A bokaszintű lexikális tudásomról

Réges-régen, amikor még TV helyett inkább rádió szólt a háttérben, hallgattam egy Rácz Aladár emlékműsort. Már addig is nagyon nagy becsben állt előttem, mint a XX. század egyik kiváló magyar előadóművésze, de a műsor alatt a lelki nagyságát is megismerthettem . Sajnos a következő idézetek is elég pongyolák, de most mentségemre szolgálhat az idő és az éterben elszálló szó.
A nagyon ritka személyes megnyilatkozásai közül egy órájának részlete is szerepelt:
- Vegyünk egy C-dúrt és egy a-mollt! Most keverjük össze!
Azonnal meg is mutatta, és a két skálából egyszerre csak valami szépséges dallam szólalt meg a cimbalmon.
- Mi ez? Nem tudjuk.
...és akkor idézett (nem emlékszem, hogy kit, de biztosan csillagász lehetett a forrás):
"Nem baj, ha nem tudod a csillagok nevét. Az a fontos, hogy felnézz az égre."

Akkor kinyílt a puffertáram, és a sok-sok név, cím, évszám mind kiesett belőle. FELSZABADULTAM. Azzal egyidőben valami más is kinyílt, talán a lelkem. Azóta kevés élményemet tudom szabatosan megfogalmazni, inkább "csak" színek, illatok, ízek, dallamok...

Persze, az is lehet, hogy csak a korai szenilitás magvai kezdtek akkor kicsírázni az agyamban.