtön veszedelmét,
ki nem adna elő pénzt, hamar bilincsbe vernék,
széltében a világon csodák történnek eképp.

Láték csodát ahelyben, hol pénzzel sokat éltek,
véle vígan valának, kik halálra megértek,
ám számos bűntelennek csak halálát nyeré meg,
sok lelket mennybe váltott, sok lelket megkisértett.

Szegénnyel elveszejté házát és szöllejét,
asztalát, ágyát, földjét, szétdúlá mindenét,
mint rüh és ótvar terjed a földön szerteszét,
hol arany a bíró, összekacsint a nép.

Tudatlan falusiból nagy lovagot teremtett,
szerzett hitvány parasztból grófot és gazdag embert;
kinek iszákja telve, peckesen lépve megvet,
kezet csókolnak minden országban az ilyennek.

Láttam sokhelyt, ahol az arany hatalma nagy,
nagy, magas, drága, szép és kifestett házakat,
kastélyt és örökséget, tornyos városokat,
kik szolgálják, és hasznot csak neki hajtanak.

Külön féle és számos jó étkeket evett,
aranyos ruhát ölte, jóféle szövetet,
vigalmon mulatozván drága ékszereket,
nemes ménjein drága csattok, hevederek.

Láték számos barátot, kik fennen prédikáltak,
sorolák sok, nagy bűnét az ördög aranyának,
de aranyért kijárt a megváltó bűnbocsánat,
feloldották a böjtöt, s mondák a szent imákat.

Bár ellene a téren gyúlnak heves haragra,
rakják a kolostorban köcsögbe, poharakba,
ha szükséget szenvednek, markolnak az aranyba,
több a tallérjok, mint zöld erdőn a rigó, szarka.

Fráterek és barátok, kik szolgái az égnek,
megsejdítik lejártát a gazdag idejének,
futván futnak ágyához, hol csöndülnek a pénzek,
ordítván hajbakapnak, mind vinné az egészet.

Méghogy a drága tallért a pap nem szíveli!
Szaporán kacsingat rá, ha cinkosát leli,
imhol küld érte, futnak gyors kamarásai,
magát szegénynek mondja, s kincstartó kell neki.

Ha elpatkol a gazdag, aranya kire száll?
Még él, de pater nostert mond a sok vészmadár,
mint hollók, kik lenyúzzák, ha döglött a szamár.
"Holnap visszük, mert nékünk ez jog szerint kijár!"

Minden világi asszony, nemes, rangbéli dáma
örvend a gazdagságnak, az aranyat kívánja,
nincs oly hölgy e világon, ki koldusbotra vágyna,
nagy ottan a nemesség, hol a kincs garmadában.

Bíró az arany, törvényt teszen, dicséretest,
tanácsnoknak, ügyvédnek kiváló és eszes,
kisbíró, országbíró, erős félelmetes,
minden rangban, tisztségben otthonos és helyes.

Végezetül peniglen mondom: tartsd igen sokra,
az arany a világnak legnagyobb mozgatója,
úrból szolga lesz véle, véle lesz úr a szolga,
a nagy világnak sorja az arany kénye, dolga.

Aranytól változik meg a világnak folyása,
hízelkedésre hajtja az asszonyt balga vágya,
szívét is felcseréli ékszerre, díszruhára;
az arany sziklát roppant, a kemény fát kivágja.

Magos torony, kemény fal tőle omlik vala,
bánatból, nagy szükségből arany segít tova,
rabszolgának aranytól leszen fényes sora,
kinek adnia nincs mit, annak áll a lova.

Orbán Ottó fordítása
(Spanyol költők antológiája
Móra Ferenc Könyvkiadó Budapest 1962.)

