Balkan Fanatik feat. & Geszti Péter - Repülj madár, repülj

Nekem ma ettől szép a vasárnap.

Paradigmaváltás

Most olvastam Aranyosfodorka bejegyzését. Ő a külső környezet pusztulásáról ír. Én sajnos a belsővel találtam szembe magam.
Már tegnap óta gondolkodom, hogy érdemes-e írni arról a kiábrándító érzésről, amivel Pestre érkezésem első perceiben találkoztam. Vajon nem csak a szokásos nemzedéki ellentétről van szó? Hiszen fiatal koromban én sem szerettem a felnőtteket. Arra viszont nem emlékszem, hogy ennyire érezhető lett volna a gyűlölet az emberek, akár csak a fiatalok és öregek között is.
A Déli pályaudvartól metróval utaztam a Deák térig. Nem volt épp üres a kocsi. Voltak a vonattal érkezők, fiatal és nem annyira tiatal túristák, szerencsétlen, csak dolguk után rohanók. Az ajtóban egy fiatal pár ölelkezett. A kocsi utasai bölcs megértéssel nem vettek róluk tudomást. A Deák téri megállóban (a legnagyobb átszállóhely) a leszálló és a felszálló embereknek keresztül kellett rajtuk nyomakodni. Sajnos nem bírtam ki megjegyzés nélkül, és tényleg csak halkan mondtam, hogy "vissza lehetne szállni, ha most egy kicsit kilépnének az ajtóból". "Nem érdekel" volt a válasz. Tényleg ennyire nem érdekel már senkit a másik ember?
A kijáratnál a rosszkedvem csak fokozódott. A 30 fok melegben, a napon állva egy csinos, 8. hónap körül járó kismama fújta önfeledten a cigarettafüstöt. Azonnal belémnyilallt a kérdés, "hát ennyire nem érdekel a saját gyereked"? De most már nem mertem megkérdezni.

Ki merné azt mondani, hogy véletlen volt?

Nem tudom, mit írnak a horoszpókok a mai napról, de nekem irtó nagy mákom volt.
Már eltelt pár nap, hogy befejeztem a "Popper könyvet". Nem tudom, hogy az ajánlást író melyik könyvére gondolt, mert én ezen nemigen mosolyogtam. Ezzel szemben nagyon is a hatása alá kerültem. Azóta is gyúrkálom-gyűrkélem magamban némelyik gondolatát. Így volt ez délelőtt is, amikor eltekertem Siófokra csak úgy testedzés gyanánt. Amikor "odabent" elég jól elvagyok, bizony neki-neki szaladok pár kátyúnak(nemcsak az úton).
Egyre tolakodóbb volt a gondolat, hogy milyen nehéz lehet egy gondolkodó ember számára elfogadni a személyes Istent. Azzal a saját képmásra teremtéssel valami nagyon nincs rendben. Vagy a képmás sikerült nagyon torzra, vagy (ezt csak nagyon félve merem leírni)az eredetivel lehet komoly gond. Eltekintve az embertől, és az általa formált világtól,elég, ha csak a táplálékláncra gondolok. Minden élő élőt eszik. Talán még a növény is? Hogy érzi magát a gazella egy éhes nagymacsaka előtt rohanva, vagy a hal a horgon lógva a horgász kezében...
Ugyanakkor óriási bátorságra van szüksége az embernek, ha a nem személyes Istent, az ürességet választja. Hiába vigasztaljuk magunkat, hogy a "semmi is valami". A bajban ez kevés. Talán ezért választotta magának a nyugati ember, mintegy köztes megoldásnak a materializmust. Az már valami, ha nem is jutunk vele messzire.
Szóval, ilyesféle gondolatokkal zötykölődtem az úton a kátyúk között, és szépen kiesett a biciklis csomagtartómból valahol Szárszó és Siófok között a kistáskám. Csak a személyim, bankkártyám, kulcscsomóm, mobiltelefonom, és a nyugdíjamig kitartó 4500,-forint volt benne. Siófokon vettem észre, amikor be akartam menni az áruházba. Helyette azonnal rendőrség, bank, letiltás...
Hazafelé -biztos, ami biztos- kértem a védőangyalomat, hogy ugyan beszélje már meg a megtaláló védőangyalával, hogy vigye be a táskámat valamelyik rendőrségre, mert nagyon szarul érzem magam.
Szerencsére a kertkaput mindig nyitva hagyom, ha nem vagyok otthon, hogy ne kelljen senkinek betörtni, ha valamiért olyan nagyon be szeretne jönni hozzám. Éppen betettem a biciklit az árnyékba, amikor a szomszédom (a jegyzőasszony) rámkérdez, hogy megvan-e a táskám? Mert ha nincs, akkor menjek be az önkormányzathoz, ugyanis valaki bevitte.
Úgyhogy most egy kicsit szégyenkezve előszedegettem a Krisnás magnókazettákat, és fergeteges kirtant (Krisnás nóták totál hangerővel)csapok a szomszédok nagy örömére.

Rejtély

Szép lassan visszatérek a megszokott, kissé elvonult életmódomhoz. 2 hét után végre könyvet vehettem a kezembe. Mivel a könyvtár még zárva van, a könyvszekrényben keresgéltem. Mikor Patrícia férjhezment és elköltözött, rámhagyta néhány leánykori homiját: fényképalbumokat, szerelmesleveleket, könyveket, régi szemüvegeket ...
Így előfordul, mint most is, hogy a könyvek között találok néhány általam még nem olvasottat. Ilyen hagyaték a kezembe került Popper Péter "Sárkányok barlangja" című könyve is. Nagyon kellemes délutáni olvasmány. Az ismertető szerint "Olyan szellemi kalandozásban lesz része az olvasónak, ami szokatlan tájakra repíti elméjét, és az élet megpróbáltatásai egészen más megvilágításba kerülnek. Olykor nevetni kényszerülünk azon, amin eddig esetleg keseregtünk."
Ha rossz kedved van, nyugodtan olvass bele egy kicsit, nem lesz károdra!

"...Hogyan van ez? - Kérdezte Izashan a lakatlan egektől? Mi, siető emberek siető Istent hoztunk létre? Aki sietett a teremtéssel, sietett az özönvízzel, és most siet, hogy a második emberiséget minél hamarabb a kárhozatba taszítsa... A tudósok Isten sietését egyre fokozódó gyorsulásnak nevezik. Látják, hogy nemcsak az emberi tevékenység - a közlekedés, az információ, a technika és a politika stb. - gyorsul, hanem a nagy természeti és társadalmi mozgások is. Gyorsabban jön el a serdülés, a rák, gyorsabban jelennek meg új betegségek, évekkel gyorsul fel az egzisztenciális érés, gyorsabban pusztulnak el a világbirodalmak - már egy emberöltő alatt széthullik néhány. Gyorsabban lehet beavatást kapni valamilyen gyorsan csalódást okozó szelleminek nevezett műhelyben. Gyorsabban mennek tönkre emberi kapcsolatok, a házasságok, a szerelmek. A kommunizmus is túlságosan sietve akarta megteremteni a földi paradicsomot, a fasizmus is az ezeréves birodalmat, a globalizáció is a saját egyeduralmát. Válságról beszélünk.
De vajon a gyökerek táján gazdasági vagy szellemi válságról van-e szó? Nem az európai kultúra hanyatlásából indul ki a mostani válság? Nem az idézi elő, hogy a világ kulturális és tudományos központja most szemmel láthatóan visszaindul Kelet felé, ahonnét érkezett? Nem lehetséges-e, hogy néhány évtized elteltével már nem Európa és Amerika lesz a világ irányítója, hanem India, Kína, Brazilia és Japán?
Isten egyre gyorsabban pörgeti a világot, mintha ő lenne a Sátán, s mi egyre szédültebben, és egyre bizonytalanabbul nyújtogatjuk a kezünket nem létező kapaszkodók felé."

(Saxum Kiadó Kft)

Kerestem a kiadás dátumát, és meglepetésemre az utószónál látom, hogy ez a könyv Popper Péter halála után került kiadásra, így pedig nem lehet leánykori hagyaték. Nem tudom, hogyan került a könyvszekrényembe.
Mindenesetre a legjobbkor került oda.

Nyaraltunk (vagy teleltünk?)

Szinte átmenet nélkül kerültünk a 38 fokból 15-16 fokba. Az átmenetet egy kiadós vihar jelentette. Július végén kétszer bekapcsoltuk a fűtést (igaz, csak 10 percre). Egyszer, amikor Kisimi átjött csúszni-mászni, másik nap pedig reggel, hogy legyen kedvünk kibújni a meleg ágyból.
Ezzel együtt nagyon szép volt az elmúlt két hét.

"Mi a valóság, és valós-e az, amit mi annak hiszünk?"

