Beköszöntő

Amilyen szépen, szelíden távozott az Óesztendő, olyan szépen, szelíden aludtam át magamat az Újesztendőbe. Nem is nagyon vágyom különösebb csinnadrattára, tüzijátékra. Szinte észre sem vettem, és már az új év 2. napja is véget ér. Érdekes módon, most először éreztem a folytonosságot. Eddig minden január 1.-én úgy éreztem, mintha zökkent volna egy picit a világ. Talán annyira vártam valami másnak, valami újnak az érkezését. Lehet, hogy a jószerencsére vártam, és csak a pofáraesés becsapódása volt az a kis zökkenés? Úgy látszik, ahogy öregszik az ember, tényleg kisímulnak a dolgok. Amíg fiatal voltam mindennel elégedetlenkedtem, ahogy öregszem, egyre kevesebb dologra van szükségem, hogy elégedett legyek.
A szilveszteri vidámságból még maradt egy kevés. Joseph Heller: "Isten tudja" című könyvének néhány sora is kapcsolódik az örök emberi elégedetlenséghez, ami néha még az Úristennek is okoz némi gondot:

" - Miért hoztál ki minket Egyiptomból? - szidalmazták. -Hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és barmainkat?
Isten vízhez vezette őket. Mannát küldött az égből, naponta egy omert, az éfa egytizedét fejenként, de negyven év és napi egy omer manna után az emberek megint zúgolódni kezdtek, és többet követeltek a puszta mannánál.
- Nincs semmi más, csak ez a manna - kiabálták. - Emlékszünk még a halra, amiből bőven volt Egyiptomban, meg az uborkára, a dinnyére, a póréhagymára, a vöröshagymára meg a fokhagymára. Ki bír ennyi sok mannát enni? Ezért hoztál ki bennünket Egyiptomból?
Isten erre allátta őket fürjekkel, de aztán megmérgezte a húsukat, amikor még a szájukban volt, nagy pestist bocsátva rájuk. Próbáljatok meg kiigazodni Rajta. Építsetek ezt, építsetek azt, használjatok ehhez ilyen fát, ahhoz amolyat, és ne főzzétek meg a gödölyét az anyja tejében. Miért? Azt Ő nem mondja meg. Ha engem kérdeztek, szerintem truccból. Kérdezzétek meg Őt. Az emberek meztelenek voltak, amint a pogányok, mikor körültáncolták az aranyborjút. Egy öregembert megköveztek, mert gallyat gyűjtött a Szombaton. Kóré föllázadt a családjával, a lévitákkal együtt: nagyobb részt követeltek a papi teendőkből, meg akarták kapni a jogot, hogy ők gyújtsák meg a tömjént. A rubeniták is fellázadtak. Izráel gyermekei közül sokan újra meg újra idegen isteneket imádtak. Egy férfi odavitt egy midiánita asszonyt a gyülekezet kellős közepébe, és lefeküdt vele a sátrában, de aztán mindkettőjük hasát átdöfte Eleázer fia. Fineás, Áron papnak az unokája, s ezzel irgalmasan elhárított egy újabb pestist. Miriám meghalt, Áron meghalt. De Mózes minden csávából kirántotta őket. Annyira megközelítette a tökéletességet, amennyire csak ember megközelítheti. Semmit nem kért magának, és nem is kapott semmit. Vagyok olyan pimasz, hogy szeretném, ha én is olyan szerény volnék, mint ő, és vagyok olyan szerény, hogy tudjam: ez pimaszság. Izzott az arca, amikor lejött a hegyről, miután látta Istent, és az emberek féltek a közelébe menni. Elég sokszor vissza is feleselt, egyszer pedig rá is förmedt Istenre, amikor hallotta, hogy a nép családjai ennivalóért sírnak, mert éhesek, és minden férfi sír a sátra ajtajában.
És Mózes haragra gerjedt és kérdőre vonta az Urat: - Az Isten verje meg, mit gondolsz, honnan vegyek húst, hogy etessem őket? Miért csinálod ezt velem? Mi rosszat tettem én valaha is, amiért ennek a sok embernek a terhét a vállamra raktad? Kinek van erre szüksége? Nem a gyerekeim ők, hogy én legyek felelős értük, és hallgassam a sírásukat, amikor nincs mit enniök. Hogy jövök én ehhez? Meddig fog még ez tartani?"

(P.s.: Én személy szerint azt remélem, hogy eltart még egy kicsit, ha az Úr is úgy akarja, és bírja még a szemrehányást.)