Úgy látszik Pesten nehezebb dolog megőrizni a pozitív gondolkodást. Nem baj, hiszen mindjár itt a péntek, és usgyi... megszököm, mint rádioaktivitás a sérült reaktorból. Addig viszont nem küzdök a gondolataim ellen, pláne ha ilyen jó társra találok, mint ez a könyv, amit éppen olvasok. Mivel nem ismerem a szerzőt, kicsit utánakerestem a hálón. Nem mondom, van egy kis pötty az életrajzán, de kinek nincs? Még a pápának is van. Ezzel együtt időnként van bennem egy kis viszoly, amikor olvasom.
E.M. Cioran
Zsarnokok iskolája
"Ha végső soron bűnök nélkül lehet is uralkodni, igazságtalanságok nélkül semmiképpen sem. Csak adagolni kell hol ezeket, hol amazokat, csak lökésszerűen szabad elkövetni őket. Ahhoz, hogy megbocsássák, tudni kell haragot vagy őrületet színlelni, azt a benyomást kelteni, hogy figyelmetlenségből vagyunk vérengzők, szörnyű kombinációkat kell folytatni jámbor külsővel. Az abszolút hatalom nem könnyű: csak a ripacsok és a nagy formátumú gyilkosok jeleskednek benne. Nincs semmi csodálatosabb emberileg és siralmasabb történetileg, mint egy aggályoskodó, elcsüggedt zsarnok. És a nép? - tehető fel a kérdés. Az a gondolkodó vagy történész, aki irónia nélkül használja ezt a szót, lehetetlenné teszi magát. Nagyon jól tudjuk, mi a "nép" sorsa: az, hogy elviselje a történéseket, az uralkodók szeszélyeit, ráálljon olyan tervekre, amelyek megnyomorítják, lesújtják. Az összes politikai kisérlet, bármily "haladó szellemű" is, az ő kárára, ellene folyik: a rabszolgaság bélyegét viseli isteni vagy ördögi rendelés szerint. Fölösleges sajnálkozni rajta: ügye reménytelen. Nemzetek és birodalmak alakulnak, mert a nép kedveli az igazságtalanságokat, amelyeknek tárgya. Nincs államfő, hódító, aki ne vetné meg; de a nép elfogadja ezt a megvetést, ebből él. Megszűnik-e gyöngének, áldozatnak lenni, megszabadul-e sorsától, ha a társadalom és vele a történelem a semmibe vész? Ne legyünk túlságosan optimisták: semmi sem mutat arra, hogy ilyesmire számíthatunk. Ebben az állapotában a nép az önkényuralomra való felhívást képviseli. Elviseli a megpróbáltatásait, olykor sürgeti őket, csak azért lázad ellenük, hogy újabbak, a régieknél kegyetlenebbek felé fusson. A forradalom lévén egyetlen fényűzése, beleveti magát, nem annyira azért, hogy némi hasznot húzzon belőle, vagy javítson a sorsán, hanem azért, hogy ő is megszerezze a jogot arra, hogy arcátlan legyen, olyan előny ez, ami vigaszt nyújt számára szokásos balszerencséjéért, és amit el is veszít, mihelyt megszüntetik a zürzavarral járó kiváltságokat. Egyetlen rendszer sem biztosítja számára az üdvösséget, alkalmazkodik hát mindegyikhez és nem alkalmazkodik egyikhez sem. Az özönvíztől az utolsó ítéletig csak arra számíthat, hogy tisztességgel teljesíti küldetését: ő a legyőzött."
(E. M. Cioran: Egy kifulladt civilizációról Nagyvilág Kiadó, Budapest, 1998.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése