1 kiló krumpli ára....
Ma délelőtt főzés közben beszélgettünk Anyuval. Megbeszéltük, hogy a régi "prolikaják", mint a bableves, lecsó, paprikáskrumpli, a mai zöldségárak mellett már majdhogynem ünnepi ételnek számítanak. A mai gazdálkodás kapcsán Anyu mesélt Nagyapáról, meg a 30-as-40-es évekbeli gazdálkodásról. Arról, hogy nem voltak mezőgazdasági támogatások, sőt saját földje sem volt Nagyapának, volt viszont felesége, 3 lánya, mégsem szenvedett semmiben hiányt a család. Az is igaz, hogy Neki nem 8 óra volt a napi munkaideje. A gazdálkodáshoz felesben bérelte a földet. Voltak állatai, volt gabonája, szőlője, nagytételben eladott bora, gyümölcse, zöldségféléje. Anyu egészen elandalodott, azokon a régi ízeken, ételeken, amiket gyerek korában ettek. Elmesélte, hogy Nagyapa kedvenc karácsonyi ételére a készülődés már ősszel elkezdődött. Ez a kedvenc: a szöllős- mákos dereje volt. Nem lehetett nélküle karácsony. Az őszi szüretkor félretették a legszebb szőlőfürtöket, kettesével felkötözték és felakasztották azokat egy rúdra a kamrában. Utána 3 napig nem lehetett bemenni a kamrába, mert kénlapcskákat égettek a tartósításhoz. Karácsonykor pedig a legszebb szemekkel megtöltötték a derejéket, amiket kifőzés után porcukros darált mákba forgattak.
Sajnos még én is emlékszem az 50-es évekbeli gyümölcsök ízére. Nem ettük meg a rózsabarackot, mert szemétnek tartottuk az ízes, illatos, lédús kajszibarackhoz képest. Emlékszem a koranyári szentivánéji almára, az apró szegfűkörtére, a nagyszemű üvegmeggyre. A szőlők édesek, ropogósak voltak, a dinnyék mézízű álmok .... Mindez nem csak a gyermekkor nosztalgiája. Ma is szívesen megvásárolnám ezeket a gyümölcsöket, de amikor meglátom a polcokon azokat az éretlen, kemény, vagy éppen aszott, félig rothadt, plottyadt "izéket" ... Ha mégis megveszem őket, otthon kidobom a felét, és nem csak a szám, de a szívem is összefacsarodik az íztelenségüktől. "Szerencsések" a mai gyerekek, ők már nem ismerik a napérlelte igazi gyümölcsöket, így nem is szenvednek a hiányuktól. Vagy mégis?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Azt nem tudom,hogy a mai gyerekek miképp viszonyulnak a dolgokhoz. Ámbár néha sajnálom őket, mert valami, ami szerintem fontos, már nem jut el hozzájuk...
VálaszTörlésDe azzal amit írtál tökéletesen egyetértek. A piacon nagyon megnézem mit, kitől vásárolok, s még így is ér meglepetés. Nagy áruházban zöldséget nagyon ritkán, gyümölcsöt egyáltalán nem veszek, egyetlen kivétel ez alól a piros grape fruit - mint legkedvesebb déligyümölcsöm, mert azt a piacon nem lehet kapni.
Amúgy meg a legjobb termékek a barátoktól kapottak, s nem csak azért, mert kezük munkáját érzem benne. Más az ízük mindenképp,s ha a külalak nem passzol, az meg nem érdekel.
(Nem várok választ a kommentre, én se tudok mindig reagálni mindenkiére. De azért szeretem megírni, ha gondolatot ébresztett bennem egy-egy téma....)
Amit olvastam Grandpierre Attila könyvében az élő világegyetemről, teljesen összecsengett a yoga foglalkozásokon hallottakkal a kozmikus energiáról, életerőről. Úgy gondolom, hogy ez hiányzik mindannyiunknak, nem csak a gyerekeknek: az élő világegyetemből, a napsugarakon keresztül érkező információ. A napon érő paradicsom, és a fóliasátorban, tápoldaton nevelt paradicsom ízében lévő különbséget hozza példának. Fontos még a zöldségek, gyümölcsök leszedése és fogyasztása között eltelt idő is az információvesztés miatt.
VálaszTörlésNagyon szerencsés gyermekkorom volt. Fáról ettük a gyümölcsöt, és a földieperért, málnáért csak le kellett tarolnunk a Nagynéném kertjét. (Soha nem haragudott érte.)