Szerelmi bánat elleni orvosság...(hamár a nátha ellen nem jut eszembe semmi)

Úgy 14-15 éves koromban legszívesebben a föld alá bújtam volna zavaromban, de hogy mások ezt ne vegyék észre, jó nagyra nyitottam a számat. Ezt a stratégiát még a tanáraimmal szemben is alkalmaztam. Kedvenc zongoratanárom olvasmányát is lekutyaszaroztam, történetesen Rejtő Jenőt, miközben le nem tudtam tenni a Piszkos Fredet, meg a többieket, ha véletlenül a kezembe kerültek. Természetesen Thomas Mann "Varászhegy"-ével, aminek már vagy negyedszer rugaszkodtam neki, vonultam be zongoraórára. Gerő Pál tanárúr nem küldött el a vasporosba, hanem azt mondta, hogy tegyem el szépen azt a könyvet, majd ő szól, amikor újra kézbevehetem. Majd segít, hogy eljussak odáig. Biztosan látta, hogy zongorázni úgy sem fogok megtanulni, de ha már össze leszünk zárva 4 évig, legalább hasznosan múlassuk az időt. Tolsztoj novellákkal kezdtünk. 18 éves korom körül szólt, hogy most már elkezdhetem a Varázshegyet. Zongorázni tényleg nem tanultam meg, de az olvasást egy életre megszerettem, és talán nem véletlen, hogy Thomas Mann lett a kedvencem. Talán az sem véletlen, hogy szerelmi bánat ellen is az egyik elbeszélését használtam. Ezt szeretném most megmutatni. Az elbeszélés címe: Az elcserélt fejek. A kérdés az, hogy kibe is vagyunk szerelmesek: a testbe vagy a szellembe? A hősnőnek megadatik, hogy a férj és a barát levágott fejét istennői "tévedés" segítségével elcserélje. Ezzel megoldódna a probléma. Vagy nem. Itt még nem jutott el a történet a fejcseréig. A baj már megesett, és a Szítá éppen fel akarja magát kötni az istennő temploma előtti fügefára.

"Ebben a pillanatban egy hang hallatszott a levegőből, mely bizonnyal Durga Dévinek, a megközelíthetetlennek, Kálínak, a sötétnek, magának a Világanyának hangja lehetett csak. Kissé mély, érdes, anyaian határozott hang volt.
- Hagyod abba mindjárt, te buta liba?! -ezt mondotta a hang. - Nem elég talán, hogy fiaim vérét a gödörbe juttattad, még a fámat is el akarod csúfítani és azt, ami egészen csinos másolata volt a lényemnek, a testedet, azzal az édes, meleg picsiny életcsírával, mely növekszik benne, a varjakkal akarod megzabáltatni?
- Hát nem vetted észre, te kis lúd, hogy elmaradt a bajod, és hogy várandós vagy a fiamtól? Ha háromig sem tudsz számlálni a mi asszonyi dolgainkban, akkor nem bánom, felakaszthatod magad, de nem itt az én portámon, hiszen szinte úgy látszik, mintha minden drága életnek egyszerre kellenne elpusztulnia kizárólag a te ostobaságod miatt! Már úgy is zúg a fülem a filozófusok nagyképű locsogásától, hogy az emberi lét betegség, mely fertőzését a szerelem által átviszi az új nemzedékekre - és most még te is színházat rendezel nekem, te hóbortos? Húzd ki a fejedet a hurokból, mert különben jönnek a pofonok!
- Szent istennő - felelte Szítá -, engedelmeskedem, hogyne engedelmeskednék. Hallom mennydörgő hangodat, és azonnal megszakítom, természetesen, kétségbeesett cselekedetemet, mert te így parancsolod. De az ellen tiltakoznom kell, hogy még az állapotommal sem vagyok tisztában, és ne vettem volna észre, hogy elállítottad a bajom, és megáldottál. De azt gondoltam, hogy amúgy is csak sápadt és vak és a boldogtalanság nyomorékja lenne.
