Mire jó a betegség...
Az orovosi rendelésig még volt fél óra. Haza menni már nem érdemes, álldogálni a rendelő előtt meg nagyon unalmas. Viszont a rendelőhöz közel van egy újságos-papír-írószer-könyvesbolt. 399,-forintért -nem tudom milyen indokból leértékelt- vadonatúj könyveket is lehet venni. Így "lőttem" ma "A világ meséi" sorozatból "Vietnámi mesék"-et, Karinthy "Tanár úr kérem"-jét és Márai "Japán kert" mindkét kötetét.
Jógaoktatóm nagyon bölcs intelmét, miszerint: "ki mivel veszkődik, azzal kenődik" igyekszem életelvvé tenni. Ígérem, hogy többé nem fog előfordulni, hogy szóbahozom a politikát, de az egyik Márai írás olvasása közben, nem tudtam elmenni a gondolat mellett. Mintha nem 1922. február 15-én születtek volna ezek a sorok:
"A munkásság "komoly és higgadt zöme" - így szokták mondani? - nem tud semmiről semmit, felelőtlen elemek provokálják a sztrájkot. Aminek az értelme, hogy néhány izgatott, nagyravágyó, szemponttalan politikai taknyos játszik az életünkkel. A sztrájkot a lokomotívvezetők bérharca szülte meg ez alkalommal. A lokomotívvezetők a német állam legjobban fizetett hivatalnokai. Bizonyos, mondjuk, érdemleges követeléseik érvényesítésére, mint utolsó eszközhöz, a sztrájkhoz nyúltak. Ez mindenkit meglepett, hogy éppen a mozdonyvezetők, a munkásság csakugyan legintelligensebb rétege - emberi tulajdonságok, melyek felelősségteljes munkájukból önként következnek - nem átallanak a gazdaságilag amúgyis életveszélyes időkben sztrájkhoz nyúlni? Hát kiben bízzon az ember - kérdi a keserűen csalódott polgár és a kormány. Még nincs is vége, s máris hozzákezdett sürgősen minden illetékes a sztrájkból nyilvánosan levonni a tanulságokat. A polgár a védekezés részleteit gyarapítja, a munkás a támadásét. Ez Németország. Mindenki gyorsan megszervezi magát a legközelebbi, tökéletesített - sztrájkra."

Kellett nekem Popper Pétert idézni...

Úgy látszik, a gondolat elég gyorsan testet tud ölteni. Utalva az előző bejegyzésemre, legalábbis ami a fájdalom személyes átélését illeti. Így a becsípődött ideg, vagy nem tudom mi az, ami ennyire fáj, a legnagyobb együttérzés ellenére is, nekem fáj ilyen piszkosul. Olvasni se nagyon volt kedvem. Csak immel-ámmal lapozgattam néhány már olvasott könyvet.
Alfred Einstein (Albert fivére), a XX. század kiemelkedő zeneesztétája volt. "A zenei nagyság" című könyvének befejező része nagyon tetszik nekem. Nem csak a zenére, hanem minden művészetre igaz lehet, amit ír:
"Nem tudjuk kiirtani a világból a nagy múltat, ezt a hatalmas lelki tulajdont, melyet az évszázadok hagytak ránk, amelyet a valaha élt legtisztább és legnagyobb szellemek közül teremtettek néhányan. Tisztaság és nagyság túl ritka ahhoz, hogy eldobjuk. Az új zene minden erőfeszítése - az új utak keresése, a kísérletezés - hiábavaló görcs, hogy semmibe vegyük a múltat, hiábavaló, mert lehetetlen semmibe venni. Vagy hogy valamilyen módon beletörődjünk jelenlétébe - aminek száz formája is van: ennek az elemzése a mai zene keresztmetszetét adná. Naggyá az válhat, aki a teljes múltat magába szívja, és elég erős ahhoz, hogy ismét elfelejtse. Boldognak az a kor nevezheti majd magát, amelyben a művészeti formák ismét élővé válnak, mint egy olyan nyelvben, amelyet mindenki megért -vagy legalábbis azok, akik majd meg akarják érteni."
(IV. fejezet: A nagyság történelmi feltételei)