Pénzügyek alapjai

Főiskola első osztályában az analizis mellett ez a tárgy volt a kedvencem. A művészeti gimnázium után annyira új volt nekem, amit ott hallottam. Tetszett a dolog logikája.
Mostanában éjszakánként rádiót hallgatok altatóként, mert félek, hogy függőség alakulna ki a tablettáktól. Kivert a víz, amikor hajnalban hallom, hogy a kormány össze akarja vonni a PSZÁF-et az MNB-vel. Az ellenzék is a szokásos szöveget nyomja: ez már tényleg az utolsó szög a demokrácia koporsójába. Ami igaz is, de még ennél is súlyosabb dologról van szó. Valójában van a nyomornak egy szintje, ahol már a társadalmi forma nem játszik. Ha éhenhalsz, vagy megfagysz télen a lakásodban, teljesen mindegy, hogy demokráciában vagy diktatúrában történik veled mindez.
A pénzügyek alapjában, egészen az elején megtanultuk, hogy mi a nemzeti bankok feladata: A hazai fizetőeszköz védelme, a vásárlóértékének megőrzése. Azt is megtanultuk, hogy a kormányok rövidtávon szívesen szabadítják országukra az inflációt, mert azzal elolvaszthatják az adósságukat. Rövid távon ez be szokott jönni, viszont hosszabb távon ennek az az ára, hogy az infláció szétzilálja a hazai gazdaságot. Az infláció beindítása után előbb utóbb emelkednek a kamatok, leértékelődik a hazai fizetőeszköz, leállnak a beruházások, nő a munkanélküliség... széteseik a gazdaság.
A kormányok ezen törekvését a nemzeti bank, persze csak a kormánytól független nemzeti bank, tudja meggátolni. Ezért olyan fontos a kormányzatnak, a forradalmi 2/3-nak, hogy saját emberei uralják a Monetáris Tanácsot, és vezessék az MNB-t. Ezért olyan fontos, hogy még 2013-előtt elhúzzon az élről a jelenlegi jegybankelnök.
Ha ez sikerül a fiúknak, akkor jobb ha gyorsan zsírpárnákat növesztünk, és néhány évre elvonulunk téliálmot aludni. Ébredés után pedig sürgősen be kellene vezetni egy új tárgyat az általános iskolai oktatásban: a "Pénzügyek alapjai"-t.

Kicsi karácsonyi forradalom

Tavaly Karácsonykor Dédi meg akart kímélni bennünket az ajándékok utáni rohangálástól. De lehet, hogy csak nagyon unta már az újabbnál újabb konyhai eszközöket. Megvette magának az ajándékokat (pólót, krémet, harisnyát...). Kiosztotta közöttünk a csomagokat, hogy tegyük a fa alá, és majd jól meglepődik. Annyira jól sikerült a dolog, hogy idén kiterjesztettem az önajándékozást magamra is. Tegnap megvettem vagy 8 darab CD-t diszkont áron (klasszikusok 600.-Ft, népek zenéje 1.290.-Ft)és egy 5 részes Sci-Fi utolsó kötetét. Az első hármat már olvastam. Sajnos a negyedik kötet már nem volt a boltban, de mondták, hogy a könyv hátulján szerepel az a kiadó, ahol valószínűleg még megkaphatom azt is. Már alig várom a karácsonyt, hogy belenézhessek a könyvbe és azt is megvegyem. A cédékre is nagyon kíváncsi vagyok. Szépen becsomagoltam mindent, és várom, hogy az ajándékozók odategyék a fa alá.
Talán még soha ilyen izgalommal nem vártam a Karácsonyt.

Lajkó Félix- A madárnak

Nagyon-nagyon szeretem



Hát ilyenné is össze tud állni a csillagpor.

Porból vétetett, porrá lészen...

Lassan már rögeszmémmé válik, hogy a vallásos történetek, szövegek egy a miénket megelőző civilizáció tudományos tanainak a félremagyarázott, töredékei. Valószínű, hogy akkor sem volt mindenki atomfizikus, kozmológus, kémikus, biológus. Ezért egyszerűsítették le a tudományos tételeket a köznép számára is érthető történetekké, szövegekké. Ez viszont azt mutatja, hogy az akkori tudósok nem voltak egy irigy népség.
Bár nem azzal a céllal olvasom a természettudományos sorozatok egy-egy darabját, hogy erre vadásszak, de óhatatlanul beugrik időnként valamilyen vallásos szöveg az olvasott gondolat felhangjaként.
Mint most is:

Paul Davis
Az utolsó három perc

"Kétségtelen, hogy a szupernóvarobbanás az illető csillag pusztulását jelenti, ugyanakkor azonban a robbanásnak van bizonyos teremtő jellege is. A felszabaduló óriási mennyiségű energia olyan hatékonyan forrósítja fel a csillag külső rétegeit,
hogy egy rövid időre azok az atommagreakciók is lehetővé válnak, amelyek nem termelik, hanem fogyasztják az energiát. Ebben az utolsó és minden korábbinál forróbb tüzű csillagkohóban megszületnek a vasnál nehezebb elemek, mint például az arany, az ólom vagy az urán. Ezek az elemek az atommagok felépülésének korábbi szakaszában létrejött könnyebb magokkal - például a szénnel és az oxigénnel - együtt kidobódnak a világűrbe, ahol azután összekeverednek számtalan más szupernóva hamvával. Évmilliárdok során azután ezek a nehezebb elemek csillagok és bolygók újabb generációjává gyűlnek össze. Ha ezek az elemek nem épülnének föl és nem szóródnának szét a térben, akkor nem jönnének létre a Földhöz hasonló bolygók. Az életet adó szén és oxigén, a bankok aranytartalékai, atomreaktoraink urán fűtőanyagrúdjai, a háztetőket borító rézlemezek földijelenlétüket mind-mind annak köszönhetik, hogy még jóval a Nap keletkezése előtt csillagok garmada pusztult el. Beleborzongunk a gondolatba, hogy testünk anyagának jelentős része réges rég elpusztult csillagok nukleáris hamvából áll."

Azt hiszem sokkal szebb lenne, ha pontosítanánk a címben szereplő vallásos szöveget:
Csillagporból vétetett, csillagporrá lészen. És újra, meg újra... Hát mi ez, ha nem a legtökéletesebb feltámadás, az örök ÉLET?

STEFÁNIA JAZZ KLUB - MRS. COLUMBO -

Figyeld a bőgőst: HUDÁK ZSÓFI
Olyan, de olyan muzikális és elegáns és NŐ



(Ne ijedj meg, hogy az egész este itt van! Bármikor abbahagyhatod.)

8 évesek bölcsessége

Ma délután meglátogatta Szabit a nagyapja Bécsből. Mielőtt elment, le kellett hajolnia, hogy be tudja kötni a cipőjét. Szabi felülről meglátta az erősen kopaszodó fejtetőt. Szeretettel megsímogatta, miközben mondogatta: itt van haj, itt nics, itt van haj, itt nincs...
Nagyapó megpróbálta zavarát szellemességgel elütni, és azt mondta "eladtam".
Mire Szabi azonnal visszakérdezett:
- Kinek, az időnek?

Érdekes gondolat

Lehet, hogy mi is azért nyomorgunk, mert túl nagy a jólét?