Aranyosfodorka blogjában olvastam ma ezt a kérdést.
A napokban fejeztem be Stephen Hawking és Leonard Mlodinow: "A nagy terv (új válaszok az élet nagy kérdéseire) című könyvét. Élmény volt ezt a könyvet kézbe venni. Mindenekelőtt azért, mert megértettem, de maga a könyv fizikai megjelenésében is élmény volt. Nekem nagyon tetszetős illusztációkkal és szellemes (az igazán nagy tudósok úgy látszik megengedhetik magunkank az öniróniát is) karikatúrákkal.
Az egyik fejezet címe: "Mi a valóság?" Erre a kérdésre az általam olvasott előző Hawking könyvben nyilatkozott úgy a tudós, hogy Ő bizony nem tudja. Talán a most olvasottak kicsit pontosították számomra a választ, vagyis, hogy mi az abszolút valóság, azt bizony Ő sem tudja:

"Néhány évvel ezelőtt az olaszországi Monza városi tanácsa megtiltotta a kisállatok tulajdonosainak, hogy aranyhalaikat gömbakváriumokban tartsák. (Azóta már az Európai Unió valamennyi országában betiltották a díszhalak gömbakváriumban tartását. A lektor megjegyzése.) A rendelkezés előterjesztője részben azzal magyarázta az intézkedés szükségességét, hogy kegyetlenség a halat a görbe oldalfalú edényben tartani, mert így a bentről kifelé bámuló hal torzított képet kap a világról. De biztosak lehetünk-e abban, hogy mi magunk valóságosan, torzítatlanul látjuk a valóságot? Nem fordulhat elő, hogy mi is valamilyen óriási gömbakvárium belsejében élünk, látásunkat pedig hatalmas lencsék torzítják? Az aranyhal világról alkotott képe vitathatatlanul különbözik a miénktől, de vajon biztosak lehetünk-e abban, hogy az ő képe kevésbé valóságos?
Az aranyhal világképe tehát nem azonos a miénkkel, de az aranyhal ettől függetlenül megfogalmazhatná az akváriumon kívüli világban általa megfigyelt tárgyak mozgását irányító tudományos törvényeket. A fellépő torzítás következtében az általunk megfigyelhető, magára hagyott, és ezért egyenes vonalú mozgást végző testet az aranyhal görbült pálya mentén látja mozogni. Mindamellet, az aranyhal meg tudja fogalmazni a torzult vonatkoztatási rendszeréből megfigyelt tudományos törvényeket, amelyek mindig igaznak bizonyulnak, és amelyek lehetővé tennék, hogy az aranyhal megjósolja az akváriumon kívüli tárgyak jövőbeli mozgását. Ezek a törvények bonyolultabbak lennének, mint a mi vonatkoztatási rendszerünkben érvényes törvényszerűségek, noha az egyszerűség ízlés kérdése. Ha az aranyhal felállítana egy ilyen elméletet, akkor el kellene ismernünk, hogy az a kép a valóság érvényes leírását adja."
Talán ha napi meditációs gyakorlattá tehetnénk a sok "igennagyember" számára ezeket a gondolatokat, kevesebb konfliktus, háború, öldöklés lenne az "akváriumunkban".

Ne vegyetek "T-mobile"-os mobil internetet!

Most sem tudok képet csatolni, mert abban a pillanatban, hogy elkezdeném csatolni a képet, a mobil kütyü teljesítménye azonnal nullára csökken, majd kiírja, hogy "kapcsolódási probléma".

Aranyosfodorka problémafája nyomán szeretttem volna megmutatni azt a fácskát, aminek ma elég nagy problémát okoztunk.
Szegényke egyszer csak megjelent a ház mögött, mint kicsiny magonc. Valószínjű, hogy a szél odafújta a magot. Eleinte nem tudtam, hogy mi lesz belőle, de később kiderült, hogy egy japán akác (illetve csak gondolom, hogy az). A ház mögött mindig árnyék van és hideg, mert semmi nem állja útját a déli és az északi szélnek. A szomszédok is figyelmeztettek, hogy a gyökérzet bemászik a ház alá, és legjobb lenne kivágni, mert mára már fácskává serdült a hajdani csemete. Nem volt szívem kivágni, így elhatároztam, hogy átültetjük a ház elé, ahol ugyan nem sok hely van, de a nap süt, és társasága is lenne szegénynek, ha túlélné a beavatkozást.
Ma végre rászántam magam és baráti segítséggel, nomeg ásóval, csákánnyal, kapával nekiveselkedtünk. Sajnos nem tudtuk gyökerestől kiszedni, mert már bemászott a beton alá. Végül elültettük az új helyre a maradék törzset, igaz, meglehetősen csonkolt állapotban. Most félóránként locsolgatom, hátha kinöveszti a gyökerét. Megkértem, hogy szedje össze magát, mert jó helye lesz az ablak előtt és nagyon fogjuk szeretni. Remélem ez segít neki.