Úszóedzés és pszichológia

Szabi 6 éves és úszni tanul. A hatodik alkalom után azt mondta: tulajdonképpen én már tudok úszni, csak még nem hiszem el.
Pont jókor akadt a kezembe Popper Péter: A belső utak könyve, a Magvető kiadónál 1985-ben megjelent írása. Egy kicsit elandalodtam, amikor az árát is megnéztem: 16,-Ft.
Eszembe jutott, hogy akkoriban éppen nagyon kiskeresetű, gyerekét egyedül nevelő anyuka voltam, de fizetésnapon sportszatyorral jártam a Liszt Ferenc téri Írók Könyvesboltjába.
Ma könyvtárba járok. Erről viszont az jutott eszembe, hogy annak idején is bementem a könyvtárba, de csak akkor, ha valami különlegességre volt szükségem. Nem hiszem, hogy csak a nosztalgia mondatja velem, de az a könyvtár derűs volt, tágas, világos, és televolt mindenféle újdonsággal. A mai - ugyanaz a könyvtár - elköltözött egy rémségesen lepukkant épületbe (ugyanabban az utcában), ami koszlott, kicsit büdös, sötét és rémségesen lehangoló. Úgy látom, hogy az új könyvek beszerzése is valahol abban az időben akadhatott el.
....
Ha már a kembe kerütl ez a könyvecske, ideírok belőle egy pirinyóka részletet:

"A mai ember egyre markánsabban: Én.

Ezért alapvető történéseinket egyedül kell

átélnünk. A vállalt magány minden valódi

kapcsolat alapja."

"Gondolatin háttér:Pszichológiai szempontból az emberiség fejlődéstörténete a szuverén személyiség, az "Én" kifejlődésének útja. Felbomlottak a nagy vérségi, gazdasági, vallási közösségek, amelyek igazi feloldódást kínáltak. Életünk legfontosabb eseményeit egyedül éljük át, senki sem "léphet be személyiségünkbe", hogy helyettünk éljen. Egyedül születünk, egyedül szenvedjük meg betegségeinket, félelmeinket, egyedül éljük át megismeréseinket, egyedül halunk meg. Ha ezt a magányt vállani tudjuk, ha nem menekülünk hamis fanatizmusokba és más kábulatokba, akkor nem terheljük túl kapcsolatainkat azzal , hogy olyan megosztást követelünk, amit senki sem adhat meg. Ezzel az alapérzéssel tudunk igazán együtt élni valakivel. Mert segíteni sokat lehet egymásnak."

Egy kis "Peti kedvence" (no meg az enyém is)

Kurt Vonnegut : Mesterlövész

"Mire annyi idős lettem, hogy én is vendégeket vihettem haza, apám már senkinek sem emlegette Hitlert. A jelenből annyi azért eljutott hozzá: az emberek napról napra dühösebbek Hitlernek meg a németországi új rendnek az emlegetésére, úgyhogy okosabb, ha más beszédtémát keres.
És ezzel egyáltalán nem akarom gúnyolni apámat. Ő is csak a differenciálatlan semminek volt a foszlánya, mint mindannyian, azután egyszer csak bezúdult a fény meg a zaj.
Feltételezte azonban, hogy játszópajtásaimnak a kisujjában van a görög mitológia és az Arthur-mondakör és Shakespeare összes drámája és Cervantes Don Quijoté-ja, Goethe Faust-ja és Wagner valamennyi operája és így tovább - mindaz, ami nyilván állandó beszédtéma volt a bécsi kávéházakban az első világháború előtt.
Ilyesformán szólt tehát mondjuk egy gyári szerszámlakatos nyolcesztendős fiához:
- Ön úgy néz rám, mintha én volnék Mefisztó. Annak vél talán? Hm? Hm?
És elvárta, hogy vendégem válaszoljon.
Avagy így szólt a Keresztyén Legényegylet portásának leányához:
- Foglaljon helyet, kedvesem, a Kerek Asztalnál. Vagy netán fél a lovagoktól?
Szinte valamennyi játszópajtásom egyszerű munkát végző, tanulatlan emberek gyereke volt, mert a környéknek ugyancsak bealkonyult, amióta apámon és anyámon kívül valamennyi gazdag ember odébbállt.
Netán így szólt valamelyikükhöz apám:
- Én vagyok Daedalus! Ölts fel te is szárnykat, hogy velem repülhess! Csatlakozzunk a vadlibákhoz, és szálljunk velük dél felé! Csak az a fontos, hogy közel ne kerüljünk a naphoz. Nos, miért nem szabad a közel kerülnünk a naphoz, hm? Hm?
És elvárta, hogy a gyerek válaszoljon.
Halálos ágyán, a megyei kórházban, amikor apám jegyzékbe szedte minden erényét és bűnét, azt mondta, hogy a gyerekekkel mindenesetre bámulatosan tudott bánni, hogy a gyerekek borzasztóan élvezték a társaságát.
- Mert én értek a nyelvükön- mondta apám."

