Csomópont

Egy általam kedvelt társaság tagjának e-mailjében találkoztam a következő gondolattal:
Világunk nagyon kritikus csomóponthoz érkezett. Jelenleg a csomópont közepében vagyunk. Itt ágazik szét az út a jó illetve a rossz irányába. Ha nem teszünk semmit, az áramlat elvisz a temészetes irányába, a rossz felé. Ahhoz, hogy átkerüljünk a másik áramlatba, a jó felé, erőt kell kifejtenünk, amivel kilépünk a természetes irányú áramlatból.
Személyes sorsomban talán soha nem éreztem biztosabban ezt a helyzetet. Most minden mentális segítséget szívesen fogadnék, hogy elég legyen az erőm irányt váltani.
Kicsit kapcsolódik ehhez a gondolathoz a legutóbbi olvasmányom is: Graham Hancock Robert Bauval és John Grigsby: "A Mars rejtély " (Egy tanulságos történet, mely megmentheti az életet a Földön):

"Az Univerzum igen rejtélyes dolog. Maga a valóság is rejtélyes. Soha egyetlen embernek sem sikerült kiderítenie, hogy az életnek van-e valamilyen transzcendens célja, vagy sem, hogy van-e élet a halál után, és hogy léteznek-e olyan kategóriák, mint abszolút jó és abszolút gonosz.
Épp ezért nem értjük, miért kell alaphelyzetből visszautasítani őseink ezen kérdésekkel kapcsolatos tanításait -melynek lényege az, hogy az emberre egy óriási kozmikus katasztrófa vár. Az olyan szembenálló erők, mint a sötétség és a fény, nihilizmus és a dicsőülés, a gyűlölet és a szeretet küzdenek azért, hogy megkaparintsák a lelkét, ugyanis a győztes fogja eldönteni, hogy mi legyen a teremtett világ sorsa, és meghatározni még formálódó univerzumunk karakterét. A fény veszi át az irányítást, amikor az emberek józan gondolkodása kerekedik felül, és rájönnek, arra, hogy nem pusztán az anyaggal, hanem a szellemmel is foglalkozni kell. A sötétség azzal válaszol, hogy megpróbálja elpusztítani a józan, logikus gondolkodást, és maga alá gyűri az emberiség spirituális ígéretét, s megszünteti a megváltás lehetőségét. Az ókoriak tanítása szerint az emberiség újra meg újra elképzelhetetlen magasságokba emelkedik, ahol azután súlyosan bűnhődnie kell, majd visszatér egy alacsonyabb állapotba.
Az egyiptomi gnosztikus szövegek, amelyek Kr.u.I.évezred első századaiban íródtak, azt mondják, hogy az olyan globális kataklizmák, mint pl. a vízözön, nem Isten büntetése volt a gonoszság ellen - mint ahogy a Biblia állítja -, hanem a sötét erők beavatkozása jutott érvényre. Így akarták megbüntetni az özönvíz előtti embereket, amiért a tudomány és a spirituális tanok olyan magaslatokra jutottak, hogy úgy érezték "megszerezték" a fényt. A sötét erők szinte tökéletes munkát végeztek. Bár maradtak túlélők, nagy részük összezavarodott, és nehéz, küzdelmes élet szakadt rá, az egész emberiségnek praktikus, világias problémákkal kellett küszködnie, nem volt ideje arra, hogy a Szentkléleknek szentelje magát.
Platón atlantiszi történetének tanulsága is az, hogy valahányszor a civilizáció sprituális magaslatokba emelkedik, "az újra meg újra visszatérő vízözön nem kímél senkit, csak a műveletlen, írástudatlanokat". Így tehát az emberiség lassan elfeledi a múltat, és mindent újból kell tanulnia, "gyerekként kell újra kezdenie"...
Érdekes módon Platón szövegében a vízözönhöz "meteorbecsapódás" is társul: "az égitestek megváltoztatják útjukat, és a Földön ennek következtében vad tűzvész pusztít".
Az említett vízözön, melyet tűzvész követ, illetve a "mennykövek" emlegetése nagyon úgy tűnik, mint egy olyan katasztrófa, melyet az égből alázuhanó izzó objektum sorozatos becsapódása vált ki, melynek következtében az óceánokból szökőárak indulnak el, a szárazföld közepébe hatolva ezek, Platón szavait idézve, "csak a hegyi pásztorokat kímélik".

(Alexandra Kiadó)

Azt hiszem itt az idje, hogy felmenjünk a nyájjal a hegyek közé.