Sietség
A napokban, amikor kihoztam a könyvtárból Rabindranath Tagore "Gitanjali"-ját, olyan sürgős lelkisegélyre volt szükségem, hogy átugrottam a Baktay Ervin által írt bevezetőt, és azonnal a versek olvasásába fogtam. Most már nyugodtabban rátértem a bevezetőre is. Lehet, hogy már akkor, elsőre is lecsillapította volna a háborgó bennsőmet. Önálló olvasmánynak is nagyon szép.
"A "tudó" léleknek a mindenségben kell élnie és a Bhagavad-Gítá szavai szerint "a Mindenség nagy kerékforgását segítsen lendíteni, éspedig abban az irányban, amint mozog." És aki ezt a gondolatot mélységesen megérti, az Rabindranath csöndes békéjében nem erőtlenséget lát, hanem azt a végtelen erőt, mely a mindenség energiájával egyirányban hat s éppen ezért nem szembeszökő; míg az önös, szűk körbe szorított ember apró energiakifejtése azért tűnik oly eklatánsnak, mert a nagy rend kerekébe próbál belenyúlni, hogy a maga kicsinyes haszna felé fordítsa. A látó embernek úgy kell végighaladnia az életen, mint a tutajosnak a rohanó, tajtékzó, szirteket rejtő folyón. Nem mehet mésként, csak előre az árral; de nyílt szemmel és erős kézzel kell vezetnie útját, hogy az ár akaratát és mivoltát megismerje s erejéből telhetően épségben, felemelt fővel jusson útja végéhez és szét ne zúzza járművét a szikákon s az örvényekben, melyekben az elvakultak tönkremennek.
Az életfolyó titkainak nagy megismerése s céljainknak, akarásunknak hozzászabása: ez volt minden bölcselet és vallás alapgondolata mindenkor."
...
"A materiális életnézetre hajló, az aktivitásban megrészegülő Európa időről-időre úgy vélte, hogy kinőtte a vallásbölcseleteit, mint a férfi a gyermekruhát. Ámde civilizációinak rombadőltekor ismételten fel kellett eszmélnie, hogy lelke, miután levetette a gyermekruhának vélt köntöst, mezítelen maradt, s hogy semmiképpen nem tudja ezt másvalamivel pótolni. Világnézet-szurrogátumai sorra csődöt mondottak, és így érett meg fajunk ismételten a periodikus visszatekintésre s az ősi morális megismerés felújulására. A szellemi alap, melyet a görögség alkotott, a klasszikus civilizáció összeroskadásakor helyet adott a kereszténységnek; ez, amidőn az emberiség elvétette lényeges alapgondolatát, teret nyitott a Renaissancenak és a Reformációnak; mikor aztán ezek is elvesztették termékenyítő korszakukat, a regeneráló erő ismét új utakat keresett. A legutóbbi világnézetváltozás az egyéni szabadságot és a tudományos életszemléletet tűzte ki céljául. De mintha ezek nem adták volna meg azt az alapot, amely egyenértékű lett volna az előző felújulások etikai tartalmával. Szó volt már róla feljebb, hogy a tudomány, mely induktíve, a részletekből kiindulva akarja megismerni az Egészet, bármennyire tágíthatja is megismerése területét, a végtelenig nem juthat el soha. Pedig az elementáris erejű felújulások lényege mindenkor csak az egyetemesség gondolata volt: az ember és a Mindenség közt erősítette meg újra s újra a kapcsolatot, mely az emberi értelem szemében meglazult."
...
"Van-e szükségünk új világnézetre? Megfigyelhetjük, hogy az emberek legtöbbjének egyáltalán nincs világnézete. Nem is lehet; mert aki a maga kis egoizmusát tekinti az élet centrumának, az sohasem pillanthatja meg a nagy egészet vagy az egyén és a Minden helyes viszonyát. Ha az egyén nem törekszik az ő egyéni szempontját a mindenség körének középpontjához közelíteni, úgy jár, mintha valaki egy kör perifériáján mozogna: a kört sohasem látja olyannak, amilyen az valóságban: az ő egyéni helyzetének perspektívája deformálja a látványt. De ha a kör középpontjához közeledik és körültekint, egyszerre eltűnik a csalóka kép, és megpillant valamit a valóságból, mert maga is benne áll. És nem lehet kétséges, hogy az ember javára van, ha megismeri a számára megismerhető valóságot: a legnagyobbak mindig erre törekedtek ősidők óta."