- Kérlek, bízd ezt rám! Először is: bárgyú asszonybabona, amit mondasz, másodszor pedig sápadt és vak nyomorékokra is szükség van az én üzememben. Igazold magad inkább, és valld be, miért folyt el hozzám, odabenn, fiaimnak vére, akik a maguk nemében mindketten kitűnő fiúk voltak! Nem mondom, hogy vérük nem lett volna kellemes nekem, de szívesen hagytam volna még egy ideig derék ereikben. Beszélj hát, de igazat beszélj! Gondolhatod, hogy amúgy sincs előttem semmi rejtett dolog.
- Megölték egymást, szent istennő, és engem cserbenhagytak. Hevesen összetűztek miattam, és egy és ugyanazon karddal levágták egymás fejét.
- Butaság. Igazán csak egy fehérnép fecseghet ekkora butaságokat! Egyik a másik után férfias áhítatban áldozatul hozta magát nekem, tudd meg. De hát miért tették?
A szép Szítá sírva fakadt, és zokogva felelte:
- Ó, szent istennő, tudom és bevallom, hogy bűnös vagyok. De mit tehetek róla? Nagy szerencsétlenség volt, bár elkerülhetetlen, szóval a sors csapása, ha ez a kifejezés megfelel neked (itt többször zokogott fel egymás után) - nagy szerencsétlenség és kígyóméreg volt számomra, hogy a még fejletlen és egészen tapasztalatlan leányból, aki békésen fűtötte apja kemencéjét, asszony lettem, mielőtt megismertem a férfit, és mielőtt a te művedbe beavatást nyertem volna. Olyan hatással volt ez a vidám gyermekre, mintha nadragulyát evett volna - teljesen megváltozott azóta, és ellenállhatatlan édességével a bűn elhatalmasodott megnyitott lényén. Nem mintha visszavágynék vidám, hetyke elzártságomba, mely tudatlanság volt - nem, még ez sem lehetséges számomra. Csak azt tudom, hogy abban az előző időben nem ismertem férfit, nem láttam meg, nem törődtem vele, lelkem szabad volt tőle és a titkait kutatgató forró kíváncsiságtól, úgyhogy csak tréfás szavakat vetettem oda nekik, és hűvösen mentem tovább az utamon.
......
Jött egy fiú, lapos orrú, fekete szemű, kitűnő vágású gyerek, Nanda, a Tehenek Jólétéről, a nap felé hintáztatott az ünnepen, és egyáltalán nem hevített fel. A símogató levegőtől forró lettem, de mástól nem; köszönetül egy fricskát adtam a legénynek. Aztán visszatért, mint barátjának, Srídámannak leánykérője, miután annak szülei és az enyémek megegyeztek egymással. Akkor talán már kissé megváltoztak a dolgok, meglehet - a szerencsétlenség azokban a napokban gyökerezik, mikor megkérte kezemet annak számára, akinek, mint férjnek meg kellett ölelnie engem, és aki még nem volt jelen. Csak a másik volt jelen.
......
- Most olyan földöntúlian varázslatosnak látszott előttem, mint Csitraratha, a gandharvák fejedelme, mint a szerelem legédesebb istene; csupa szépség és fiatalság, mennyei ékszerekkel és virágfűzérekkel feldíszítve, illatokkal és minden bűbájjal kábító - Visnut láttam benne, ki leszállt a földre Krisna alakjában.
......
- Kíváncsi liba vagy és semmi egyéb - felelte az istennő mennydörgő hangján. - Nevetséges, hogy kíváncsiságodban mit faragtál magadnak ebből a Nandából, aki mindenképpen normális lény, de semmivel sem több. Ilyen karokkal és ilyen lábakkal milliónyi fiam szaladgál a földön, de te egy gandarvát csináltál belőle. A dolog alapjában véve megható - tette hozzá az isteni hang, s szelídebb lett. Én, az Anya, az érzéki gyönyört tulajdonképpen meghatónak találom, és azon a nézeten vagyok, hogy általában igen nagy ügyet csinálnak belőle. De persze, rendnek kell lenni! - És hangja egészen hirtelen újra érdes és dörgedelmes lett. - Én magam ugyan a Rendetlenség vagyok, de épp azért kérlelhetetlenül ügyelnem kell a rendre, és semmiképp sem tűrhetem, hogy a házasság intézménye megsértessék, érted? Hiszen teljesen összevissza kavarodnék minden, ha csak a jólelkűségemre hallgatnék."