Ez nem sci-fi...

J.R. dos Santos: Az Isteni formula (Enistein utolsó üzenete) című könyve végre az, ami igazán érdekel. Igaz, hogy a könyv hamis alibije egy bugyuta kémtörténet, valami nyálas kis szerelmi szállal, de feltételezésem szerint ezek csak azért vannak, hogy el lehessen adni a könyvet, és az egyházak ne kezdjék a ruházatukat megszaggatni az emberiségért érzett aggodalmuk miatt. Ez azért is nyilvánvaló számomra, mert a könyvnek nem szerves részei ezek a fejezetek, és így nyugodtan át lehet lapozni őket. Amiről viszont szól....!!! A regényből nem idézek, csak az utószóból. A szerző egyetemi tanár, nem író, ami nem is olyan nagy baj ebben a témában. Nos, ez az a könyv, amit minden barátomnak szívesen ajánlanék, de talán méginkább azoknak, akik nem kedvelnek.

"Kopernikusszal kezdődött a tudósoknak az az elképzelése, hogy az ember léte irreleváns a kozmosz számára, és ettől kezdve ez volt az általánosan elfogadott tudományos álláspont. De az 1930-as években Arthur Eddington és Paul Dirac váratlan egybeesésekre figyelt föl egy hatalmas számmal kapcsolatban, amely a kozmológia és a kvantumfizika legkülönbözőbb kontextusaiban merült föl. Ez a szám a különös 1040.
Ahogy telt-múlt az idő, újabb egybeesésekre derült fény. Fölfedezték, hogy a természeti állandóknak hihetetlen pontos értékeknek kell megfelelniük ahhoz, hogy a világegyetem olyan legyen, amilyen, és rájöttek, hogy a világegyetem tágulásának a legapróbb részletekig ellenőrzött folyamatnak kellett lennie ahhoz, hogy létrejöjjön az a rejtélyes egyesúly, amely lehetővé teszi a létezésünket. A felfedezések egymást követték. Megértették, hogy az élethez feltétlenül szükséges struktúrák, például a Naphoz hasonló csillagok megjelenése vagy a szénképződés folyamata, egymást követő véletlenek meghökkentően valőszínűtlen sorozatától függnek.
Mit jelentenek ezek a felfedezések? Az első megállapítás az, hogy az univerzum pontosan úgy teremtődött, hogy életet szüljön. Ám ez a konklúzió elkerülhetetlenül fölvet egy sokkal magasztosabb filozofikus problémát: a szándékosság kérdését az univerzum teremtésében."

"Ebben a regényben egy még merészebb hipotézist járunk körül, amely ciklikus univerzumot feltételez, de még ennél is továbbmegy. Arról a lehetőségről van szó, hogy a kozmosz úgy van felépítve, hogy élet teremjen benne, de ez az élet nem cél, hanem eszköz, hogy rajta keresztül kifejlődjön az intelligencia és a tudat, amelyek pedig szintén eszközök lesznek, az univerzum endgame-jének az eszközei. Ez az endgame pedig nem más, mint Isten megteremtése. Az univerzum ezek szerint voltaképpen egy óriási ciklikus program, amelyet az előző univerzum intelligenciája dolgozott ki, azzal a céllal, hogy biztosítsa a visszatérését a következő univerzumba.
Noha, mindez csak spekuláció, a pulzáló univerzum lehetősége az emberiség számos tudományos felfedezésével egybevág."