Hétvégi bringa

Pénteken délután 1-kor indultam Szárszóról Keszthelyre bringával 35 fokos hőségben. Magam is elcsodálkoztam a merészségemen. Sajnos még nem vettem meg a fényképezőgépet, pedig lett volna mivel terhelni a memóriáját. Egyszer álltam meg útközben, Fonyódon a kikötőnél, ahonnan nagyon jó képeket készíthettem volna a szemközti Badacsonyról. Az évi első balatoni fürdőzést is itt követtem el. Mit mondjak, még elég sportos volt a víz. Nem úgy szombaton este Keszthelyen.
Szombaton reggel szintén nem kapkodtuk el az indulást, amit meg is bánthattunk volna, ha nem lett volna ennél is nagyobb bajunk. Az uticél Rezi, illetve a "Rezi Vár" volt. Reziig eljutni sem volt éppen babazsúr de ami utána jött.... A faluból 12-kor indultunk a várba. Ágota mondta, hogy Ő volt már ott autóval, illetve egy pont után gyalog kellett menni a fák között. Ez nem hangzott valami félelmetesen. A jelzőtábla szerint 5 km hosszú az autóút. Ez nem akkora távolság, amitől a szemem rebbenne. Azt hittem, hogy igazi autóútról van szó, de nem. Ez csak annyit jelentett, hogy olyan széles. Egyébként agyagos, köves, poros földút, árnyék sehol, és az 5 kilóméteren folyamatosan emelkedik, a nap pedig nem bír magával, Ágotának meg magas vérnyomása van. Az 5 kilóméter 50 kilóméternyi teljesítményt vett ki belőlünk.
A vége felé találkoztunk egy őrült biciklis párral, akik már visszafelé jöttek (biztos, hogy nem voltak normálisak ők sem).
Mondták, hogy hamarosan választhatunk egy elágazásnál, hogy még 600 méter az autóúton, vagy csak 300 méter a gyalogúton, de az egy kicsit necces. Mondanom sem kell, hogy a rövidebb utat választottuk. Illetve az nem út volt, hanem egy köves, meredek, vízmosás. Még négykézláb is szép teljesítmény felmászni rajta, de úgy, hogy egy biciklit vonszolsz-tuszkolsz magaddal, az már majdnem a halál. Valamilyen csoda folytán egyszercsak felértünk.
Ágota készített néhány képet a várból, de ő sem valami nagy játékos a technika terén. Ha sikerül a fényképezőgépből átmentenie a számítógépre, elküldi az én gépemre, és akkor remélem, hogy meg tudom mutatni. Olyan kilátás volt a várból, hogy csak gyönyörködtünk és örültünk, hogy ilyen "tündérországban" élünk.
A lefelé út sem volt éppen móka és kacagás. A lejtő miatt állandóan fékezni kellet volna, de akkor meg a köveken kifordult a hátsó kerék. Nem írok róla többet, csak a konklúziót: a "Rezi Vár"-ba biciklivel csak az induljon el, aki öngyilkos akar lenni.
Van még néhány biciklis tapasztalatom:
- Mindig szembeszél fúj. Ha hazafelé indulsz, a szél is megfordul. Hátszél csak a mesékben van.
- A hátizsákod hazafelé sem lesz könnyebb. Hiába eszed meg a szendvicseket, hiába fogy el a vized, úgyis találsz egy érdekes formájú rönköt, szép színű köveket, egy kóbor macskát ..., amit nem lehet otthagyni.
- Hazafelé rövedebb az út. Akkor már nem az élmények felé tekersz, hanem a széthagyott lakás, a szomjas virágok, éhes kutyák, macskák... felé.