A legrövidebb nevelési útmutató...

Kato:

Örökség

Ma hangyát öltem,
s megijedtem: fiaim
figyeltek közben.

(Haikuk és vakák
Japán versek
Szukits Könyvkiadó, 2001.)

Vörös óriások és fehér törpék...

Sajnos Aranyosfodorkától megkívánt Stephen Hawking könyv nem volt meg a könyvtárban. Helyette 2 másikat hoztam ki, amiből az egyik "A tér és az idő természete", amit Hawking közösen írt Roger Penrose-zal. A könyv 1994-ben Penrose és Hawking között lezajlott vita anyaga. Ami teljesen lenyűgözött olvasás közben, az elegancia, ahogy ez a két ember vitatkozik. Nem akarják a másik felet az agyagba döngölni, nincs egyetlen bántó, a másik embert lekicsinylő mondatuk. Végig azt éreztem, hogy nem a másik ember fölébe akarnak kerekedni, hanem a témában a helyes megoldást megtalálni. Egyikük sem restelli bevallami, hogy valamiben korábban tévedett, vagy a jelenlegi elméletében maga is érzi a bizonytalanságot, amihez akár a vitapartnere segítségét is szívesen elfogadnák. Úgy látszik nekik van mire szerénynek lenni.
Vajon a mi politikusaink, vezetőink mitől olyan magabiztosak, honnan veszik a bátorságot ahhoz, hogy mindenkit "lenyomjanak", becsméreljenek, sértegessenek, "felmossák velük a padlót", ha eltér a véleményük a hatalmon lévőkétől?

Innen-onnan megmutatok néhány mondatot ennek a két szellemi óriásnak a vitájából.

Hawking:

"Egy korábbi cikkemben azt állítottam, hogy az idő iránya megfordul, amikor a Világegyetem elkezd összehúzódni. Később azonban a Don Page-dzsel és Raymond Laflamme-mal folytatott viták meggyőztek arról, hogy életem legnagyobb tévedését követtem el, legalábbis ami a fizika területén elkövetett tévedéseket illeti: a Világegyetem ugyanis az összeomlás eredményeképpen nem fogja elérni a korábbi sima és rendezett állapotát."

Penrose:

"A Weyl-görbület hipotézie. Amennyire sikerül megértenem Stephen álláspontját, nem hiszem, hogy jelentős nézeteltérés lenne közöttünk ezzel kapcsolatban. Bármely kezdeti szingularitásra a Weyl-görbület közelítőleg nulla, míg a végső típusúak Weyl-görbülete nagy. Spetphen érvelése szerint a kezdeti állapotban kis kvantumfluktuációknak kell jelen lenniük, ezért rámutatott, hogy nem ésszerű az a feltételezés, mely szerint a kezdeti Weyl-görbületnek pontosan nullának kellett lennie. Én azonban nem hiszem, hogy itt valódi véleménykülönbségről lenne szó."

"Szerintem Stephen és én egyetértünk abban, hogy a második feltétel nem áll fenn, de a magam részéről azt hiszem, hogy az első feltevés is hibás.
Számomra úgy tűnik továbbá, hogy a Stephen által a határ nélküli elképzeléssel kapcsolatban kifejtett álláspontból nem következik, hogy léteznek fehér lyukak. Ha helyesen értelmezem Stephen felfogását, akkor a határ nélküli elképzelésből az következik, hogy alapvetően kétféle megoldás létezik:...."

Hawking:

"Előadásaink nagyon világosan megmutatták a kettőnk felfogása közötti különbséget. Roger platonista, én viszont pozitivista vagyok. Ő azért aggódik, mert Schrödinger macskája olyan kvantumállapotba kerülhet, ahol félig élő és félig holt egyszerre. Úgy érzi, hogy ezzel elszakad a valóságtól. Ez azonban engem cseppet sem zavar. Nem követelem meg, hogy valamely elmélet megfeleljen a valóságnak, mert nem tudom, mi az a valóság. A valóság nem olyan minőség, amit lakmuszpapírral meg lehet mérni. Engem az egészből csakis az érdekel, hogy az elméletnek meg kell jósolnia a kísérletek eredményeit."