Csak a nap borongós, a kedvem derengős

Kis segítség a derengéshez:

Umberto Eco: Sajnálattal nem javaslom (Lektori jelentések)
Ismeretlen szerzők: Biblia

"Megvallom, hogy a kézirat első pár száz oldalát kimondottan élveztem. Csupa cselekmény, csupa olyasmi, amit a mai olvasó egy lektűrtől elvár: szex (rengeteg), házasságtörés, szodómia, gyilkosság, vérfertőzés, háború, tömegmészárlás satöbbi.
A Szodoma és Gomorra-jelenet a homokosokkal, akik gerincre akarják dobni a két anygyalt, Rabelais-ra emlékeztet; A Noé-történeteket mintha Salgari írta volna, az Egyiptomból való menekülés sztorija pedig biztos, hogy előbb-utóbb filmre kerül... Elég az hozzá, hogy igazi jól megírt, hatáselemekkel nem fukarkodó, képzeletdús nagyregény, némi messianizmussal, de minden túlzás nélkül, épp csak annyival, hogy élvezni lehessen.
Aztán rá kellett jönnöm, hogy a folytatás bizony inkább valamiféle többszerzős antológia, számos, túlságosan is sok versbetéttel, melyek egyike-másika őszintén szólva merő siránkozás és unalom, valóságos jeremiáda, se vége, se hossza.
Az eredmény: roppant vegyesfelvágott, amiben minden van, épp ezért félő, hogy senkinek sem lesz ínyére. Arról nem is beszélve, milyen macerás lenne egyenként felhajtani a szerzői jogokat, hacsak nincs egy kurátor, aki mindegyiküket képviseli. De ilyen kurátor nevével én sehol, még a tartalomjegyzékben sem találkoztam, mintha csak ódzkodnának nevén nevezni az illetőt.
Szerintem tárgyaljuk meg, mi lenne, ha csak az első öt könyvet adnánk ki. Akkor biztosra mehetnénk. A címe olyasmi lehetne, hogy A Vörös-tenger hősei."

Nagyon remélem, hogy senkinek nem bántottam meg a lelkét. Ez csak humor (szerintem nem is a legrosszabb fajtából).

Egy kis vigasztalás magamnak

Lehangoló a tegnapi fotós kalandom eredménye. Azt hittem, hogy az első csúnyácska, ügyetlen képfeltöltős lap után a következő már csinosabb lesz. De nem, ez még ügyetlenebbre sikerült.
Vissza az irodalomhoz!

Szabó Lőrinc: Szerelmes június

Kék villogás a levegő, bolond
hangokkal tarka a délelőtt;
zengő árvíz a nap aranya
s mint a sellők rebbennek ide-oda
az édes utcákon a nők.

Mennyi nő! Borzong tőlük a város.
Ma mindnek akad valakije:
gondolatban mindegyik után
kinyúl, bátran vagy tétován,
a vágy vagy a hála keze.

S az egész csak egy gondolat,
vagy annyi se. - Aki él örül;
ma tavasz és nyár ölelkezik
s önmagával szeretkezik
az élet szemérmetlenül.

Az élet - mit tudom én, mi az élet?!
Zűrzavar, bölcs és esztelen:
mindenki rokon mindenkivel,
életet és halált kever
a rettenetes szerelem.

Az élet - hús és ideg a kő is!
Tündöklő mámor a június:
átlátszóan villognak a nők
s testük csillagközi erők
szent delejével koszorús:

jönnek-mennek az édes utcán,
s akinek van rá szeme,
szédülve látja, hogy mind után
kinyúl, bátran vagy tétován,
a mindenség keze.

Az első képek

Ezeknél már csak jobbak jöhetnek. Remélem!!!

Hát... nem tudom, hogy került ez a kép az oldal tetejére. Én a cím alá szerettem volna tenni. Kíváncsi vagyok, hogy a második hova megy. Egyébként ez a "szemlélődő padom". Sok szép percet szerzett már nekem. Különösen ősszel, és tavasszal, amikor a nyaralók még- illetve már nincsenek itt. Akkor sem telepszem le rá, amikor a horgászok ellepik a partot. Én ugyanis a halaknak drukkolok.

Ez éredekes!!! Nemhogy a címet, de még az első képet is megelőzte a biciklim. Pedig ez csak a hétköznaplós. Van egy ünnepi bringám is. Azt a hosszabb utakra használom, mert ez a régi már nagyon viharvert, de szereteből nem dobom ki. Egyébként: hogy lehet a képek mellé- alá- fölé írni?

Uppsz! Mondaná a művelt angol fonetikusan. József Attila emlékhelye a szárszói parkban mindent megelőzött. Végülis... a fotózás sorrendje stimmel, de honnan tudja ezt a számítógép? És miért nem úgy csinálja a dolgokat, ahogyan azt én szeretném?

Nem is ezt kerestem, de nagyon megfogott...

A régi Kagylókürt számaiban keresgéltem egy cikket a szanszkrit nyelvről, de elakadtam ennél a cikknél. Valahogy nem tudtam elmenni mellette:

Thomas Mann: Európa, vigyázz!

"...Ismétlem, hogy az európai kultúra eltűnését nem a háború idézte elő, hanem csak meggyorsította, kiélezte. Nem a háború vetette fel a szélsőséges barbárság és kezdetleges-tömegdemokratikus vásári vadság óriás hullámát, amely ma végigömlik a világon; csak felszínre dobta azt és durva hatalmát, mint ahogy oly nemesítő és jóságos-szigorú fogalmak, mint kultúra, szellem, művészet, eszme hanyatlását, elsorvadását sem idézte elő, csak meggyorsította. A polgári korszak fogalmai ezek, a XIX. századi idealista limlomai közül. És valóban, a XIX. század mindenekfelett idealista korszak volt - csak ma látjuk, meghatottan, milyen idealista volt. Nemcsak a liberális demokrácia áldásában hitt, hanem a szocializmusban is. Persze egy olyanban, amely a tömegeket felemelni, tanítani kívánta, tudományt, műveltséget, művészetet, kulturális javakat juttatni néki. Ma rájöttek, hogy fontosabb is, meg könnyebb is uralkodni rajtuk, aképpen, hogy egyre tökéletesebbé fejlesztik a tömegek lélektanán való játszás otromba művészetét, azaz: aképpen, hogy a propagandát léptetik a nevelés helyébe, -mindezt, úgy látszik, belső hozzájárulásával a tömegeknek, amelyek modernebbnek és imerősebbnek érzik a ravasz propaganda-technikát, mint bármilyen nevelési eszmét. A tömegek megszervezhetők, s kiderül, hogy még hálásak is mindenféle megszervezésért, tekintet nélkül arra, milyen szellemű az, még ha az erőszak szelleme hatja is át. Az erőszak elve rendkívül egyszerűsíti a dolgokat; nem csoda, hogy a tömegek megértik.
Ha csak primitívek lennének ezek a modern tömegek, ha csak naív, vidám barbárok lennének, -könnyű volna boldogulni velök, egyetmást remélhetni lehetne tőlük. De ők ezenkívül még kétfélék, s ez teszi félelmetessé őket: szentimentálisak és katasztrófális módon filozofikusak. A tömegszellem a maga zajos modernségében amellett a romantika zsargonját használja; "népről", "földről és vérről", csupa ősi és szent dologról beszél és szidja az aszfalt szellemét, - amellyel azonos. Az eredmény: a lélek és a tömegostobaság nyers érzelgésben úszó hamis összegyúrása - nagyaszerű keveréke; ez jellemzi és határozza meg a mai világot."
(Fordította: Komlós Aladár 1945.)

... a mait is

Egy kis India

Szaraszvati-Laksmi-Ganésa

Szaraszvati a Tudás- Laksmi a Szerencse Istennője, Ganésa az Akadályok Elhárítója. Ganésa elhárítja az akadályokat az utadból, hogy megszerezd a tudást, amivel felismerheted a szerencsédet.És a 3 az 1-ben

A Legfelsőbb Lélek, az Eredeti Úr. Szaraszvati, Laksmi, Ganésa, mindhárman csak az Ő egy-egy megnyilvánulási formája. Ha Őt szolgálja valaki, mindhármukat elégedetté teszi.

"Góvindám Ádipurusám tám áhám bádzsámé" (Góvindát imádom én, az Eredeti Urat)

(Brahma-Szanhitá)

Kár, hogy a szankszrit írásformát nem tudom megjeleníteni. Akkor a nyelv dallama, ritmusa mellett még az írásforma szépsége is láthatóvá válna.