Ismail Kadaré

A piramis

"Tehát egy válságos korszakról van szó, ismételte meg a főpap néhány pillanat után. A krónikák tanúsága szerint egyszer régen a fáraó hatalma meggyengült. Kétségkívül ez nem volt új jelenség. A régi papiruszokon sok szó esik ilyen viszontagságokról. Ami ebben új volt, az egészen más dolog. A válság oka szokatlan, különös, sőt elképesztő volt. Egy alattomos, példa nélküli ok: mert a válságot nem ínség hívta életre, sem a Nílus megkésett áradása, sem a pestis, mint ahogyan ez addig történt, hanem éppen ellenkezőleg, a bőség idézte elő.
A bőség, ismételte Hemiunu. Másképpen fogalmazva, a jólét.
...
Először nagyon nehezen tudtuk megállapítani ezt az okot. Számos bölcs elme és sokan a fáraó bizalmasai közül is, akik elsőként tárták ezt fel, a fejükkel fizettek félelmetes felfedezésükért, vagy pedig száműzték őket. De magyarázatukat - mely szerint a jólét az embereknek függetlenséget ad, szellemüknek nagyobb szabadságot biztosít, és általában szembefordítja őket a hatalommal, nevezetesen a fáraó tekintélyével -, bár kezdetben számos ellenzője akadt, végül fokozatosan elfogadták. Csak egyetlen kérdést kellett megvitatni: hogyan is találhatnák meg ebből a kiutat?
...
Az a hír terjedt el, hogy érdekes módon éppen Reneferefnek, a háremőrnek támadt az az ötlete, hogy olyan eljárást kell keresniük amelynek segítségével semlegesíteni tudják Egyiptom gazdagságának egy részét. A Kelet országaiban akkreditált nagykövetek a nagyszabású mezopotámiai öntözőrendszereket javasolták, amelyeknek a gazdasági haszna, legalábbis a szóbeszéd szerint, messze nem volt arányban a megalkotásukba fektetett pénzösszegekkel. És ha ez igaz volt, márpedig annak látszott, akkor Egyiptomnak is kell találni valamilyen módot arra, hogy a nép fölösleges energiáját elvonja. Egy olyan vállalkozásba kell fogni, amely fölülmúl minden képzelet, és amely annál jobban csökkenti a jólétet, minél monumentálisabb maga a mű. Összefoglalva, mind a test, mind a lélek számára valami kimerítő, romboló dolgot kell találni, ami ráadásul teljesen felesleges is. Vagyis pontosabban egy olyan alkotást, ami éppen olyan szükségtelen az alattvalók számára, mint ahogyan nélkülözhetetlen az állam szempontjából.
Annak idején a fáraó számos javaslatot kapott minisztereitől: ássanak egy feneketlen lyukat a földbe a pokol kapui felé; építsenek egy bástyát, amely körülveszi egész Egyiptomot vagy egy mesterséges vízesést... De bármennyire magasztosak, hazájukat pártolóak vagy éppen misztikusak is voltak ezek a javaslatok, a fáraó sorra elvetette őket. A fal esetében az volt a kifogás, hogy egy nap csak befejezik a munkálatokat, és a talajba fúrt lyuk csupán elkeserítené a népet, pontosan azáltal, hogy feneketlen. Mást kell tehát kitalálni, valamit, ami éjjel-nappal oly mértékben köti le az embereket, hogy még saját magukról is megfeledkeznek. Ennek viszont olyan alkotásnak kell lennie, mely a természtéből adódóan egyszerre befejezett is és örökre befejezetlen. Szóval olyasmi, ami állandóan megújítható. És ráadásul szembetűnő.
A fáraó és miniszterei - mint ahogyan a papirusztekercsek tanúsítják - így jutottak el lassan a nagy síremlék gondolatához.
...
A piramis minden feltételt egyesített magában. A lehető legmagasztosabb gondolatra alapult: a fáraóra és a halálra, pontosabban az uralkodó istenséggé válására. Az építmény jól látható, akár nagy távolságból is. A harmadik döntő érv, amely szintén a piramis mellett szólt: természetéből adódóan egyszerre befejezett és befejezetlen. Minden egyes fáraónak lesz saját piramisa, úgyhogy még mielőtt egy generáció magához térne kimerültségéből és tompultságából, már ott a következő fáraó és az ő piramisa, hogy ismét igába hajtsa a népet. És ez így folytatódik visszavonhatatlanul, egészen az idők végezetéig..."

(Holnap Kiadó, 1994.)

Nagy Gáspár

A történet vége

A nyolcvanas évek elején
még 20 forint se volt
egy szép kiállítású verseskötet
a dedikációk pedig barátiak
sugallatosak... hogy majd
mi leszünk a történet folytatói
és jut hely az asztalnál
a szent tülekedés előtt
még mindent átbeszéltünk
a köz- és magánélet kudarcait -
de aztán semmire sem maradt idő!

Csak a gyűlölet és a sértettség
mocsaraiban gázló férfiakat láttuk
akik már kora délutánra eltűntek
a bugyborékoló mélyben -
aki nem halt meg időnap előtt
az is hulla lett midőn panaszos áriák
és a kicsinyesség világbajnokaként
vonulgat fogadásról fogadásra
mintha megátkozott királyfiak
járnák ezt az országot
s csalódásaik hatalmas gallérja
már-már az eget böködi.

Csak hát a fej - nem az égből
hanem nagyon alacsonyról!
S ugyanazon fényesre koptatott
gondolatokat ismételgeti napestig
melyekre persze még összeverődik
néhány tenyér -
bár tántoríthatatlan szurkolók
stopperrel mérik a tapsok hosszát
száll a por és dobognak a lábak
de a kivérzett koreográfiában
már a ruhatári anyókák sem hisznek.

Sikerült mindent elkövetnünk
mindent amikre elleneink
legszebb álmaikban sem gondolhattak
sikerült sikerült hát vivát
egymást elárulni föladni hátba szúrni
nem volt könnyű de sikerült
saját erőnkből beletalálni
a nagy semmi remegő közepébe
akár ki is húzhatnánk magunk
csak az erősen deformálódott
gerinc ne fájna annyira
s ne hallanánk a csigolyák közti mész
irgalmatlan robajlásait.

