Megjöttem.

Kicsit szétszóródtam az utóbbi napokban.
Befejeztem Aranyosfodorka által ajánlott olvasmányt: E. Aronson "A társas lény" című könyvét. Biztosan van már sok újabb szociálpszichológiai elmélet, esetleg egy újabb átdolgozott kiadás (én az 1994-ben megjelent ötödik kiadást olvastam), nekem mégis újdonság volt, mert ebben a témában teljesen járatlan vagyok. Nagyon élveztem a kognitív disszonancia elméletről írottakat. Egészen más megvilágításba került számomra egy-egy politikus hatalomrakerülése utáni megbetegedése. A kétféle tudattartalom, miszerint én egy becsületes, jóravaló ember vagyok, aki minden erejével a közösséget szolgálom, szembekerül a mindennapi hazugsággal, esetenkénti aljassággal, mások fizikai vagy erkölcsi megsemmisítésével. Nem csoda, hogy ebbe belerokkan a psziché, ami kiváltja a tesi tüneteket. Bár ez csak a becsületesebbjével történik meg, a többségük egyszerűen elgazemberesedik.
Másik tapasztalatom egészen személyes. Évek óta lázadozik a társasház közössége a közösképviselő ellen, aki szemérmetlen és indokolatlan mértékben emeli minden évben a közösképviselet költségét, miközben a ház kezd összeomlani, mert semmilyen felújítási, állagmegóvási munkára nem keül sor, és mégis, a ház bankszámla egyenlege egyre csökken.
Kértem pár árajánlatot közösképviseletre és bedobtam néhány épkézláb tulajdonos ládájába egy levél kíséretében, hogy lám-lám van más alternatíva is. Egyébként mindegyik ajánlat kevesebb volt, mint amennyit mi fizetünk ezért a szolgáltatásért.
Utána köszönő leveleket kaptam, hogy ezt meg mertem csinálni. Innen már nem vonulhattam vissza, és végigleveleztem, szerveztem, tárgyaltam a tulajdonosok bevonásával az egész képviselőváltás folyamatát. Eközben rájöttem, hogy lehet bármekkora az elégedetlenség, az elkeseredés, ha nincs egy ember aki élreáll, a tömeggel bármit meg lehet tenni. A tömeg csak akkor erő, ha van vezetője. Vezető nélkül önmagát pusztítja. Mindenki utál mindenkit, mindenki ott árt mindenkinek, ahol tud, míg végül a tömeg maga is elgazemberesedik. Minden szempontból óriási a vezető felelőssége. Nemcsak akkor, amikor élre áll. Attól tartok, hogy ez a felelősségérzet hiányzott és hiányzik a világ legtöbb vezetőjéből. Erre is van biztosan számos szebbnél-szebb elmélet. Lehet, hogy mindez csak nekem újdonság. Talán ezért is aggaszt egyre jobban az, ami napjainkban az arab világban történik. De nem is kell olyan messzire mennem egy kis aggodalomért, ugye?