2011. július 3., vasárnap

Ne vegyetek "T-mobile"-os mobil internetet!

Most sem tudok képet csatolni, mert abban a pillanatban, hogy elkezdeném csatolni a képet, a mobil kütyü teljesítménye azonnal nullára csökken, majd kiírja, hogy "kapcsolódási probléma".

Aranyosfodorka problémafája nyomán szeretttem volna megmutatni azt a fácskát, aminek ma elég nagy problémát okoztunk.
Szegényke egyszer csak megjelent a ház mögött, mint kicsiny magonc. Valószínjű, hogy a szél odafújta a magot. Eleinte nem tudtam, hogy mi lesz belőle, de később kiderült, hogy egy japán akác (illetve csak gondolom, hogy az). A ház mögött mindig árnyék van és hideg, mert semmi nem állja útját a déli és az északi szélnek. A szomszédok is figyelmeztettek, hogy a gyökérzet bemászik a ház alá, és legjobb lenne kivágni, mert mára már fácskává serdült a hajdani csemete. Nem volt szívem kivágni, így elhatároztam, hogy átültetjük a ház elé, ahol ugyan nem sok hely van, de a nap süt, és társasága is lenne szegénynek, ha túlélné a beavatkozást.
Ma végre rászántam magam és baráti segítséggel, nomeg ásóval, csákánnyal, kapával nekiveselkedtünk. Sajnos nem tudtuk gyökerestől kiszedni, mert már bemászott a beton alá. Végül elültettük az új helyre a maradék törzset, igaz, meglehetősen csonkolt állapotban. Most félóránként locsolgatom, hátha kinöveszti a gyökerét. Megkértem, hogy szedje össze magát, mert jó helye lesz az ablak előtt és nagyon fogjuk szeretni. Remélem ez segít neki.

4 megjegyzés:

  1. Gondolom utána néztél a japán akácnak... Hatalmas 8-10 m-es fává fog nőni...Remélem a ház előtt lesz helye. Egyébként igen, a gyökere bekúszik mindenhová, felemeli a vastag aszfaltot is. Erre, ahol lakom, elég sok van az utak mentén. Ugyanakkor azt is látom, hogy a metszést, nagyobb ágak levágását is elég jól viseli. A vezetékek és a közlekedés miatt ugyanis erre is számtalanszor sor kerül. Tavasszal hullatja a virágát, ősszel csodálatos aranysárga lesz a levele. Várnám a fotót...

    VálaszTörlés
  2. Bevallom, eddig nem néztem utána a fácskámnak. Most, hogy megláttam a 8-10 méteres magasságot, azonnal beütöttem a googleba. Most már biztos, hogy nem japán, hanem selyemakác. Még nem láttam virágozni a fácskámat, de a levelei után ítélve, selyemakác küzd az életéért az abalakom előtt. Remélem sikerülni fog neki szép fává növekedni. Akkor már csak a metszést kell megúsznia.

    VálaszTörlés
  3. Ó, a selyemakác az jobb variáció. Gyönyörű lilás-rózsaszín virágai vannak, laza lombja - szóval dekoratív fa és nem is nő akkorára, mint a másik. Remélem éltben marad !

    VálaszTörlés
  4. Ó, de rég jártam nálad!:((( Látom, jó partnert találtam neked Aranyosfodorka személyében!:)) Vagy nem is én voltam?...Mindegy is, lényeg, hogy nem vagy elhanyagolva!!!
    Ami a fát illeti, én 3x is ültettem, de nem maradt meg, még kicsiként sem. Már nem próbálkozom, van elég sok fánk, akiket kényeztetni kell!.. Egy biztos, hogy gyönyörű, küzdj érte!!!

    VálaszTörlés