Egy kis "Peti kedvence" (no meg az enyém is)

Kurt Vonnegut : Mesterlövész

"Mire annyi idős lettem, hogy én is vendégeket vihettem haza, apám már senkinek sem emlegette Hitlert. A jelenből annyi azért eljutott hozzá: az emberek napról napra dühösebbek Hitlernek meg a németországi új rendnek az emlegetésére, úgyhogy okosabb, ha más beszédtémát keres.
És ezzel egyáltalán nem akarom gúnyolni apámat. Ő is csak a differenciálatlan semminek volt a foszlánya, mint mindannyian, azután egyszer csak bezúdult a fény meg a zaj.
Feltételezte azonban, hogy játszópajtásaimnak a kisujjában van a görög mitológia és az Arthur-mondakör és Shakespeare összes drámája és Cervantes Don Quijoté-ja, Goethe Faust-ja és Wagner valamennyi operája és így tovább - mindaz, ami nyilván állandó beszédtéma volt a bécsi kávéházakban az első világháború előtt.
Ilyesformán szólt tehát mondjuk egy gyári szerszámlakatos nyolcesztendős fiához:
- Ön úgy néz rám, mintha én volnék Mefisztó. Annak vél talán? Hm? Hm?
És elvárta, hogy vendégem válaszoljon.
Avagy így szólt a Keresztyén Legényegylet portásának leányához:
- Foglaljon helyet, kedvesem, a Kerek Asztalnál. Vagy netán fél a lovagoktól?
Szinte valamennyi játszópajtásom egyszerű munkát végző, tanulatlan emberek gyereke volt, mert a környéknek ugyancsak bealkonyult, amióta apámon és anyámon kívül valamennyi gazdag ember odébbállt.
Netán így szólt valamelyikükhöz apám:
- Én vagyok Daedalus! Ölts fel te is szárnykat, hogy velem repülhess! Csatlakozzunk a vadlibákhoz, és szálljunk velük dél felé! Csak az a fontos, hogy közel ne kerüljünk a naphoz. Nos, miért nem szabad a közel kerülnünk a naphoz, hm? Hm?
És elvárta, hogy a gyerek válaszoljon.
Halálos ágyán, a megyei kórházban, amikor apám jegyzékbe szedte minden erényét és bűnét, azt mondta, hogy a gyerekekkel mindenesetre bámulatosan tudott bánni, hogy a gyerekek borzasztóan élvezték a társaságát.
- Mert én értek a nyelvükön- mondta apám."