Erről jutott eszembe ...

Egy ismerősöm, aki leszázalékolását intézi, tegnap volt a "Bizottság" előtt. Erről jutott eszembe Schwajda György: "Csoda" című kisregénye. Annak idején (1987.) színházban is láttam, és emlékszem, hogy nagy siker volt. Kedvcsinálónak:

"Tüzesen süt le a nyári nap sugára az ég tetejéről a juhászbojtárra. Fölösleges dolog sütnie oly nagyon, mert ez a történet nem juhászbojtárról szól, hanem betűszedőről, nem a pusztáról, hanem Budapestről és nem Jancsiról, hanem Vencelről, aki azonban a fentebb idézett tüzes nyári napon elvesztette szemevilágát. Természetesen tudjuk, mindez még nem ok arra, hogy valaki egy regény hőse legyen, hiszen tíz- és tízezrek élnek világtalanul a Földön, sőt se szeri se száma azoknak, akiknek ép maradt mindkét szemük, mégsem látnak semmit, akárhogy néznek...
De a mi Vencel barátunkkal csoda történt!
Csoda, mégpedig pontosan azon a napon, amelyen sajnálatos balesetének egyéves évfordulóját ünnepelte.
A csodát a Szakszervezetek Társadalombiztosítási Központja (a továbbiakban SZTK), illetve annak nyugdíj-megállapító orvosi bizottsága, szóval az ügyeletes csodatévők hajtották végre, tegyük hozzá gyorsan; mindenféle misztikum, humbug, hókuszpókusz nélkül, szigorúan materialista alapokon, szocialista keretek között.
Miként azt valamennyien tudjuk vagy nem tudjuk, szép hazánkban senki emberfia nem lehet beteg egy évnél tovább. Amennyiben egy esztendőnél hosszabb ideig beteg óhajt maradni a piszok - mondja a fáma és a jogszabály -, küldessék orvosi bizottság elé, mely bizottság vagy nyugdíjba küldi, vagy a francba, attól függően, hogy valóban beteg- e az illető vagy csak szimulál.
Eme világos és egyszerű törvény alapján Vencelt kezelőorvosa kiírta betegállományból, amint letelt az egy esztendő, és a nevezett orvosi bizottság elé utalta. Így esett, hogy vakságának egy éves évfordulójára, pontosan délelőtt tizenegy órára idézést kapott hősünk, melynek becsületesen eleget is tett. Reggel fölvette ünneplő ruháját, sötét szemüvegét, fehér botját, megcsókolta felelségét, Veronikát, valamint két kiskorú gyermekét, és vidáman elindult a nyugdíjas kor felé...
Igaz, alig múlt husznhat éves, s ezért eleinte kissé nehezen barátkozott a sorsával, mindössze kétszer akart öngyilkos lenni, de szerencsére Veronika mindkétszer idejében visszarántotta az ablakpárkányról...
Ugyanolyan fülledt, nyári meleg volt, mint egy évvel korábban, mindössze hajnalban esett egy kevés hó, de az jót tett a mezőgazdaságnak, amely minden évben nagy kínban volt, hogyan magyarázza meg, az idén mitől rossz a termés.
Vencel magabiztosan kopogtatott végig a Mező Imre út macskakövein, és határozott léptekkel befordult a temető kapuján. A kapuban ücsörgő temetőőr méla undorral végigmérte a befelé igyekvő világtalant, majd megállította.
- Elébb szembe! - mondta, s egykedvűen pipázott tovább.
Vencel zavartan megköszönte a felvilágosítást, megfordult, és elindult az uttest túlsó oldalán álló hatalmas, otromba, piros épülettömb felé. Budapest csodálatos összhangját dícséri, hogy pontosan egymással szemben áll a város legjelentősebb temetője és a gyógyítás fellegvára, ..."