"A következőkben a Roger által említett gondolatkísérlet segítségével bemutatom, miért tekinthetők azonosnak a fekete és a fehér lyukak."

Penrose:

"Mindenekelőtt szeretném kijelenteni, hogy sokkal több kérdésben egyezik meg kettőnk véleménye, mint ahányban nem értünk egyet. Kétségtelenül léteznek azonban bizonyos (alapvető) kérdések, ahol nem értünk egyet. A következőkben elsősorban ez utóbbiakkal szeretnék foglalkozni."

"Mai vitánk kezdetén Stephen azt állította, hogy szerinte ő pozitivista, én viszont platonista vagyok. Nagyon örülök neki, hogy ő pozitivista, de azt hiszem ezúttal az a lényeg,hogy én viszont inkább realista vagyok. Ha pedig a vitánkat Einstein és Bohr mintegy hetven évvel ezelőtti híres vitájához hasonlítjuk, akkor nézetem szerint inkább Stephen játssza Bohr szerepét, én pedig Einsteinét!"

Zápor után

(Azok a kicsi fehér gyöngyöcskék a képen, a szúnyoghálón csillogó esőcseppek.)

Ha Pesten vagyok, háttérzenének mindig a Jazzy rádiót hallgatom. Ébredés után - korábban az óracsörgéséig, mióta nyugdíjas vagyok, felkelésig - az Info rádió megy, mert ott 15 percenként bemondják a pontos időt. Ma reggel is, ébredés után, vakon nyúltam a rádióhoz, és kezdtem lépegetni a Jezzytől az Infóig, mikor félúton megszólalt egy blues. Ott tipródtam, hogy továbbkapcsolok, de nem vitt rá a lélek. Szó szerint a lélek, mert hogy is lehetne egy blueson csak úgy továbblépni? Pedig olyan egyszerű a zenei képlete. Mégis a lélek minden gazdagsága belefér egy bluesba. Erről eszembe jutott a Világmindenség, ami egyes elméletek szerint véges, de határtalan. (Holnap megyek könyvtárba, mert Aranyosfodorkától megkívántam a Steven Howking könyvet. Mikor nálunk megjelent "Az idő rövid története" igazán nagy élvezettel olvastam. Igaz, Howking már túllépett ezen az elméletén. Számomra Howking maga a csoda. Nem mint tudós (ezt biztosan nem tudnám megítélni), hanem mint ember. Évtizedek óta űl egy tolókocsiban, nem tud mozdulni, nem tud beszélni, mégis az Univerzum él, működik az agyában.)
A blues és a Világmindenségről eszembe jutott J.S.Bach. Szépreményű exférjem annakidején leszólta az én Bach iránti mérhetetlen rajongásomat. Szerinte az a zene csak matematika. Van némi igazsága, csak a lényeget nem érintette. Igen, ha a Világmindenség harmóniája leírható matematikával, akkor Bach zenéje ennek a matematikának a megszólalása.
Ha a fizikusok, asztrofizikusok vissza tudnák fordítani Bach zenéjét matematikára, talán megtalálnák a Világmindenség törvényeit leíró egyesítő elméletet.

Végre esik...