Elnézést kérek a bennfentesektől, nem akartam sértést elkövetni. Szerény eszközeimből csak ennyire tellett.

Egy kis könnyedség

Ma nagyon elfáradtam, mert megvettem a "digitálist", és megpróbáltam összeszerelni, megtanulni, számítógépre telepíteni hozzá a programokat...... Közben megnéztem délután egy Márffy kiállítást. Egy kicsit szégyenlem magam, de nem nagyon tetszett, túlságosan sok sötétet használt. Igaz, az egyik kép előtt, ami a telihold miatt olyan varázsos volt, elálldogáltam egy kicsit. Azt hiszem "A teraszon" volt a címe. Szóval nagyon elfáradtam, ezért most kerestem valami könnyedet:

"Piroska a mesék egyszerű, piros bóbitás kislánya nekivágott az erdőnek, hogy meglátogassa drága nagymamáját. Finom pecsenyét és jó bort vitt az öregasszonynak, aki egy kicsit el volt kényeztetve, és kedvelte a jó életet. A piros bóbitás Piroska tizenhat esztendejének minden gömbölyűségével mendegélt az ösvényen, és valami ártatlan dalocskát dúdolt azon az édes, csiszolatlan hangon, amelytől csiszolt drágakövek szoktak nőni az okos kislányok fülében.
Az erdők gáláns gavallérja, a vén farkas, meglátta az elragadó teremtést, és fiatalos vággyal kezdett utánakullogni.
- E nőért három évig juhászkutya lennék- mondta valamelyes lírai ellágyulással. Majd nekibátorodott és megszólította az ártatlan Piroskát:
- Hová, hová, mezők keresetlen vadvirága?
- Csak ide a nagyanyámhoz -, mondta Piroska üde őszinteséggel.
A farkas gondolt egyet. Nagyon jól ismerte Piroska nagymamáját, még abból az időből, amikor az öregasszonynak is csak az ihaj-tyuhaj kellett, nem a műhaj. Nakába vette tehát mind a négy lábát, és a rövidebb úton megelőzve Piroskát, bekopogtatott a nagymamához:
- Az unokád jön hozzád, a Piroska. Találkoztam vele az erdőben. Ennivaló kislány...
A nagymama okos asszony volt. Rövid alku után eladta Piroskát a farkasnak."
......
Itt nincs vége a történetnek, de ha tetszett, olvassátok el Heltai Jenő: Abu Majub bolhája című kötetében a "Piroska és a farkas" című elbeszélést.
(Olcsó Könyvtár sorozat 1981.)

