A "nagy generáció"

Ladányi Mihály

Öregek

Példaképek nélkül maradunk, fiúk,
most mennek el az utolsók is.
Megfáradtan vonulnak el szemünk elől,
alig köszönnek valakinek.
Kinek köszönnének, fiúk,
kinek köszönnének
a szegény, vacogó öregek?
Ki csodálja közülünk,
hogy végigülték a börtönöket
és sorrajárták
a munkatáborokat?
Ki bocsájtja meg nekik,
hogy nem értettek
divatozó elméleteinkhez,
nem csatlakoztak évente máshoz és
nem döngették utána mellüket?

Most hát
melyik zászlót
vonjuk le ünnepélyesen?
Miféle indulót
játsszon a katonabanda?
Itt éltek köztünk,
mit tanultunk meg tőlük,
hogy továbbadjuk
az utánunkjövőknek?
Itt éltek köztünk,
s megmosolyogtuk
vagy elkerültük őket.
Inkább a nők érdekeltek
és zavaros kis tanulmányaink,
a furán eszkábált szavak,
és rettentőmód megcsodált,
vad látomásaink.

Lassanként férfiak leszünk,
fontoskodva ráncoljuk homlokunkat,
intézkedünk,
ítélkezünk,
és pipával a szánkban
állunk a fényképezőgép elé.
Fiaink fiatal lányokhoz járnak,
ám néha gondjaikkal
keresnek valakit,
akire támaszkodni lehet.
De csak X jut eszünkbe,
aki mindig alkalmazkodott
és nem mondott nemet.
És Y, aki eladta magát,
akinek és ahányszor lehetett,
és Z, akinek az volt a véleménye,
hogy a hivatalos vélemény
az egyetlen elfogadható,
és Z barátja, aki csak
azt becsülte valamire,
ami megehető vagy megiható.
Most délután van,
s a délutáni lapban
egy név áll
fekete léniával bekerítve,
őszi divatfotók között.

Íme,
az öregek
így mennek el szemünk elől,
így, hogy
alig köszönnek valakinek.

(Magvető és Szépirodalmi Kiadó: Ladányi Mihály "Seregek mögött"
1976)