Azt mondják az itteniek, hogy Szárszó neve a "száraz aszó"-ból alakult ki. Biztosan van benne valami, mert amíg az egész országban zivatarok jönnek mennek, itt bizony locsolni kell a kertet. Ma délután végre néhány percre megnyíltak az égi csatornák.
Az igazat megvallva, nem csak a jó idő miatt nem nyitottam ki a gépet. Elveszítettem az olvasó szemüvegemet. Hiába próbálkoztam a bolti olvasó szemüvegekkel. Végül ráfanyalodtam a régi, "kinőtt" szemüvegekre, de sem ezekkel, sem a boltival nem látok rendesen. Kivételesen engedtem a reklám rábeszélésének, és elmentem az Ofotértba csináltatni egy 7000,- forintos szemüveget. Tényleg nem hazudtak, mert lencsével, kerettel együtt (meghatározott keretek között lehetett választani), tényleg egy fillérrel sem került többe. Az optikus nagy örömére elég érdekes a szemem: az egyik plusszos, a másik mínuszos, és még cilinderes is. Hát ezért erőlködtem én hiába a bolti szemüvegekkel. 3 nap múlva értesítettek, hogy kész a szemüveg, de az sajnos Pesten van, én meg Szárszón.
De nem csak ez vette el a kedvemet a géptől. Valami miatt nem tudok kommentelni. Hiába próbálkoztam napokig a Csendszigeten, sőt még saját magamnál sem tudtam az előző bejegyzésem kommentjeire válaszolni. Egyszerűen nem ismer fel a gép, pedig már ötször bejelentkeztem, elfogadta a mailcímet és a jelszót is, mégis mindig visszaküld, mert ismeretlen vagyok neki.
Így most itt köszönöm Bemkának, hogy ellátogatott hozzám. Az én "vapitim" Anyu-Apu és az én életem munkájának gyümölcse, amit harmadik éve élvezhetek. A családban én voltam a szerencsés. Talán a "háromból egy" nem is olyan rossz arány.
A héten nemcsak az optikust örvendeztettem meg, hanem a bőrgyógyászt is. Annyira megörült a szép bőrömnek, és hogy neki nincs semmi tennivalója velem, hogy nagy jókedvében seperc alatt elköszönt tőlem. Csak otthon néztem meg az interneten, hogy mi a bánat van mégis a fülem fölött. Az alapbetegségem kordában tartásához használt gyógyszer miatt minden baktérium és vírus imád engem. Míg mások ezerrel erősítik az immunrendszerüket, én (és a gyógyszerkassza) súlyos pénzeket fizetünk azért, hogy jól legyengítsük az enyémet. (Hiába, így jár az aki túlságosan egészséges.) A baktériumok, vírusok meg röhögnek rajtam, és jó kis dzsemborikat rendeznek bennem. Ez is valami vírusos izé rajtam.
Sajnos, a vírusok átterjedtek a telefonomra is, mert egyszer csak eltünt az összes név és telefonszám a memóriájából. Már éppen el akartam menni egy kis software frissítésre, amikor az ismerősöm azt mondta, hogy kapcsoljam ki a készüléket, és visszakapcsolás után majd minden visszatér belé. Úgy is történt, csak éppen a pinkódom nem akart visszatérni az agyamba, és már majdnem letiltott a telefontársaság, amikor véletlenül mégiscsak eltaláltam.
Nos, el is állt az eső. Nem volt túl sok, de arra elég, hogy kicsit vaksizzak a gép előtt. Most megyek és feltörlöm az előteret meg az erkélyt, mert amilyen szerencsés volt ez a hét, félő, hogy egy kéz- és lábtörés még beleférne.

