2011. május 1., vasárnap






Szépen búcsúzott tőlünk április
Tegnap 2 felhőszakadás között kirándultunk Anikóval Keszthelyre. Most a vonat vitte a bringákat, mert az estét már újra Szárszón akartuk tölteni. Megérkezéskor Ágota várt ránk, persze Ő is bringával. Először köszöntöttük a Balatont a kikötőben, és elköltöttük (legalább is én) az év első tejfölös lángosát. Ilyenkor még friss az olaj. Júliusban már nem kockáztatok. Utána áttekertünk Hévízre. Belecsöppentünk egy tavaszköszöntő ünnepségsorozatba. Igaz, enélkül is nagyon jó hangulata volt a városnak. Letettük a bringákat és egy óriásit sétáltunk a parkban, kiserdőben, sétálóutcában. Volt borkóstolás, fagyik, napsütés, nevetgélés, dumcsi .... Visszatekertünk Keszthelyre és felugrottunk Ágotához néhány percre. Hazafelé a vonaton vészeltük át a felhőszakadást. Még ez is pont így volt jó. Szóval, április utolsó napja nagyon szép nap volt.
A képen látható poharakban bizony nem platatea volt. Az a szépséges vonalú váza pedig eredetileg egy pálinkás üveg. A tulipánerdőt a keszthelyi kikötőben fényképeztem. A hévízi templom pedig belülről is nagyon kedves, kicsi, biztonságos, semmi hű-hó, nagyon intim, bensőséges.

1 megjegyzés:

  1. Ugye milyen jó egy kis kiruccanás ? Egy kis eltávolodás a szürke hétköznapoktól ? Örülök, hogy neked is volt részed benne. A keszthelyi tulipános kikötő még a képen is gyönyörű, gondolom eredetiben még szebb volt.

    VálaszTörlés