Hétvégi bringa

Pénteken délután 1-kor indultam Szárszóról Keszthelyre bringával 35 fokos hőségben. Magam is elcsodálkoztam a merészségemen. Sajnos még nem vettem meg a fényképezőgépet, pedig lett volna mivel terhelni a memóriáját. Egyszer álltam meg útközben, Fonyódon a kikötőnél, ahonnan nagyon jó képeket készíthettem volna a szemközti Badacsonyról. Az évi első balatoni fürdőzést is itt követtem el. Mit mondjak, még elég sportos volt a víz. Nem úgy szombaton este Keszthelyen.
Szombaton reggel szintén nem kapkodtuk el az indulást, amit meg is bánthattunk volna, ha nem lett volna ennél is nagyobb bajunk. Az uticél Rezi, illetve a "Rezi Vár" volt. Reziig eljutni sem volt éppen babazsúr de ami utána jött.... A faluból 12-kor indultunk a várba. Ágota mondta, hogy Ő volt már ott autóval, illetve egy pont után gyalog kellett menni a fák között. Ez nem hangzott valami félelmetesen. A jelzőtábla szerint 5 km hosszú az autóút. Ez nem akkora távolság, amitől a szemem rebbenne. Azt hittem, hogy igazi autóútról van szó, de nem. Ez csak annyit jelentett, hogy olyan széles. Egyébként agyagos, köves, poros földút, árnyék sehol, és az 5 kilóméteren folyamatosan emelkedik, a nap pedig nem bír magával, Ágotának meg magas vérnyomása van. Az 5 kilóméter 50 kilóméternyi teljesítményt vett ki belőlünk.
A vége felé találkoztunk egy őrült biciklis párral, akik már visszafelé jöttek (biztos, hogy nem voltak normálisak ők sem).
Mondták, hogy hamarosan választhatunk egy elágazásnál, hogy még 600 méter az autóúton, vagy csak 300 méter a gyalogúton, de az egy kicsit necces. Mondanom sem kell, hogy a rövidebb utat választottuk. Illetve az nem út volt, hanem egy köves, meredek, vízmosás. Még négykézláb is szép teljesítmény felmászni rajta, de úgy, hogy egy biciklit vonszolsz-tuszkolsz magaddal, az már majdnem a halál. Valamilyen csoda folytán egyszercsak felértünk.
Ágota készített néhány képet a várból, de ő sem valami nagy játékos a technika terén. Ha sikerül a fényképezőgépből átmentenie a számítógépre, elküldi az én gépemre, és akkor remélem, hogy meg tudom mutatni. Olyan kilátás volt a várból, hogy csak gyönyörködtünk és örültünk, hogy ilyen "tündérországban" élünk.
A lefelé út sem volt éppen móka és kacagás. A lejtő miatt állandóan fékezni kellet volna, de akkor meg a köveken kifordult a hátsó kerék. Nem írok róla többet, csak a konklúziót: a "Rezi Vár"-ba biciklivel csak az induljon el, aki öngyilkos akar lenni.
Van még néhány biciklis tapasztalatom:
- Mindig szembeszél fúj. Ha hazafelé indulsz, a szél is megfordul. Hátszél csak a mesékben van.
- A hátizsákod hazafelé sem lesz könnyebb. Hiába eszed meg a szendvicseket, hiába fogy el a vized, úgyis találsz egy érdekes formájú rönköt, szép színű köveket, egy kóbor macskát ..., amit nem lehet otthagyni.
- Hazafelé rövedebb az út. Akkor már nem az élmények felé tekersz, hanem a széthagyott lakás, a szomjas virágok, éhes kutyák, macskák... felé.

Még egy foszlány a Rácz Aladár emlékműsorból



Igor Sztravinszkij és Rácz Aladár jó barátok voltak. A műsor készítői felkeresték a zeneszerzőt, és interjút készítettek vele. Amikor a rádió munkatársa elmodta, hogy Rácz Aladárhoz fűződő barátságáról szeretne vele beszélgetni, Sztravinszkij kijavította: "Rács Aladár"
Szabadkozott a riporter, hogy nem-nem: "Rác" a helyes kiejtés.
Sztravinszkij igen elcsodálkozott: " érdekes, pedig engem Aladár nagyon megdícsért, hogy jobban ejtem a nevét, mint a honfitársai".
Hát ennyit a helyes kiejtésről.
Fiatalabb koromban nagyon szerettem Kurt Vonnegutot olvasni, de soha senkivel nem mertem róla beszélni, mert nem tudtam, hogyan kell kiejteni az író nevét.
A minap elkaptam egy TV interjú részletet. A riporter kedvenc könyveiről kérdezte a beszélgető partnerét. Ő gondolkodás nélkül felsorolt néhány Vonnegut regényt, majd kissé zavartan azt mondta, hogy elfelejtette az író nevét. No peresze, elfelejtette..... Minden esetre, nagyon ügyes. Kár, hogy ez nekem nem jutott eszembe.

A bokaszintű lexikális tudásomról

Réges-régen, amikor még TV helyett inkább rádió szólt a háttérben, hallgattam egy Rácz Aladár emlékműsort. Már addig is nagyon nagy becsben állt előttem, mint a XX. század egyik kiváló magyar előadóművésze, de a műsor alatt a lelki nagyságát is megismerthettem . Sajnos a következő idézetek is elég pongyolák, de most mentségemre szolgálhat az idő és az éterben elszálló szó.
A nagyon ritka személyes megnyilatkozásai közül egy órájának részlete is szerepelt:
- Vegyünk egy C-dúrt és egy a-mollt! Most keverjük össze!
Azonnal meg is mutatta, és a két skálából egyszerre csak valami szépséges dallam szólalt meg a cimbalmon.
- Mi ez? Nem tudjuk.
...és akkor idézett (nem emlékszem, hogy kit, de biztosan csillagász lehetett a forrás):
"Nem baj, ha nem tudod a csillagok nevét. Az a fontos, hogy felnézz az égre."

Akkor kinyílt a puffertáram, és a sok-sok név, cím, évszám mind kiesett belőle. FELSZABADULTAM. Azzal egyidőben valami más is kinyílt, talán a lelkem. Azóta kevés élményemet tudom szabatosan megfogalmazni, inkább "csak" színek, illatok, ízek, dallamok...

Persze, az is lehet, hogy csak a korai szenilitás magvai kezdtek akkor kicsírázni az agyamban.

Tanár úrról mégegyszer

Lenne egy verssor mára is, de sajnos nem találtam meg a verset. Természetesen most is József Attila. Kár, hogy nincs olyan hullámos idézőjel, mint matematikában a megközelítően egyenlő jele. Így kénytelen vagyok idézőjel nélkül, nagyon-nagyon pongyolán: ...mert annyi csók és ölelés akad fenn a világ ág-bogán...
2 évvel ezelőtt találkoztunk Pécsen egy kedves, évtizedek óta Kanadában élő osztálytársunkkal. Szerencsére zártkörű rendezvény volt az étteremben, ahova szerettünk volna beülni, így Mecsek oldalában tekeregtünk. Már nem emlékszem hogyan, Weidinger tanár úr került szóba. András mondta, hogy szóbeli üzenetet hozott neki Kanadából. Azt tudtuk, hogy valahol a környéken lakik, de, hogy pontosan hol, az nem. Természetesen azonnal elkezdtünk aggódni, hogy nem is tudjuk a telefon számát, különben sem illik csak úgy rárontani valakire, meg állítólag súlyos betegséggel küzd ... bla-bla-bla. Szerencsére András már jó ideje nem itt szocializálódik, és nagyvonalúan lesöpörte a nyüszögésünket. Végül is Ildi néhány telefonhívás után mindent kiderített. Felhívtuk Tanár urat. Bár minden aggodalmunk igaznak bizonyult, Tanár úr mégsem utasított vissza bennünket, és találkozhattunk vele a lakásához közeli lépcsősornál.
A találkozás leírását most átugrom.
Amikor elköszöntünk, és beültünk a kocsiba éreztük, hogy mindegyikünk lelki térde kicsit megrogyott. .... és akkor Ildi azt mondta: MEG KELLETT VOLNA ÖLELNÜNK.... Igen.... és az az elmaradt ölelés minden évben egy kicsit jobban fáj.

Ez olyan gyönyörű és olyan félelmetes, hogy csak ilyen ragyogó nyári napon merem olvasni:

" Kásásodik a víz....

Kásásodik a víz, kialakul a jég
és bűneim halállá állnak össze."
(József Attila: Töredékek, vázlatok, verscsírák)

Bocsánat, hogy már harmadik nap csak József Attila megy, de ha egyszer elkezdem, nagyon nehezen tudok lejönni a "szerről". Örök hálával tartozom ezért Weidinger Vilmos tanár úrnak
(Művészeti Gimnázium Pécs, 1965-1969), a legügyesebb irodalomdeelernek.

Azon a 36 évvel ez előtti nyáron...

"Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad."
(József Attila: Tudod, hogy nincs bocsánat)

... és akkor kimondták a válást. 8 év múlva elengedtük egymást.
Szeretettel minden volt Szerelmemnek, aki csalt.

Azon a 40 évvel ez előtti nyáron

Oly lágy...

Oly lágy az este, mint egy szöllőszem,
gurul puhán emlékeim között.
Egy szőke este. De már nem emlékszem,

(József Attila: Töredékek, vázlatok, verscsírák)

.... és akkor összeházasodtunk

A "Csendsziget" egyik feladványának utóhatása:

UÁNG CSI
Mi kell nékem?

- Nyugalom, meg egy szép pohár bor
az asztalon, ez kell neked.
- Ennél többet kérek, barátom.
Szerény házamban vendég is kell
mohó adószedők helyett,
borissza cimborák, akikkel
bölcsészetről beszélhetek,
az is kell, hogy öt fiam tisztes
családba nősüljön,
s öt lányom jólelkű, hű férjet találjon,
meg hogy ötször húsz évig békén
élhessek és ne legyen gondom
se bajom. S akkor, a legvégén
lemondok a Paradicsomról.
(Faludy tárlata : Kínai költészet)

60 felé

"- Ó - mondta az egér - a világ napról napra zsugorodik. Először olyan tágas volt még, hogy féltem, elfutottam, és boldog voltam, hogy jobbra-balra a távolban falakat láttam, ám e hosszú falak olyan gyorsan haladnak egymás felé, hogy ez már az utolsó szoba, és ott a sarokban a csapda, amelybe futok.
- Csak futásod irányán kell változtatnod - mondta a macska, és felfalta."
(F.Kafka: Kis mese)