Átadás-átvétel

Múlt héten Patrícia felfedezett egy sötét foltot rajtam. Azonnal bejelentkeztem a bőrgyógyászatra, és mára kaptam időpontot. Fiatalabb koromban hírhedett napimádó voltam. Viszont 10 éve már csak fa alatt, árnyékban "napozom". Ma már nem bírom a Napot (valamelyikünk nagyon megváltozott).
Az elmúlt héten kicsit számotvetettem a dolgaimmal, és szépen kezdtem rendet rakni magam körül. Amikor nyugdíjas lettem, a munkaköröm átadásához bő 2 hónapra volt szükség. Igaz, az utódom távozásomkor, február végén egy hatalmas tulipán csokorral köszönte meg az átadás-átvételt. Azt mondta, hogy így, ilyen biztonsággal, még soha nem vett át munkakört.
Ahogy a múlt héten végiggondoltam a függő ügyeimet, a folyamatos teendőimet, kötelezettségeimet, rájöttem, hogy egy óra bőségesen elég lesz az átadás-átvételre. Még egy tejeskávé is belefér! Azóta is azon gondolkodom, hogy ez vajon életem sikere, vagy kudarca?
Viszont ma a bőrgyógyász megnyugtatott, hogy ez csak a kor. Még itt sincs semmi teendőm, a bőröm pedig csodálatos.
A napokban fejeztem be Boris Vian: "Piros fű" című regényét. Szerepel benne egy Dupont szenátor nevű beszélő kutya, aki egész életében egy vapitira vágyott, amit végül meg is kapott. Talán van némi párhuzam köztem és a szenátor között, hiszen én is megkaptam a magam vapitiját Szárszóban.

"-Mi történt? - kérdezte Wolf.
A vapiti ott aludt a szenátor mancsai közt, maga a szenátor pedig gúvadt szemmel meredt a semmibe, csorgatta a nyálát és összefüggéstelen szavakat dúdolgatott.
- A szenátor - mondta Lil és elcsuklott a hangja.
- Mi van vele? - kérdezte Wolf.
- Nem tudom - mondta Lil. Nem tudja, mit beszél, és nem válaszol, ha kérdezek tőle valamit.
- Viszont boldognak látszik. - mondta Wolf. - Énekelget.
- Olyan, mintha szenilis volna - súgta Lil.
A szenátor megcsóválta a farkát, és az értelem szikrája csillant a szemében.
- Úgy van - szólalt meg. - Szenilis vagyok, és az is maradok.-
azzal folytatta a hátborzongató dudorászást.
- Nincs semmi baj - mondta Wolf. - Öregecske.
- Olyan boldognak látszott, hogy megkapta a vapitiját - mondta Lil, és folytak a könnyei.
- Boldog, vagy szenilis, hát nem ugyanaz? -mondta Wolf.
-Aki már semmire se vágyik, az nyugodtan lehet szenilis.
-Ó- mondta Lil. - Szegény szenátor.
-Jegyezd meg, hogy kétféleképpen lehet már semmire se vágyni - mondta Wolf-:ha az ember megkapja, amire vágyott, vagy ha elcsügged, mert nem kapta meg.
- De hát most már örökre ilyen marad?- mondta Lil.
- Megmondta, hogy igen. Ez az üdvözültek boldogsága.
Ő azért boldog, mert megkapta, amire vágyott. De azt hiszem, hogy mindkét esetben az a vége, hogy öntudatlanságba zuhan az ember.
- Én ezt nem bírom nézni - mondta Lil.
A szenátor összeszedte minden maradék erejét.
- Idehallgassanak! - mondta. - Most, utószor még felcsillan bennem az értelem. Boldog vagyok. Értik? Tökéletes a boldogságom, vagyis vegetatív, és ezek lesznek az utolsó szavaim. Kapcsolatba lépek ... visszatérek az ősforráshoz.
Ha élek, és mégse vágyom semmire, akkor már nem kell intelligensnek lennem. Megjegyzem, így kellet volna kezdenem. - Ínyenc módjára megnyalta az orrát, és illetlen hangot adott. - Működöm. Minden egyéb bakfitty. Most szépen beállok a sorba. Szeretem magukat, lehet, hogy eztán is érteni fogom, hogy mit beszélnek, de mondani semmit se fogok. Én megkaptam a vapitimat. Találják meg a magukét!"
Lil megtörülte az orrát, és megsimogatta a szenátort. A szenátor megtcsóválta a farkát, a vapiti nyakához nyomta az orrát és elaludt."

Ma megpróbáltam megnyalni az orrom.