Köszönöm a segítséget

Ildi kommentje megerősített abban, hogy tényleg csodákkal találkozhatnék Nepálban, de abban is megerősített, hogy van alapja az aggodalmamnak. Igaz, hogy már túl vagyok a "felén", de én mégis nagyon szeretem ezt az immunszupresszált (mindig a deklasszált jut eszembe) életemet.
Valószínű, hogy a "tisztaság mániám" pszichológiai probléma, de ettől még nagyon kellemetlen.
Kitti barátnőm egyből elkapta a grabancomat, és azonnal a lényeget érintette. Nagyon-nagyon messze vagyok én még attól a spirituális szinttől, hogy az anyagi- testi körülmények ne ébresztenének bennem túlzott aggodalmat. Az antennáim elég gyengék még a spirituális élmények vételére, túl sok bennem a zavaró jel. A kínos, rossz érzéseim megakadályoznának abban, hogy a spirituális élmények eljussanak hozzám. Javasolta, hogy talán a Caminoval kellene kezdeni. Ez valóban logikus, de mégis ....olyan ez, mint mikor a szeretett lény visszautasít. Erre a barátaid összehoznak egy másik emberrel, de az csak a másik hiányát erősíti benned.
Végül Aranyosfodorka kérdésfeltevése egy pillanat alatt megadta számomra a választ. Nagyon egyértelmű kérdés. Nem lehet smúzolni, mellébeszélni, egy kicsit magamat is átverni. Tényleg úgy érzem, hogy az életem árán is menni kell? Hát nem, nem érzem úgy. Csak nagyon-nagyon vágyom rá, nagyon szeretnék ottlenni, de be kell látnom, hogy az én hitem, nem az a mustármag, amivel hegyeket lehet mozgatni. Még ahhoz sem elegendő, hogy eljussak a hegy lábáig.