(1996. Nagyhét)
(Nagy Gáspár: Tudom, nagy nyári délután lesz
Kortárs Kiadó 1998.)

Ismerős?

Spiró György

Szinopszis

"Nyugdíjazták a börtönparancsnokot, a raboknak azt mondták, válasszanak maguknak újat. Ez váratlan volt, páran érdeklődtek, vajon nem lehetséges-e, hogy inkább kiengedjék őket a börtönből, de azt mondták, hogy erre még egy kicsit várni kell, addig is a börtönben nagy lesz a szabadság, és demokratikusan tessék választani. Az épületet át lehet alakítani, falakat ide-oda lehet tologatni, ahogy a rabok többsége akarja, csak erről is tessék szépen, szabályosan, parlamentárisan szavazni. Ezentúl a börtönben az történik, amit a rabok akarnak, pontosabban amit a rabok többsége akar, ahogy ez a szabad világban szokás.
A változásnak a fiatalok és az öregek örültek, a középkorúak kevésbé, azok csöndben maradtak. Nem mintha közöttük nem akadt volna, aki a börtönigazgatói posztra ne kívánt volna aspirálni - mert börtönigazgatónak kellett ezután hívni a börtönparancsnokot, ilyen szép polgárian. Az egyik várományos, régi rab, nagy tekintélyű ember, félrehúzódott egy sarokba és sakkfigurákat farigcsált tovább. Nagy eredmény volt, hogy már vagy húsz éve nem kenyérbélből kellett sakkfigurákat gyártani, e vívmányért kemény harcok vívattak hajdan, s azokban ez a tekintélyes rab is részt vett. Senki se tudta egyébként róla, hogy került börtönbe, ő maga sem, talán a szülei követtek el régesrég valamit, ő ide gyerekként került.
Már másnap kiderült, lehetett valami igaza, a megérzése nem hagyta el talán, mert kiadták az ukázt, amit most kérésnek hívtak, hogy ezentúl ismét kenyérbélből szíveskedjenek sakkfigurákat gyártani, mert váratlan fahiány lépett fel, de kenyér van és lesz is bőven.
A nagy változás csinnadrattás ünnepséggel pecséltetett meg, sokan beszéltek, a rabok ácsorogtak, s ez alkalomból a magas betonkerítés egy darabját felvirágzott bulldózerrel el is távolították. Az eseményt sok állam tévéje közvetítette. A rabok felszólíttattak, hogy önszántukból maguk is veselkedjenek neki az immár meglazított falrésznek. Ezt a vehemensebbek meg is tették. Kaptak érte mosolyt és kézszorítást. A betonkerítést a rabokkal emeltették annakidején, erre már csak az idősebb rabok emlékeztek, azok közül nagyon kevesen segédkeztek a lebontásban. De ki nem mehetett senki, a betonfal mögött ott állt az új, átlátszó, acélnál keményebb műanyagból készült, a szabad világ tudósainak ez volt az egyik legutóbbi találmánya. Annyira átlátszó volt, hogy sokan nekimentek, és annyira ruganyos, hogy méterekre pattantak róla vissza, ezen aztán nagyokat lehetett nevetni. Hát ilyen vidáman ért véget az ünnepség!"

(Spiró György: T-boy rémnovellák
Ab Ovo 1994.)

Ó, ha ilyen egyszerű lenne az élet






Péntek délután jutott idő egy kis játékra suli után.
Szabi az 5. fokozatú rendőrnyomozó-tábornok munka közben, háttérben Dédi a 3. fokozatú tábornok. Én nem vagyok látható, mert épp bűnözöm Piszkos Fred bandájának és két alvezérének - Fülig Jimmi és Tuskó Hopkins - nagyon kicsi beosztottjaként. Hogy mennyire sikeres volt a nyomozás, az látható a kitüntetések garmadáján. Középen az a kerek, nagyon különleges kitüntetés egyben titkos kamera is. Abba kellett megígérnem, miután vádalkut kötöttünk, hogy soha többé nem bűnözök, és természetesen a fővezért összes alvezérével együtt rendőrkézre adom. Meg is kaptam a századosi rangot egyből, sőt még egyenruhát is kaptam, de azon csak egy csillag volt, mert sajnáltam a másik blézeremet is kilyuggatni a kitüntetésekkel.