Rozsdafarkú kismadár és a Gondviselés

Eddig még nem találkoztam ilyen kemény ellenféllel, mint ez a mostani Kismadár. Minden hajnalban összehordja a fészket a bejárati ajtóm előtti gerendára. Már-már megadom magam, de elborzaszt az ajtó előtti ramazuri: gallyacskák, moha darabok, egy kis sár, madárkaka, tollak... Így ébredés után mindig rendet teszek, és a gerendáról is lesöpröm a maradékot. Szomszéd Anikó velem ellentétben hívogatja a Madárkát, hogy fészkelne Nála, mert ott nem a bejárat előtt, hanem a ház oldalában tudna fészket rakni. De nem!!! Hiába bíztatjuk Madárkát, hogy menjen át Anikóhoz, Madárka csak erőlködik, küzd, miközben 5 méterre várja a siker, megbecsülés.
Közben arra gondolok, hogy nem így vagyunk ezzel mi, emberek is? Lehet, hogy egy nálunk magasabb Intelligencia ugyanígy próbál bennünket terelgetni, hívogatni a siker felé, miközben mi egyre csak erőlködünk, törjük magunkat, összeroppanunk. Ugyanúgy nem ismerjük fel a magasabb Intelligenciát, nem értjük mit is akar tőlünk, mint a Madárka. Csak gyűrjük a mindennapokat, megpróbálunk fészket rakni oda, ahol semmi keresnivalónk. Csodálkozunk, hogy erőfeszítésünket nem hogy siker nem koronázza, hanem csak csőd, csőd után. Pedig talán csak fel kellene adni, kicsit "odébb kellene állni". De hogy is tudná a Madárka kitalálni az ember gondolatát, és hogy tudnánk mi felismerni annak a magasabb Intelligenciának a kívánságát, terelgetését a siker felé?