Hogy érzem magam?

Szabit én viszem haza hetente kétszer az iskolából, és olyankor nagyon gyorsan elrepül a nap. Délelőtt intézem a "magánügyeimet" (lejárt személyi, mosás, bevásárlás ...) A délután Szabié. Séta hazafelé, játék, dinoszauroszok csatája ... Este, mikor hazaérek nagyon leharcolt állapotban vagyok, főleg agyilag. Ezért most sem nyitottam ki a gépet napokig. A hétvégén megcsapott a tavasz szele, és ilyenkor sincs lelkem a gép elé ülni. Tegnap egy 14 kilométeres bemelegítőt bringáztam, összekötve némi bevásárlással.
Ma olvastam csak @X kérdéseit. Nos: 49 éves voltam, amikor az 5 éven belüli leszázalékolást és a 10 éven belüli totál mozgáskorlátozottságot jósolták. Idén leszek 61 éves. 59 éves koromig dolgoztam, akkor elmentem nyugdíjba (előrehozott öregségi). Nem terheltem a nyugdíjkasszát rokkantsági nyugdíjfizetéssel. Az is igaz, hogy már nem is nagyon volt kedvem továbbdolgozni. Fizikailag még bírtam volna, de az a sok felelsleges, agyament és agyonpolitizált baromság, meg a város leszívta minden szellemi erőmet, életkedvemet. A 2 év, viszont amit eddig nyugdíjban töltöttem, sokkal élvezetesebb számomra, mint azok a szép, fiatal, úgymond produktív évek. Nem érzem magam feleslegesnek, nincs lelkifurdalásom, hogy "nem csinálok semmit". Az is igaz, hogy a családon belüli kötelezettségeken túl már csak az a dolgom, hogy jól érezzem magam. Van barátnőm, aki sokat szenved, és furdalja a lelkiismeret, hogy már -úgymond- nem dolgozik, nem tesz semmi hasznosat. Én úgy gondolom, ha az ember elfogadja a korát, az öregedés tényét, akkor nem igazán bántják eféle gondolatok. Ha az életciklusának megfelelő feladatokat becsületesen elvégezte, akkor a visszavonulás tényét is el tudja fogadni, és élvezni tudja a "lazítást", hiszen ennek az életciklusnak pont ez a feladata. Lehet, hogy ez csak az én véleményem, de engem megnyugtat és kibékít a korommal. Másnak valószínű, más magyarázat ad megnyugvást.