Így még nem gondoltam a zenére....

Bibó István

Nietzsche

"A zene iránti előszeretet közös vonása mindazoknak, akik nem vehetnek részt az élet igazán nagy arányú küzdelmeiben, vagy visszarettennek s a legjobb esetben is csupán apró ténykedésre szorítkoznak. A zene legáltalánosabb hatása ugyanis az , hogy a fölizgatott kedélyállapotot legjobban csillapítja. Éppen azért nagyon ellentétesnek látszó természetek találkoznak a túlzott zenekedvelésben. Az intelligens nő élete tele van a társadalmi konvenciók számtalan apró tényével, melyek egész lelkét behálózzák és szabad, nagyarányú tevékenységét elölik. Lelke könnyen lázong és éppen ezt csillapítja a zene. A zsidó faj évezreden át volt nyomasztó társadalmi helyzetben és rászorítódott oly foglalkozásra, a kereskedelemre, mely szintén csak apró ténykedésekből áll. Ez az oka, hogy a zsidó lélek örökös izgalomban volt és van ma is, mert az életben folyton résen kell lennie, ha boldogulni akar s ennek az izgatott kedélyállapotnak levezetésére szolgál a zene. Politikusok, nagyon elfoglalt hivatalnokok is gyakran nagy zenekedvelők. Úgy a politikai, mint a hivatalnoki élet ezer apró ténykedésből, raffinement-okból, illetőleg formák tudásából s alkalmazásából áll s az ezekkel foglalkozók lelke szintén nem egységes, hanem apró izgalmakkal teljes és sokszor csak a zene hoz életükbe csendes, nyugodt harmóniát. De általában mindazok, akik bármely okból pesszimisták az élet értékével szemben, vigasztalásul sokszor fordulnak a zenéhez, mert érzelmeiket a sok akadály tapasztalása, vagy látása fölizgatja és mialatt a nagy célok iránt elcsüggednek, egyuttal lelkük elkeseredik és lázong. Az ifjú lélek is sokszor elkeseredett és lázongó lelkű s ezért zenekedvelő! Schopenhauer, aki annyira átérezte az élet árjának rettentő és bizonytalan voltát, szintén ugyanabból az okból becsüli túl annyira a zenét, hogy nem csupán a legkülönb művészetnek tartja, hanem szerinte a zene egyenesen a magában való lét megszólalása."

(Hatágú Síp Alapítvány 1992.)