Tanár úrról mégegyszer

Lenne egy verssor mára is, de sajnos nem találtam meg a verset. Természetesen most is József Attila. Kár, hogy nincs olyan hullámos idézőjel, mint matematikában a megközelítően egyenlő jele. Így kénytelen vagyok idézőjel nélkül, nagyon-nagyon pongyolán: ...mert annyi csók és ölelés akad fenn a világ ág-bogán...
2 évvel ezelőtt találkoztunk Pécsen egy kedves, évtizedek óta Kanadában élő osztálytársunkkal. Szerencsére zártkörű rendezvény volt az étteremben, ahova szerettünk volna beülni, így Mecsek oldalában tekeregtünk. Már nem emlékszem hogyan, Weidinger tanár úr került szóba. András mondta, hogy szóbeli üzenetet hozott neki Kanadából. Azt tudtuk, hogy valahol a környéken lakik, de, hogy pontosan hol, az nem. Természetesen azonnal elkezdtünk aggódni, hogy nem is tudjuk a telefon számát, különben sem illik csak úgy rárontani valakire, meg állítólag súlyos betegséggel küzd ... bla-bla-bla. Szerencsére András már jó ideje nem itt szocializálódik, és nagyvonalúan lesöpörte a nyüszögésünket. Végül is Ildi néhány telefonhívás után mindent kiderített. Felhívtuk Tanár urat. Bár minden aggodalmunk igaznak bizonyult, Tanár úr mégsem utasított vissza bennünket, és találkozhattunk vele a lakásához közeli lépcsősornál.
A találkozás leírását most átugrom.
Amikor elköszöntünk, és beültünk a kocsiba éreztük, hogy mindegyikünk lelki térde kicsit megrogyott. .... és akkor Ildi azt mondta: MEG KELLETT VOLNA ÖLELNÜNK.... Igen.... és az az elmaradt ölelés minden évben egy kicsit jobban fáj.