Egy kis kínai

"Mu herceg, csin fejedelme, így szólt Po Lóhoz:
- Te magad tisztességben megöregedtél. Tudsz-e ajánlani valakit a fiaid közül, akit helyetted elküldhetnék lovat vásárolni?
Po Ló így felelt:
- A jó lovat meg lehet ismerni a tartásáról meg a külsejéről. De az igazi táltos - amelyik nem veri fel a port, s nyom sem marad utána -, az olyan felismerhetetlen, olyan megfoghatatlan, akár a levegő. Az én fiaim tehetségéből erre nem futja; van annyi eszük, hogy meg tudják különböztetni a jó lovat a rossztól, de nem ismerik fel az igazi táltost. Van azonban egy barátom, Csiu Fang-kao a neve, tüzelővel és zöldséggel szokott házalni. Hát ő mindenképpen ért annyit a lovakhoz, mint jómagam. Kérlek, beszélj vele.
Mu herceg megfogadta a tanácsot, és megbízta a házalót, keressen neki egy jó paripát. Három hónap múlva megjött a házaló a hírrel, hogy talált egyet.
- Sa-csiuban bukkantam rá- tette hozzá.
- S miféle az a ló- kérdezte a herceg.
- Hát egy pej kanca- hangzott a válasz.
Ám amikor elküldtek valakit a lóért, kiderült, hogy egy hollófekete mén. A herceg igen megharagudott, és magához hívatta Po Lót.
- A te barátod- mondta neki-, akit megbíztam, hogy lovat vásároljon nekem, szépen elintézte a dolgot. Hiszen ez még azt sem tudja, hogy kanca-e vagy mén, s azt sem, hogy milyen a színe! Mit érthet az ilyen ember a lovakhoz?
Pó elégedetten sóhajtott fel:
- Hát csakugyan idáig jutott volna?- kiáltotta. Ó, hiszen akkor tízezerszer többet ér nálamnál. A nyomába sem léphetek. Kao csak a lelki dolgokra figyel. Miközben a lényegről meggyőződik, megfeledkezik a hétköznapi részletekről; a benső tulajdonságok érdeklik, s így szem elől téveszti a külsődlegeset. Amit látni akar, látja, és amit nem akar, azt nem látja. Csak azokra a dolgokra figyel, amelyekre figyelnie kell, és nem törődik mindazzal, amivel nem is érdemes törődni. Kao a lovak ügyében olyan bölcsen ítélt, hogy ő lovaknál különb ügyekben is bátran ítélkezhet.
Amikor a ló megérkezett, csakugyan táltosnak bizonyult"
(J.D. Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok)
Szeretettel minden Barátomnak.

Mondhatnám magamról, hogy halmozottan "hátrányos helyzetű" : 60 éves, nyugdíjas, társnélküli, és a tetejébe még nő is . Viszont, mindezeknek köszönhetően soha ilyen jól nem éreztem magam. Már nem nyomaszt a munkahely elvesztésének réme, nem köt helyhez a társ szolgálata, és tudok magamról gondoskodni.
Két szerelmem van, amint az a címből is kiolvasható. Igaz, a sorrend fordított: első a Balaton, és csak utána a bringa, vagyis a szépség és a szabadság. Igazi szerelmi háromszög.
Ha megtanulom kezelni a számítógépet, és veszek egy fényképezőgépet, megpróbálom megmutatni azt a sok-sok gyönyörűséget, amit a Balaton és a bringa jelent. Ha eljutok olyan csúcsokra, mint a zenék letöltése, akkor csupa-csupa blues, india, meg rock és Scarlatti és etno.... szóval, lesz itt minden.

Szia Ildi!
Eddig jutottam saját erőből. Csak azért csináltam ezt a blogot, hogy eljuthassak a "köreidbe". Megtaláltam a "csendsziget"-et is. Nagyon kedvemre való társulás, akárcsak a Tiffanys oldalaid.
Ha sikerül némi számítógépes segítségre szert tennem, akkor még csinosítok kicsit ezen a megjelenésen. Valamint meg kellene tanulnom blogolni. Addig csak olyan taosan szemlélődöm az oldalaidon, nem kis gyönyörűségemre.